Kakk és Kukk

Kukk galambnagyságú madárleány volt. Azért hívták így, mert egyrészt mindig kukk!-ot kiáltott, ha kedve tartotta, másrészt pedig mert igen kíváncsi természetû volt: ebbe a bokorba is, abba a bokorba is, ebbe a fészekbe is, abba a fészekbe is be-bekukkantott.
Kakk madárúrfinak nagyon megtetszett Kukk. Odarepült hozzá, bemutatkozott: - Én vagyok a nemes és nemzetes, vitéz kukaföldi és hernyófaludi Kakk! Nem mondok nagyot, csak kakk!-ot. Ugró nyuszi, szép csõrpuszi, jöjjön hozzám feleségül! Mondjunk ezután ne kakk!-ot, ne kukk!-ot, hanem közös békességgel gyönyörûen zengõt: kakukk! kakukk!

Kukk leánynak is tetszett Kakk, belegyezett. Most már csak nemesi címereiket kellett egyesíteni, hogy benne legyen ez is, az is. Kukkéban három tojás díszelgett, Kakkéban három szõrös hernyó masirozott.

Kukk leánynak tetszettek a szõrös hernyók, de Kakk úrfinak a három tojás nem. Miért? Tudja az ördög! Illetve az ördög sem tudja, mert megkérdeztem tõle, de csak bámult-bambult.

Hej, káposzta, nyusziláb, mint lesz most már házasság?!

Hanem hát lett, mégis. Ámde Kukk asszonyság gondolt egyet: nem jó tojásokkal ingerelni, bõszíteni nemes és vitézlõ férjecskéjét. Tojásait ezért ettõl fogva nagytitokban vörösbegy, nádiposzáta, cinege, feketerigó és más madarak fészkébe rakta. Ott nevelõdtek fel. Annyiban apjukra-anyjukra ütöttek, hogy mind igen szerették a szõrös hernyókat, pedig azok után nem sok madár kapkod.

Hanem a kakukkok, mert így hívják Kukk és Kakk utódait, máig szégyenkeznek amiatt, hogy fiókáikat ilyen cselesen más madarakkal fogadtatják örökbe. Ezért van az, hogy rendszerint bokormélyre bújnak el és csak onnan száll ki hangjuk olykor: kakukk! kakukk! Meglesni õket viszont ritkán sikerül. Azt hiszem, ti sem sokszor láttatok kakukkot.

Lelkes Miklós