rss
adó 1% állatvédő kutya, cica örökbefogadás állatmentés
  • Afrikába járnak szórakozni a magyar vadászok

  • Az összes költséget figyelembe véve már 780 ezer forintból teljesülhet a megszállott vadászok álma, hiszen nemcsak felfedezhetik Afrika csodás vidékeit, hanem olyan trófeákat is begyûjthetnek, amelyeket otthon kirakva nincs oka szégyenkezésre. Elefánt, oroszlán és kafferbivaly is szerepel a kilõhetõ állatok listáján.

    Nevezhetjük úri hobbinak is, tény azonban, hogy az Afrikába utazók többsége profi, gyakorlott vadász, akiknek évek óta dédelgetett vágya, hogy a fekete kontinensen is elejtsenek egy-két vadat.

    · INGYEN Kiadványok· Gazdikereső · Sintért NE! · Állatmentés Támogatása

    Gazdikereső, állatmenhely, alapítvány kutya cica örökbefogadás, támogatás, adó 1 százalék felajánlás
    Állatvédő, állatmenhely, kutya, cica mentés adó 1% támogatása

    Mindennek persze megvan az ára: kevesen engedhetik meg maguknak, hogy három hétre kifizessenek legalább 3000 eurót (780 ezer forint), de ez inkább a költségek alsó határa. Az ár a vadászat helyszínétõl és a kívánságlistán szerepõ állatoktól is függ.

    Kovács Zoltán öt éve szervez afrikai vadászatokat magyaroknak, az a tapasztalata, hogy egyre nagyobb az igény az újfajta nyaralásra.

    - Minden vadásznak az az álma, hogy Arikában is hódolhasson a szenvedélyének, hiszen olyan trófeákat szerezhet meg, amelyeket otthon kirakva nincs oka a szégyenkezésre. Évente 25-30-an jönnek hozzám otthonról - mondta Kovács Zoltán, aki a dél-afrikai Dealesville-ben él.

    Az alapár 1500 euró (400 ezer forint) körül mozog, de ebben csak a vadászati engedély, a kíséret, az elejtett állat nyúzása, az ellátás és a terepjáró használata van benne. Ezen felül ki kell még fizetni a repülõjegyet, a kilövési díjat, a vízumot, a biztosítást és a trófeák szállítását.

    - Gyakran éri vád a vadászokat a harcos természetvédõk részérõl, hogy kilövik az állatokat, de még senki nem ajánlotta fel magánvagyona egy részét, hogy segítse az esõerdõk fennmaradását. Húsz éve például még Tanzániában alig volt vad. Azóta azonban 10 ezer embernek lett munkája, és a vadturizmusból személyenként több tízezer dolláros bevételre számíthat az ország. Több vad van, mint valaha, az ottani lakosok õrzik a vadállományt, akármit nem lehet kilõni. Ez az õ érdekük is, hiszen ebbõl élnek- árulta el dr. Dicsõ Gábor ügyvéd. Õ Namíbiában és Tanzániában hódolt szenvedélyének. Mint mondja, ebben a közegben teljesen ki tud kapcsolódni, hiszen még a telefonálás körülményes.

    A vadászok álmainak netovábbja a ragadozók és az elefánt elejtése, ezekbõl évente csak meghatározott mennyiséget lehet kilõni. A több ezer elefántból például maximum 25 ejthetõ el, ez azonban elég költséges szórakozás. A teljes összeg elérheti a 80-130 ezer eurót (22-33 millió forint), a személyes élményen kívül az elefánt agyara marad meg emlékként.

    Kiss Zsuzsanna


Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Rájavédelmet kérnek az ausztrál hatóságok

    Az ausztrál hatóságok arra kérték a múlt héten egy tüskés rája által halálra döfött Steve Irwin, a krokodilvadász rajongóit, hogy szeretett kedvencük halála miatti bosszúszomjtól fûtve ne öldössék a part közeli vizekbe tévedõ rájákat.

    Az Ausztráliában nagyon népszerû Irwin, akinek természetfilmjeit mintegy 200 millióan...

