Állatvédõk kampányt indítottak a hízott liba- és kacsamáj termelésének és forgalmazásának betiltásáért az ínyencség fogyasztásában világelsõ Franciaországban. A szárnyasok tömése ugyanis ellentétes az európai állatjóléti normákkal és a fejlett országok új fogyasztói etikájával.
(Az Állatvédelmi normákkal, a tudatos környezetkezeléssel semmilyen formában nem fér össze az állatok ilyen formájú kényszertáplálása, a libatömés. Ez a tevékenység a vásárlói szokások igényeit elégíti ki. Most mondhatnánk. Ne vegyél libamájat, és abbamarad a libatömés. és láss csodát: mondjuk is - Orpheus Állatvédõ Egyesület)
Mit hoz a konyhára?
'Liba- vagy kacsamájat hizlalni annyi, mint beteg szervet elõállítani, amelyet némelyek finomnak találnak. De vajon megennék-e ugyanõk a rákos daganatokat, ha ízletesek lennének?' - teszi fel a sokkoló kérdést az iparszerûen tenyésztett állatokat védõ franciaországi szervezet, a Protection Mondiale des Animaux de Ferme (PMAF) egyik röpirata. A PMAF is támogatja azokat a francia állatvédõket, akiknek egy csoportja aláírásgyûjtést kezdett a liba- és kacsatömés 'barbár szokásának' betiltásáért Európában. A stopgavage.com címen az interneten is közzétett manifesztum, amelyhez bárki csatlakozhat, aki a hizlalt liba- és kacsamáj törvényen kívül helyezését szorgalmazza, elfogadva, hogy a francia konyhamûvészetben kultikus helyet elfoglaló foie gras olyan élvezetet nyújt az ínyenceknek, amelynek mérhetetlen állati szenvedés az ára. A hírverésre jellemzõ, hogy az egyik legolvasottabb francia napilap, a jobboldali Le Figaro tavalyi utolsó hét végi számában - vagyis a hízottmáj-fogyasztás fõszezonjának kellõs közepén - majdnem teljes kolumnát szentelt a témának. A tömni való vízi szárnyasok ügye minden bizonnyal napirendre kerül azon az állatjólétrõl szóló nemzetközi konferencián is, amelyet az Állat-egészségügyi Világszervezet (OIE) rendez február végén Párizsban.
Milliónyi lúd és kacsa pusztul bele a kényszeretetésbe évente, és további 39 millió betegszik meg a tömés miatt - panaszolta a franciaországi kampány egyik szervezõje a Le Figaro hasábjain. Jó néhány európai országban be is tiltották a hízott liba- és kacsamáj elõállítását, legutóbb például 2004. január 1-jétõl Olaszországban. Igaz, az állatvédelemben élenjáró államok közül egyedül Lengyelországban vannak számottevõ hagyományai ennek a tevékenységnek, ahol 1999-tõl érvényes a tömési tilalom. A szintén jelentõs hízottmájtermelõ és -exportõr Izraelben tavaly augusztusban történt fordulat, amikor a legfelsõbb bíróság úgy foglalt állást, hogy a ludak és kacsák tömése 'kegyetlen' dolog, ezért elõírta, hogy a kényszeretetést legkésõbb 2005-ig be kell tiltani vagy szigorúbban kell szabályozni.
Az állatvédõk, valamint a liba- és kacsatömõk között a fõ frontvonal Franciaországban húzódik, ahol a legtöbb hízott májat fogyasztják, fejenként csaknem 30 dekát évente. A világon elõállított évi 20 ezer tonnányi liba- és kacsamáj több mint 80 százalékát Franciaországban termelik, ahol becslések szerint 30 ezren élnek ebbõl az üzletbõl - beleértve a tojáskeltetéstõl a máj feldolgozásig annak valamennyi fázisát. Ezért a párizsi kormány fáradhatatlanul - és mindeddig sikeresen - lobbizik az Európai Unióban és az Európa Tanácsban azért, hogy a hízottmáj-termelést kivegyék az egyre szigorodó állatvédelmi elõírások hatálya alól, amelyek nem engedik, hogy a jószágoknak fölöslegesen fájdalmat és szenvedést okozzanak, illetve kárt tegyenek bennük.
