
A Magyar Díszmadártenyésztõk Országos Szövetségének elnökségi tagja szerkesztõségünk kérdésére elmondta: a legkisebb termetûeket a hatgrammos aranymellû asztrild képviseli majd, a legnagyobbak pedig az egyméteres arapapagáj. De bárki megismerheti a zebrapintyet, a japáni sirálykát, a Gould-amandinát, a kakadut vagy az amazonpapagájt, emellett az egzotikus állatok közt a szívenszúrt galambot.
Négy selejtezõ elõzte meg ezt a bajnokságot, az ország négy pontján. Az ott továbbjutott madarak most egy utolsó megmérettetésre érkeznek a dél-alföldi városba.
A szakember elmondta: a díszmadártenyésztõk feladata, hogy a legtökéletesebb egyedeket hozzák létre a megfelelõ tartással és takarmányozással. Az állatoknak meg kell felelni a szigorú bírák minden elvárásának, a nyugodt viselkedés mellett, amely lehetõvé teszi a szemrevételezést, a testszínek harmóniáját, formáját, tartását is pontozzák.
A programhoz kapcsolódóan a Csongrád megyei gyermekeknek rajzpályázatot hirdettek, melyre háromszáz munka érkezett. Ebbõl kiállítás nyílik majd. Emellett folyamatos elõadások és filmvetítések várják az érdeklõdõket november 14-17. között az Ifjúsági Házban a dísz- és a vadmadarakkal, illetve a környezetvédelemmel kapcsolatban.
A fesztiválon a versenyzõk a látogatók minden kérdésére válaszolnak az állatok tartásával-, tenyésztésével és eredetükkel kapcsolatban. Lehetõség nyílik vásárlásra is, lesznek kellékek és a megfelelõ szakirodalom is rendelkezésre áll majd.
A program a mûvészeket is megszólította és a szentesi alkotók kiállítással kapcsolódnak a rendezvényhez.