Úgy látszik, nem kell ahhoz emberszabásúnak vagy delfinnek lenni, sõt kiemelkedõen nagy aggyal sem kell rendelkezni, hogy tradíciói legyenek egy fajnak, amit átörökít a következõ generációra.
"Tanulmányunk - ismereteim szerint - az elsõ, amely igazolja, hogy a speciális táplálékkeresési módszereket az állat nem csak hogy egész élete folyamán megõrzi, de a felnõtt állatok átadják a fiataloknak, szociális tanulás formájában, ami kimeríti a tradíció (hagyomány) fogalmát" - mondja Corsin Müller, a Bécsi Egyetem munkatársa. "Figyelemre érdemes a tény, hogy mi nem az ember közeli rokonait vagy kivételesen nagy aggyal rendelkezõ állatokat vizsgáltunk, hanem a közönséges csíkos mongúzokat."
Ez viszont, Müller szerint, azt sugallja, hogy "a tudás-hagyományozódás a valóságban sokkal elterjedtebb lehet az állatvilágban, mint véljük. Egyáltalán nem korlátozódik egyes fajokra, mint az emberszabásúak vagy a delfinek."
A mongúzokat különleges társas viselkedésük tette ideálissá a kutatás céljára - bár a kutatóknak általában nem jutna eszükbe a körükben széjjelnézni a hagyományõrzés módjai után.
Amikor a kis mongúzkölyök kikerül a fészekbõl, egy idõsebb testvére, rokona szegõdik mellé - afféle gondozónak, felügyelõnek. Ez a különleges 'bébi-szitter' rendszer tette lehetõvé a kutatók számára, hogy megfigyeljék: a táplálékkeresési technikák hogyan hagyományozódnak.
A csíkos mongúzok ragadozók, sokféle táplálékot fogyasztanak, közöttük kemény héjú tojásokat, bogarakat. A kemény héj mögött rejtõzõ táplálékhoz úgy férnek hozzá, hogy vagy átharapják a héjat, miközben a két elsõ mancsukkal tartják az élelmet, vagy erõsen hozzáütik kõhöz vagy fatuskóhoz, hogy összetörjön.
Müller és csapata ezt a természetes viselkedésmódot használta ki: készítettek a mongúzok számára egy 'kindertojást', mûanyag dobozkába rizses halat tettek. A doboz tartalmához kiharapással vagy feltöréssel lehetett hozzáférni.
Elõször a felnõtt állatoknak adtak az újfajta élelembõl. Megfigyelték, hogy a felnõtt állatok - noha ugyanahhoz a csoporthoz tartoztak, együtt éltek, nem egyformán nyitották ki a kis dobozt. Egyesek mindig csak egyféle technikát használtak: egyik mongúz mindig kiharapta, másik feltörte a dobozt. Mások - nem kevesen - hol az egyik, hol a másik megoldást választották.
Az a mongúz, amelyik elõnyben részesített egy bizonyos technikát, egész életén át megõrizte ezt a viselkedését. Vajon a felnõttek a kölyköknek a saját technikájukat adják át?
A válasz: igen.
A fiatal kölykök amikor elsõ ízben találkoztak az újfajta élelemmel, utánozták 'bébi-szitterük' módszerét: azt, amit kísérõjüktõl láttak fiatalabb korukban. És felnõtt korukra is megõrizték a tõle tanult technikát.
"Lesznek emberek, akik nem fognak örülni ennek a felfedezésnek, mert úgy látják, hogy az ember különlegességét kérdõjelezi meg. Én másként látom: izgalmas bepillantásra ad módot, hogyan alakulhatott ki a mi saját különleges viselkedésünk az evolúció folyamatában. Az, hogy kezdetleges formájában legalábbis, ez a fontos emberi viselkedés megtalálható más állatoknál is - még nem tesz bennünket kevésbé különlegessé. Az ember attól még egyedülálló - akárcsak bármelyik más faj."