Annak, aki látott már liba- vagy kacsatömést, vélhetõen nem kell bizonygatni, hogy az amúgy falánknak mondott állatok számára korántsem örömteli élmény a korszerû technológiák révén alig pár másodpercnyire rövidített, napi háromszori etetés, amikor a két-három hetes intenzív hizlalás utolsó napjaiban alkalmanként akár 400-500 gramm, vízzel kevert szemes vagy darált kukoricát is beléjük tömnek. Az állatvédõk az EU állat-egészségügyi és jóléti tudományos bizottságának 1998 decemberében kelt jelentésére hivatkoznak, amely megállapította, hogy a kényszertakarmányozás kóros májzsírosodáshoz vezet. Ez a ludak esetében például azt jelenti, hogy 14-21 nap alatt a máj tömege az eredeti 80-100-ról 600-1000 grammra, az állat teljes testsúlyának mintegy 10 százalékára növekszik.
A termelõk ezzel szemben azzal érvelnek, hogy õk csak kihasználják a költözõ vízi szárnyasok ama élettani sajátosságát, hogy hosszú vándorlásuk elõtt képesek elraktározni májuk zsírdepóiban a fölöslegesen felvett tápanyagot. Ráadásul a folyamat megfordítható, vagyis ha abbahagyják a libák és kacsák tömését, májuk tömege fokozatosan lecsökken. A hízásra fogott ludak és kacsák persze ezt már általában nem érik meg.
A májhizlalás több ezer éves múltra tekint vissza, de a századok folyamán lényegében csak a takarmány fajtája és a kényszeretetés módja változott. Elsõként az ókori egyiptomiak vették észre, milyen hatalmas és zamatos májuk van az északról érkezõ vadlibáknak. A ludak háziasítása során arra is rájöttek, hogy sokkal finomabb lesz a májuk, ha fügével etetik õket. Az egyiptomiaktól a görögök, majd tõlük a rómaiak is eltanulták a libatömést. Ez utóbbiak honosították meg a vízi szárnyasokat Galliában, ahol a libamáj keresett csemegévé vált. A középkorban ezek a hagyományok megszakadtak, és állítólag a 17. században Elzászban, illetve délnyugaton a Garonne folyó medencéjében letelepedõ zsidó közösségek közvetítése révén születtek újjá.
A fogyasztói szokások persze változnak. Az ötvenes években még a liba uralta a francia hizlaltmáj-piacot, ma viszont már a tömött szárnyasok 95-96 százaléka kacsa, jóllehet gasztronómiai szakértõk a libamáj élvezeti értékét többre tartják, mint a kacsamájét. Az utóbbinak sem az íze, sem a porhanyóssága nem veszi fel a versenyt a libamájéval - amelynek a nagykönyv szerint, helyesen elkészítve valósággal el kell olvadnia a szájban -, ámde vitathatatlan elõnye, hogy feleannyiba kerül. Másfelõl a kacsát egyszerûbb tömni, mert rövidebb és ezért kevésbé sérülékeny a nyelõcsöve, mint a lúdé. A kényszeretetést magát azonban egyelõre nem lehet kiváltani a májhizlalás során, noha Izraelben és Franciaországban is komoly kísérletek folynak, hogy klasszikus tömés nélküli hizlalási technológiát fejlesszenek ki, például az itatás rendjével és fényhatásokkal stimulálva a szárnyasok étvágyát.