  • Black Jack, Zsumi, Maya, Szaszi, Pumi, Mara kutyák gazdihoz kerültek

    Black Jack a nagy hóban a hideg elõl került mentésre, Zsumit egy hatósági eljáráskor hoztuk el, Mayát egy forgalmas útkeresztezõdésnél szedtük össze, Szaszira is a nagy forgalomban akadtunk, Pamit is a szakadó hóesésben mentettük meg, Mayát egy hivatal elõtt szedtük össze.

    A kutyákat szeretõ gazdikhoz adtuk. További sok négylábú kedvenc, házõrzõnek való négylábú várja szeretõ gazdik jelentkezését. Mentsünk együtt életet!

  • Akadálymentesítés madaraknak

    Évente több száz madár leli halálát a távvezetékeken: tavaly több mint 600 elhullott állatot találtak a madarászok. Az így elpusztult védett madarak eszmei értéke meghaladta a 25 millió forintot. A zöldtárca, az áramszolgáltatók összefogásával 2020-ig átalakítják a veszélyes vezetékszakaszokat – példátlan együttmûködés az unióban. A különbözõ feszültségû szabadvezetékek kétféle módon okozhatják madarak halálát vagy sérülését: nekirepülhetnek a vezetéknek, vagy áramütés érheti õket, amikor oszlopra ülnek.

  • Horror az állatkertben! - Szöges almák a gorillák ketrecében

    A prágai állatkert dolgozói öt, szögekkel tûzdelt almát találtak a gorillák ketrecében. Egyelõre nem tudják, hogy ki helyezte el a ketrecben a szögekkel preparált gyümölcsöket. Ha a gorillák megeszik a bedobált almákat, a bennük elhelyezett szögek átszúrhatták volna a gyomrukat, és az életük is veszélyben lett volna, közölte az állatkert a honlapján elhelyezett közleményben. Jelenleg vizsgálják a gorilla ketrecet figyelõ kamerák felvételeit, amelyek az állatkert reményei szerint felfedi, hogy kik dobták be a veszélyes eledelt az állatoknak.

  • Szúnyoginvázió - Felhõkben vonulnak a szúnyogok

    szúnyog rovarMagyarország - Az utóbbi évek legnagyobb szúnyoginváziója várható, miután a rendkívül csapadékos idõ kedvez a lárvák kikelésének. A Duna gemenci árterében 15 méter széles felhõkben vonulnak a vérszívók, amelyek egyelõre csak az ott élõ állatokon élõsködnek.

    Mit lehet tenni az állapot javbvítása érdekében?!?

  • Medveszõnyeg állatvédõknek

    A vadászidény az édességboltban kezdõdik... Legalábbis egy fiatal dizájner számára, aki elkészítette a medveszõnyeg abszolút állatbarát változatát. Nekünk tetszik, úgyhogy megmutatjuk. Jelen sorokat írója ezennel bevallja, hogy súlyosan viszolyog mindenféle leölt, majd kitömött, üvegszemû állat látványától. Ha ezekbõl listát kellene felállítani, akkor harmadik helyre kerülnének az egészben preparált és valamilyen realisztikusnak szánt pózba állított példányok, másodikra a falról figyelõ állatfejek, az elsõre pedig egyértelmûen a szõnyegként kiterített, kitömött fejû vadak.

  • Cserkelés, állatfotózás

    Legyél Te is természet vagy állatfotós!

    A sikeres állatfelvételek alapvetõ feltétele az állatok alapos ismerete. Hiába a sokrétû fotóstudás és a drága felszerelés, ha nem ismerjük a kiszemelt téma szokásait, élõhelyét. Egy zoológus még egyszerû felszereléssel is közelebb kerülhet a témához, mint egy komoly telével rendelkezõ, de az állatokat egyáltalán nem ismerõ fotós. A hazánkban és a Kárpát-medencében elõforduló állatokról számos könyv, DVD jelenik meg. Érdemes a fotózást ezek begyûjtésével kezdeni.

  • Nyuszi-STOP! húsvétra

    Nyuszi-STOP! húsvétraA húsvéti ünnepek előtt javában tombol a vásárlási láz. Az állatkereskedésekben az ünnepekre megvásárolható élő ajándékok kavalkádjával találkozhatnak az ajándék után kutató emberek. Van törpenyúl, házinyúl emellett hörcsög, tengerimalac, díszhal, kutya, cica, a piacokon akár 200 Ft-os naposcsibe is megvásárolható ajándékba. Az Orpheus Állatvédő Egyesület tapasztalata az, hogy az ünnepekre megvásárolt élő állatok az ünnepek után legtöbbször unott teherként vannak jelen a háztartásokban.

