
John M. Marzluff, a Washington állami egyetem biológusa 20 éven át tanulmányozta õket és észrevette, hogy azok a varjak, amelyeket alkalmanként be akarnak fogni megjelölés céljából, mintha kevésbé bíznának egyes kutatókban és nehezebben lehet õket ismét megfogni. Hogy kipróbálják, mennyire ismerik fel az arcokat ruhától, járásmódtól és más emberi jellemzõtõl függetlenül, Marzluff és két hallgató gumiálarcot öltött.
Az egyik, amelyet "veszélyesnek" minõsítettek, õsember arcát ábrázolta, a másik, a "semlegesnek" ítélt, Dick Cheney alelnökét. Ezután befogtak és megjelöltek hét varjút és a következõ hónapokban ezekben az álarcokban közlekedtek a campusban, de békén hagyták a madarakat. A varjak azonban nem felejtettek, megjegyezték, hogy melyik arc jelentette számukra a rossz élményt.
Rikoltoztak azoknak láttán, akik a "veszélyes" álarcot viselték még akkor is, ha a kutatók kalappal fedték el, vagy fordítva viselték. A "semleges" álarc viszont nem váltott ki belõlük semmiféle reakciót. A hatás a késõbbiekben sem múlt el, sõt, fokozódott és Marzluff egy séta alkalmával megszámolta, hogy az 53 varjúból, amellyel találkozott, 47 riogatta õt, sokkal több, mint amelyek átélték vagy látták a kezdeti befogást. Ezért úgy véli, hogy a madarak a szüleiktõl, vagy a csoport más tagjaitól megtanulják megismerni azokat az embereket, akik fenyegetést jelentenek számukra. A kísérlet megismételve ugyanazt az eredményt hozta - írta az El País címû spanyol napilap.
Érdekes, ehhez kapcsolódó jelenség, hogy Seattle központjában, ahol a járókelõk nem törõdnek a varjakkal, a madarak olyan közel repülnek, hogy szinte súrolják õket, vidéken azonban, ahol megvan a lehetõsége, hogy lepuffantják a kártékonynak tartott madarakat, "megvetésüket" csak kellõ távolságból nyilvánítják ki.
Marzluff szerint ez a képességük segíti õket abban, hogy élni tudjanak az ember közelében és sokkal nagyobb biztonsággal és hatékonysággal húzzanak belõle hasznot.
