Húsz éve halt meg Konrad Lorenz, aki beszélni tudott az állatokkal

Budapest - Hívei úttörõ tudósnak, az etológia egyik legismertebb mûvelõjének, bírálói náci multú biológusnak tartják a Nobel-díjas Konrad Lorenzet, aki húsz éve, 1989. február 27-én halt meg.

1903. november 7-én született Bécsben. Tekintélyelvû családban nõtt fel, orvos apja nyomására õ is medikusi diplomát szerzett. Az állatok gyermekkorától érdekelték, a schönbrunni állatkertben a beteg állatok ápolója is volt. Vonzalmának engedve a bécsi egyetemen zoológiát és pszichológiát tanult, gazdag szüleinek vidéki otthona ekkor vált afféle Noé bárkájáva, amelyet csókák, vadlibák, hollók és mindenféle négylábúak népesítettek be. 1935-ben írta le a kacsa- és libafiókáknál a bevésõdés (imprinting) jelenségét: kikelésük után azonosítják valódi vagy pótszülõjüket, s azt követik, ez egész életükre meghatározza viselkedésüket.

A német hadsereg katonaorvosaként esett szovjet hadifogságba, itteni papírzsákra írt jegyzetei segítettek kiszabadulásában. 1950-ben a voltaképpen az õ számára létrehozott Max Planck összehasonlító magatartáskutató központ igazgatója lett. A Nobel-díjat 1973-ban kapta meg - egy holland és egy német tudóssal megosztva - az egyéni és társas magatartási sémák szervezõdésére és elõidézésére vonatkozó felfedezésekért.

Lorenz nem laboratóriumban, hanem természetes helyzetekben vizsgálta szabadon élõ állatok viselkedését. Kimutatta, hogy az állatoknál két vagy több egyszerre aktiválódó ösztön egyetlen cselekvéssorban jelenik meg. Fényt derített arra, hogyan fejlõdik az egyedi élet során az állatok viselkedése, bizonyította az örökletes elemek létezését, bár hangsúlyozta, hogy a magasabb fejlettségû fajoknál nehezebb az öröklött és tanult sémák arányát szétválasztani. Leírta az öröklött tanító mechanizmust is, amely egyes cselekvési sémák kulcsingerekre történõ elõhívását jelenti. Felismerte, hogy az élõlényeknek nemcsak testi felépítése, hanem magatartásprogramjai is evolúciós nyomás alatt alakultak ki, és beleágyazódnak a genetikai kódba. Eszméi segítettek a magatartásminták evolúciós eredetének megértésében, az agresszió örökölt gyökereinek feltárásában.

Legismertebb, az etológia iránti érdeklõdést felkeltõ mûve a Salamon király gyûrûje, amelyben szórakoztató módon számol be az állatokkal kapcsolatos tapasztalatairól. A tudós felemelte szavát a Duna természetes állapotának megõrzése érdekében, a zwenterdorfi atomerõmû üzembe helyezése, a tervezett hainburgi vízerõmû ellen is. 1989. február 27-én, Bécsben halt meg.

Ragyogó tudományos eredményeit beárnyékolja, hogy Hitler 1938. márciusi bécsi bevonulása után az Anschluss hívének vallotta magát, s felvételét kérte a náci pártba. Akkori tudományos írásaiban a náci terminológiát használta, majd önéletrajzi töredékeiben megpróbálta igazolni ezeket a nézeteket. Lorenz azt állította, hogy félreértették, és "mélységes sajnálatát" fejezte ki amiatt, hogy valaha is használta "annak a kornak a terminológiáját".