  • Gímszarvasbika-vadászat Zalában: több ezer állatot lõnek / lõttek ki!

    A vadászati idény alatt 4000 gímszarvas kilövését tervezték Zalában. A bikák 70-80 százalékát szeptemberben, a szarvasbõgés idején ejtik el. A szakigazgatási hivatalban eddig több mint 500 trófeát bíráltak el: a nemzetközi pontszámítás szerint közel 300 trófea volt különösen szép, ebbõl 62 kiemelkedõ pontozást ért el. Az elejtett gímszarvasbikák között 80 szakszerûtlen elejtésû, fiatal, "ígéretes" bika volt.

    A gímszarvasok átlagos trófeasúlya 8-10 kilogramm, hat trófea súlya a 12 kilogrammot is meghaladta.

  • Dobbermann az áldozat...

    A magyar tenyésztõi szakszerûtlenség és maffia stílus új áldozata lett egy német házsapár és ennek következtében VITA, a 8 hónapos dobberman szuka kutya. Egy múlt év júniusában született alomból, fekete-cser színû, dobberman szukát vásároltak, fajtatiszta kutyához méltó áron, chipp azonosítással, származási lappal, oltásokkal és a magyarországon illegálisan, de még végezhetõ fülkupírozással. Természetesen a tenyésztõ részérõl az ilyenkor szokásosos mindenféle pozitív öntömjénezéssel, kennel dicsõítéssel és az õsök küllemkiállítási serleggyüjteményének fölemlegetésével.

  • Robbie Williams a kutyáiból csinált parókát?! - Képekkel

    A popvilágsztár állatbarát, de szeret polgárt pukkasztani...

    Robbie Williams egy róla szóló pletykára próbált meg viccesen válaszolni a blogjában, ezért felpróbálta parókának mindhárom kutyáját - írja a Hello magazin. "Néhány találgatás arról szólt, hogy õszülök, úgyhogy a kutyáim segítségével megnézem, hogy melyik szín állna a legjobban. Ez Wally, aki segít bemutatni, milyen lennék teljesen õszen. És Maggie, ha esetleg aranybarna lennék. És végül Poops a teljes Neil Taylor-hatáshoz" - írta Robbie Williams a blogján.

  • Halálos idegméreg az óceán mélyén

    Chicago - Nagy mennyiségben találtak a tenger mélyén is a felszíni algák által termelt idegméregbõl Kalifornia partjainál. Ez a korábban feltételezettnél nagyobb veszélyt jelent a mélytengeri élõlényekre - közölték amerikai kutatók a Nature Geoscience címû szaklap vasárnap megjelent számában.

    A tengerfelszín "virágzásáért" is felelõs Pseudo-nitzschia algák nagy mennyiségben termelik az úgynevezett domoiksavat, mely idegméreg.

  • Megmentettük Macit, az idõs-vak kutyát!

    Az idõs, vak, nehezen mozgó dobermann keverék kutyus elkószált otthonról, majd egy vizes árokba esett, ahonnan sajnos már nem tudott kijönni.

    Egy közelben lakó értesítette az Ebrendészetet. Nemsokkal a hívás után a helyszínre érkezett az Orpheus Állatvédõ Egyesület egyik munkatársa, aki kiemelte az akkorra már teljesen fáradt, és kimerült kutyát az árokból.

    Az idõs kutyus gazdáját felkutattuk, és visszaadtuk neki.

  • Nemzetközi Tradicionális és TICA Macskakiállítás

    2005 november 26-27-én Budapesten (Lurdy-ház - 1097 Bp. Könyves Kálmán krt.12-14.) Gourmet Nemzetközi Macskakiállítást rendez a Panoráma Macskak Club és a Macskamánia Magazin. Ez a kiállítás, a tavaly márciusban elindított, és sikeresen megrendezett kiállítás sorozat következõ állomása.

    Holland, belga, osztrák, német és hazai kiállítók, mintegy 250 macskája várja a látogatók érdeklõdését. A kiállítás területén kedvezményes vásárlási lehetõség lesz cicatápokból, ill. felszerelésekbõl, valamint a Gourmet, ajándékokkal és különbözõ meglepetésekkel várja a gyerekeket.

