![állatotthon, állatmenhely, kutyaotthon, kutyamenhely adó 1 százalék adó 1% állatvédő kutya, cica örökbefogadás állatmentés](https://zug.hu/_banner/ado1-orpheus-kutya-cica-600px.gif)
Adó 1% felajánlás Állatvédelemre! Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18464654-1-06
![10 ezer tevére adtak kilövési engedélyt Ausztráliában, mert túl sok vizet isznak](https://zug.hu/cikk/kepek/img_1811_2.jpg)
A tevék ritkítását helikopterekről végzik majd, túlságosan elszaporodtak az állatok / Fotó: Getty
De nemcsak a túlzott vízfogyasztással magyarázzák a drámai kivégzést: a vezetők szerint aggodalomra ad okot az is, hogy a patások a globális felmelegedés mértékét is fokozzák, mivel évente egy tonna szén-dioxiddal egyenértékű metánt bocsátanak ki. Tim Moore szén-dioxid-gazdálkodási szakember szerint ez pontosan annyi, mint amennyi négyszázezer használatban lévő autó által kerül a levegőbe.
– Teljesen megrekedtünk ebben a forróságban és az azzal járó kellemetlen körülményekben: rosszul érezzük magunkat, mert a tevék bejárnak hozzánk, letarolják a kerítéseinket, bejutnak a házainkba, és vizet próbálnak kisajtolni a légkondikból is – mondta Marita Baker, az APY igazgatóságának tagja.
A National Feral Camel Management Plan szerint a tevepopuláció kilencévente a duplájára nőne, ha nem tennének ellene, és nem rendelnék el időnkénti kiirtásukat, amit egyben a szén-dioxid-kibocsátás szabályozása érdekében is tesznek. Az Energiaügyi és Környezetvédelmi Minisztérium szerint azonban nem volna szabad hozzávenni az ország kibocsátási becsléseihez a vadon élő állatokat is.
Tovább pusztít a kontinensen a bozóttűz
Mostanra több mint hatmillió hektárnyi területet tett tönkre a lángtenger Ausztráliában. A tomboló bozóttűz az elmúlt egy hónapban fékezhetetlennek bizonyult, s valósággal felemésztett mindent.
Eddig több mint félmilliárd élőlény és legalább huszonöt ember vesztette életét a katasztrófában.