rss
adó 1% állatvédő kutya, cica örökbefogadás állatmentés
  • Még fehér holló az érzéstelenítéses disznóvágás Romániában is...

  • Kolozsvár/Budapest - Bár hamarosan Romániában is elkezdõdik a karácsony elõtti, házi disznóvágások idõszaka, továbbra is teljes a bizonytalanság: kell-e érzéstelenítés vagy még nem - a disznónak. Szerintünk ez nem kérdés: KELL!

    A kolozsvári Krónika címû lap összeállítása szerint a gazdákat már tavaly értesítették arról, hogy az európai uniós elõírásoknak megfelelõen el kell kábítani a sertést, mielõtt leszúrják, a szakemberek szerint azonban nehéz megváltoztatni a hagyományos disznóvágási szokásokat.

    Dacian Ciolos mezõgazdasági miniszter a napokban úgy nyilatkozott, hogy Románia hároméves haladékot kapott az állatok érzéstelenítéses levágásának bevezetésére, az Európai Bizottság illetékesei azonban ezt cáfolták.

    A Maros Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság a napokban felkészítõt tartott szoknak a mészárosoknak, bölléreknek, akik eddig is disznóvágással foglalkoztak, és ezután is ezt a mesterséget szeretnék ûzni. "Tudjuk jól, hogy létezik egy uniós normarendszer ezzel kapcsolatban, amely elõírja, hogy a levágandó állatot el kell kábítani, akár vágóhidakon, akár magánháznál vágják le õket. Viszont a brüsszeli szakértõk belátták, hogy ezt nem lehet egy év leforgása alatt általánosítani a magángazdaságokban. Idén biztosan nem fogunk büntetni, amiért valaki hagyományos módon vágja le az állatot" - mondta el a Krónikának Péter Jenõ, az igazgatóság munkatársa.

    A marosvásárhelyi tanfolyamon jelen levõ mészárosok egyáltalán nem zárkóztak el attól, hogy beszerezzék azokat az érzéstelenítõ pisztolyokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a gazdák betartsák az uniós normákat. Egy ilyen eszköz körülbelül 150 euróba - 38 ezer forintba - kerül.

    Romániában megközelítõleg 2 millió háztartásban hizlalnak sertéseket.


Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • A méhrajzásról

    A kerttel rendelkezõ tulajdonosokat többnyire megrémiszti, ha a fák ágain nagy tömött fürtben látják lógni a méheket. Egy ilyen fürt több száz, akár ezer méhet is rejthet magában, és nagyon veszélyes is lehet. Miért rajzanak ki a méhek, és mit tegyünk, ha ilyet tapasztalunk?

    A méh ma már háziállatnak számít, mégha nem is lehet megsimogatni. Számos termesztett növényfaj fennmaradását segítik a virágok beporzásával,az általuk megtermelt méz pedig értékes élelmiszer és mezõgazdasági exportcikk.

  • Cicájuk mentett meg egy a házaspárt a gázrobbanástól!

    Macskájuk figyelmeztette a gázrobbanásra azt a siket nyíregyházi házaspárt, akik nem hallották a detonációt, ezért utolsóként hagyták el a súlyosan megrongálódott társasházat. Az éber cica a hatalmas robbanás után addig ugrált, amig gazdái fel nem ébredtek. A házaspár szerint életüket az éber macskának köszönhetik. A hajnali nyíregyházi gázrobbanásban egy középkorú nõ meghalt, hat lakót pedig fej- és lábsérülésekkel szállítottak kórházba a mentõk. Móki, a macska házõrzõ kutyákat megszégyenítõ módon jelezte alvó gazdáinak a bajt. A házaspár ugyanis siket, egyikük sem hallotta a gázrobbanás zaját.

  • Sikeres Gazdikeresõ: Trombi, Pite, Törpilla, Cini örökbefogadásra kerültek

    Pite a nagytestû kutyus egy állatkertbe szökött be és okozott riadalmat. Trombi kutyust testvérével együtt az utcán találták fiatalok. Törpilla hosszas bolyongása idején volt hajléktalanok között, dekkolt az utcán, onnan került megmentésre. Cini kutyust testvéreivel együtt, dobozban, 2 hetes korukba hagyták magukra az utcán.

    Õk mind az Orpheus Egyesület révén szeretõ gazdihoz kerültek. Az Orpheus Állatvédõ Egyesület állatvédelmi központjában további gazdikeresõ állatok várják végsõ menedéküket, örökbefogadójukat.