  • Ments ki egy négylábú barátot az ebrendészeti teleprõl!

    Az Orpheus Állatvédõ Egyesület mûködteti Szegeden az ebrendészetet. Megfigyelési idejüket letöltött, veszettség ellen oltott, féregtelenített kutyusok várják megmentõjüket! Figyelem: a telepre folyamatos jelleggel kerülnek be újabb állatok! Ha nem kerülnek gazdához a befogott négylábúak, a hatósági állatorvos altatást is elrendelhet. Ezért is fontos az állatvédõ szervezet gazdához juttatási programja. További információ kérhetõ a 20/360-98-46-os telefonszámon, az ebrendészet weboldalán is.

  • Kutyakölyköt ettek a kiéheztetett ebek

    Négy kutyáról kedden önként lemondott, de a többit egyelõre nem adja az állatvédõknek az a ménteleki asszony, aki embertelen körülmények között tart több tucat kutyát egy tanyán. Az ebek többsége éhezik, legyengült és beteg. Az állatvédõk olyan esetrõl is tudnak, amikor a kutyák az egyik állat kölykeit falták fel az éhségtõl. Az asszony ellen állatkínzás miatt eljárást kezdeményeztek az állatvédõk, a négy kutyát menhelyre vitték.

  • Kutyák az utazótáskában és a vonatsínekre dobálva

    Szeged belvárosában, egy tömbház udvarában állatbarátok arra lettek figyelmesek, hogy a földre ledobott és becipzározott utazótáska mozog. Kinyitották, amikor is két bezárt kutyakölyök bukkant elõ belõle. Ugyanebben az idõben az Orpheus Állatvédõ Egyesület segélytelefonján négy hasonló kölyökkutyát a Belvárosi temetõ Bajai úti részérõl jelentettek, a vonatsínekhez dobta a szerencsétleneket egy ismeretlen elkövetõ. Nem kizárt, hogy a terhet jelentõ kölyökkutyákat az állatkínzó egyszerûen szétszórt a városban.

  • Akik a mézet termelik: a méhecskék

    Magyarországon a krajnai mézelõ méh honos, azaz Apis Mellifica Carnica. A méh növényevõ, de a növénynek különlegesen specializált termékét fogyasztja: a növény szaporító szervében, a virágban képzõdött virágport és nektárt. Éppen a táplálkozás folytán a méh igen különleges helyet foglal el az élõvilágban. A növény szaporító apparátusával érintkezve a méh szinte részt vesz a növények életében.

    A rovarok között a méh az egyik legjobb memóriájú állat. Köztudott, hogy nemcsak az alakra, de színre és illatra is képes emlékezni.

  • Repülõ halak és pókok

    Egy kutatócsapat hanghullámok segítségével apró élõlényeket lebegtetett, anélkül, hogy bármiféle bántódást okozott volna az állatkáknak.

    Ven-Csün Hszie és csapata az Északnyugati Politechnikai Egyetemrõl elmondta, a halak sajnos veszítettek életerejükbõl, ugyanis a kutatóknak minden erõfeszítés ellenére nem sikerült az állatokat a lebegtetett vízben tartani. Ugyanakkor a hangyák, katicabogarak, pókok és méhek esetén a kísérlet sikeres volt.

  • Halomra ölte a macskákat a pszichopata állatkínzó

    18 cica lelte halálát egy angliai városban miután egy feltehetõen pszichopata állatkínzó fagyálló folyadékot itatott velük.

    Félelem és rettegés uralkodik az angol városka, Somerset macskatulajdonosainak körében. Egy mániákus állatkínzó idén eddig 18 macskát ölt meg úgy, hogy fagyállót itatott velük. Csak a múlt héten összesen hét macska lelte halálát ugyanabban az utcában, négy hónappal ezelõtt pedig három kilométerrel arrébb, egy másik utcában 11 cicus halt meg keserves kínok közt.

· INGYEN Kiadványok· Gazdikereső · Sintért NE! · Állatmentés Támogatása

Gazdikereső, állatmenhely, alapítvány kutya cica örökbefogadás, támogatás, adó 1 százalék felajánlás
Állatvédő, állatmenhely, kutya, cica mentés adó 1% támogatása