Lelkes Miklós: Macskás Karcsi

Macskás Karcsi buzgón látogatta az iskolát. Olykor macskáját, Búsképû Barnabást is becsempészte, ezért nevezték el Macskás Karcsinak, pedig Nagykutyás Károly volt az igazi neve. Megjegyzem: Búsképû Barnabás inkább csak akkor búslakodott, ha sem egeret nem sikerült farkincán csípnie, sem pedig a kamrából nem kapott cicaszájba valót. A tanító, Kiscsuprocska Ferenc nem nézte jó szemmel, ha egy macska belenyávog a szavába. Emiatt az iskolaszolga kötelességei közé tartozott, hogy átkutassa Karcsi táskáját, lehetõleg már az iskola kapujában.

Egyébként ne gondoljátok, hogy ez a Karcsi rosszul tanult. Magaviseletbõl, a macska iskolába hozatala miatt, nem kapott ugyan jó jegyet, de szépen írt, gyorsan számolt, és szeretett könyveket olvasni, így, ha kihívták felelni, felelete nagyonis megfelelõ volt.

Egyszer ismét meglátogatta az iskolát az a bácsi, aki a tanítók, tanárok munkáját ellenõrzi: a tanfelügyelõ. Úgy hívták: Ügyesbajos Kázmér. Nos ez a tanfelügyelõ alighogy belépett az osztályba, hallja: nyávog egy macska. Sõt, nem csupán nyávog, hanem macskafejet dug ki az iskolatáskából. A cica, szerintem, nem volt ebben vétkes: macska nem dughat ki krokodilfejet, ha egyszer macska!

Megijedt a tanító, Kiscsuprocska Ferenc. Mi lesz most? A tanfelügyelõ majd megírja a fõtanfelügyelõnek, hogy õ nem tud rendet, fegyelmet tartani, elmacskásodott ez az iskola. Hirtelen azonban mentõ ötlete támadt. Rászólt Macskás Karcsira:
- Karcsi fiam, ugye elhoztad a macskát?! Ma szükségünk lesz rá!

A cica kikerült a tanári asztalra, és a tanító remekül elmagyarázta a derék nyávogó testi felépítését, szokásait, még rokonságát is az oroszlánnal. A gyerekeknek mindez nagyon tetszett, ami természetes. Ám a tanfelügyelõ is egyenesen el volt ragadtatva ettõl a szemléltetõ oktatástól. Kitüntetésre is felterjesztette Kiscsuprocska Ferencet, amit az késõbb meg is kapott, jutalommal megfejelten, fõtanfelügyelõi kézszorítás kíséretében.

Befejezte az iskolát Macskás Karcsi, jeles bizonyítvánnyal, szerencsésen. Ám ezt követõen elhagyta a szerencse. Édesapja, édesanyja meghalt. Elõbb száraz, aszályos év lett, elpusztult a termés, az utána következõ évben árvíz jött, meg vihar, összedõlt a háza, megdöglött a tehene, lova valamiféle nyavalyában. Nem maradt meg más, csak Búsképû Barnabás, a macska.

Vándoroltak faluról falura. Ettek, amit szerezhettek Karcsi alkalmi munkáiból. Végül egy nagyon nagy városba értek, ott pedig nagyon megéheztek. Így szólt a cica Karcsihoz:
- Úgy látom: éppen vásár van. Vigyél ki a vásárba, ott kínálgass engem a vevõknek. Ne félj: akárki vesz is meg, én visszaszököm hozzád! Azt tanácsolom viszont, hogy amikor árulsz, ne dícsérgess, hanem mondj rólam mindenféle rosszat, ami csak eszedbe jut!

Nem volt ínyére Karcsinak, hogy becsmérelje a cicáját, de azért megfogadta a tanácsot, nagy hangon ordítozta:
- Macskát vegyenek! Macskát vegyenek! Lopós macska, rossz macska! Lusta macska, egérfogásra sem jó! Karmolós macska! Semmirekellõ macskát vegyenek!

Nevettek az emberek, eszük ágában sem volt megvenni a cicát. Azt hitték: bolond ez a legény. Ám jött egy igen elegáns, kövér úriember, a barátja kíséretében.
Tudósok voltak. A közhit szerint a tudósok szegények, ez általában igaz is volt volt akkoriban, de ez a két úr kivétel volt. Mindkettõ nyugodtan tudományoskodhatott: sok földjük, nagy gyáruk, arannyal teli pénzesládájuk volt. Azt mondta a kövér úriember a barátjának:
- Ime egy igazmondó ember! Ebben a vásárban, mint a világ nagy vásárában is, mindenki égekig dícséri azt, amit el akar adni. Ez a derék ember viszont kimondja arról, amit el akar adni, az igazat. Szolgálatomba fogadom, tanulmányozni fogom!
A barátja helyeselte:
- Jól teszed, egy ilyen tanulmányozás segíthet abban, hogy befejezd IGAZMONDÓ EMBEREK címû könyved! Tudod, hogy mennyire várom ezt, hiszen. ha vékonyka lesz is, jól fog mutatni az én vastag, hétkötetes, HAZUG EMBEREK címû mûvem mellett!

A gazdag és kövér úr, amikor kiderült, hogy Karcsi milyen szépen ír, milyen jól számol, megtette titkárának, és buzgón tanulmányozta. Még valaki szintén hozzáfogott Karcsi tanulmányozásához, mert megtetszett neki a jóképû legény: Könyvszeretõ Klárika, a tudós igen csinos leánya. Klárika mindig talált valami ürügyet arra, hogy Karcsi közelébe kerüljön: hol levelet akart iratni vele, hol ezt-azt kiszámoltatni.

A tudós úrnak, Könyvszeretõ Kelemennek igen jó véleménye lett Karcsi igazmondásáról. A leányának szintén, mert arra a leánykérdésre, hogy szereti-e õt Karcsi, a legény kerek-perec kimondta rá: igen!

A lakodalom után mindenki boldog volt: Klárika és Karcsi fõleg azért, mert szerették egymást. Könyvszeretõ Kelemen fõleg azért, mert így Karcsi apósaként is tanulmányozhatta Karcsi igazmondását.

A cica, Búsképû Barnabás, pedig fõleg azért, mert kiderült: olyan házba került, ahol telt a kamra, jószívû a gazdasszony, a szomszédságban pedig szépséges cicalányok vannak.