Az állatvédõk gyorsabb és radikálisabb megoldást szorgalmaznak: nemcsak a termelést, hanem a foie gras importját és forgalmazását is megtiltanák egész Európában. Kétségtelenül a kezükre játszik, hogy a fejlett nyugati országokban a fogyasztók egyre inkább megválogatják, mit esznek. Az etikai tûréshatárt nyilvánvalóan az is befolyásolja, hogy bár a liba- és kacsamáj korántsem az egyetlen állatjóléti szempontból kifogásolható élelmiszer, nem hétköznapi szükségleteket elégít ki, hanem egyfajta luxusigényt. Mégis lehet, hogy azoknak van igazuk, akik szkeptikusan ítélik meg az állatvédõk erõfeszítéseit: szerintük a franciák jobban szeretik a hasukat, semmint hogy lemondjanak a foie gras nyújtotta örömökrõl.
VIDA LÁSZLÓ
Mit hoz a konyhára?
Magyarországon mintegy 20-25 ezer gazda megélhetése függ közvetlenül a libamáj és -toll elõállításától, és vagy 5-7 ezren foglalkoznak kacsatöméssel, bár - mint a nyilatkozó Látits Miklós, a Baromfi Terméktanács égisze alatt mûködõ Lúd- és Kacsaszövetség (LKSZ) titkára hangsúlyozta - a tevékenység jellegébõl fakadóan nehéz pontosan megbecsülni az ágazatban foglalkoztatottak számát. Az ENSZ Élelmezési és Mezõgazdasági Szervezete (FAO) egyik tanulmányában közölt adatok szerint Magyarország adja a világ hízottlibamáj-termelésének 60 százalékát - évi 1800-2000 tonnát -, míg Franciaország részesedése 23, Izraelé 9 százalékos. Fogyasztásban a franciák a vezetõk 70 százalékkal, utánuk következik Japán, Magyarország, Németország és a Benelux államok. Magyarországon a hízott libamáj termelése kifejezetten exportágazat, évi 1400-1500 tonna körüli kivitellel. A libamájexport árbevétele 2002-ben elérte a 6,2 milliárd forintot, ami a teljes baromfikivitel 8,6 százalékát tette ki. Kacsamájat a magyar exportõrök 1,8 milliárd forint értékben adtak el külföldön, ami a teljes baromfiexport 2,5 százaléka. A kilencvenes évek elsõ felében a libamáj és a kacsamáj árbevételi részaránya még magasabb - 12,7, illetve 3,4 százalék - volt.
Csökkent a sokáig a magyar mezõgazdaság egyik legjövedelmezõbb termékének számító hízott libamáj devizakitermelési mutatója is, ami Látits szerint elsõsorban azzal magyarázható, hogy egypiacos termékrõl van szó, azaz az évente csupán 500-600 tonna saját libamájat termelõ francia piac diktálja az árakat. Ezek pedig, a kilencvenes évek elejéhez képest, mintegy 40 százalékkal estek. A Franciaországban készülõ lúdmájkonzervek alapanyagának 60-70 százaléka magyar gazdáktól származik. A franciaországi hízottmáj-termelés túlnyomó részét adó kacsamáj térhódítása ellenére a Le Monde párizsi napilap szerint a kilencvenes évek második fele óta Franciaországban évente 10-15 százalékkal nõ a libamájfogyasztás. A francia ínyencek többnyire nem is sejtik, hogy minden második libamájtermék Magyarországról importált, elõhûtött vagy fagyasztott alapanyagból készül. Egyes ottani szakértõk ezt sajnálatosnak tartják, mert mint egy Périgord vidéki kísérleti tenyésztelep munkatársa a párizsi lapnak kifejtette, a magyar libamáj zömmel húshasznosítású lúdból származik, márpedig ez a fajta kisebb és markánsabb ízû májat ad, mint a Franciaországban tömésre fogott szürke fajták. Az LKSZ szerint azonban ez nem így van, az exportra szállító magyar termelõk csak úgynevezett máj típusú libákat tömetnek.
A számok magukért beszélnek... világunk Rajtad is múlik! Legyél Te is Állatvédõ, NE vásárolj ilyen módon készült terméket!
Orpheus Állatvédõ Egyesület