  • Hétlábú és kétfarkú macskakölyök született Kelet-Ukrajnában

    Ungvár - Hét lába és két farka volt annak a macskakölyöknek, amelyet állatorvosi mûtéttel vettek ki az anyja hasából a kelet-ukrajnai Dnyiprodzerzsinszkben.

    A nyolcéves, Muszja névre hallgató vemhes anyacicát két nap vajúdást követõen vitte gazdája a város központi állatkórházába, ahol a legyengült állatot megmûtötték. A hasából az állatorvosok egy szörnyszülött, már élettelen kölyköt távolítottak el, amelynek két farka és elöl három, hátul pedig négy lába volt - írta szerdán a Komszomolszkaja Pravda címû újság ukrajnai online kiadása.

  • Hóleopárdról készült az év természetfotója

    Egy gyönyörû hóleopárdról készült felvételével Steve Winter, a National Geographic magazin fotósa nyerte meg idén a BBC Wildlife Magazin és a londoni Természettudományi Múzeum által meghirdetett Az év természetfotósa nemzetközi pályázatot. Winter éjszakai portyázás közben kapta lencsevégre az állatot egy indiai nemzeti parkban a Himalájában 4400 méter magasan. A fotós 13 hónapon át néha mínusz 40 Celsius-fokos hidegben volt a nyomában a veszélyeztetett fajok listáján nyilvántartott állatnak, hogy a legtökéletesebb felvételt készíthesse el róla.

  • A genetikai vizsgálat szerint a kardszárnyú delfin nem egy faj, hanem több

    Bár igen hasonlítanak egymásra, valójában nem egy, hanem több fajt alkotnak a kardszárnyú delfinek - állapították meg genetikai elemzések után amerikai kutatók. Százharminckilenc kardszárnyú delfintõl (Orca gladiator) vettek szövetmintákat a szakemberek a világ több pontján. A minták genetikai vizsgálata azt mutatta, hogy a gyilkos bálnának vagy orkának is nevezett állatfaj valójában legalább három különbözõ faj. A tudósok korábban is feltételezték, hogy így lehet, mert a hatalmas testû állatokon a fekete és fehér, illetve szürke és fehér mintázat eltérõ, sõt táplálkozásuk is különbözõ.

  • Ölhet is a darázscsípés - mit tegyünk a bajban?!

    A nyár a méh és darázscsípés idõszaka is!

    A nyári idõszakkal együtt a darázscsípések szezonja is dübörög. Aki nem allergiás az esetleges csípésre, számára is nagy fájdalmakat, kellemetlen duzzanatokat okozhat a rovarcsípés. A csípésre allergiások számára a hirtelen duzzanatok és egyéb tünetek akár halált is okozhatnak. Csípés esetén a duzzanat és a fájdalom csökkentésére sokféle szer létezik.

  • Levesbe szánt macskákat szabadítottak ki

    Kína - Sanghaji állatvédõk 300 lopott macskát szabadítottak ki a hétvégén egy raktárból - adta hírül hétfõn a kínai állami média. A cicákat egy viszonteladó megbízásából gyûjtötték be a városban éjszakánként. Az állatokat 22 bambuszketrecben zsúfolták össze. A jelentések szerint a szállítók durván bántak az állatokkal, dobálták a ketreceket. A kiszabadított macskákat a gazdáik hazavihették. Három házi kedvenc azonban nem élte túl a megpróbáltatásokat. Több állatnak pedig eltört a mancsa. A macskák feltehetõen éttermekben végezték volna.

  • Életbe léptek az állatok szállítására vonatkozó szigorúbb szabályok

    Egy ma életbe lépő szabályozás szerint az állatokat 8 óránál több ideig szállító járműveknek szigorúbb szabályozásnak kell megfelelniük és az állatokat szállítóknak képzésen kell részt venniük.

    Az új szabályok szerint az állatokat 8 óránál több ideig szállító tehergépkocsiknak engedélyt kell majd beszereznie, amelynek kiadásakor az új szabályoknak megfelelő felszereléseket is ellenőrzik.

  • Vinnék a magyar kutyahúst? Ki? Mikor? Hova?

    Tényleg esznek kutyát a távol-keleti emberek?

    Érdekes e-mail felhívást kapott az Orpheus Állatvédõ Egyesület, mely remélhetõleg csak egy késõire sikeredett áprilisi tréfa. A levél szerint egy cég Európában élõ távol-keleti emberek számára vásárolna fel itthon társállatként tartott kutyákat kutyahús evés céljából. Mivel kutyákból – macskákból még az elmúlt években is készültek európai gyártású bundakabátok, és hallani extrém kutyahús evéses eseteket is, nem kizárt, hogy egyes távoli, és egyes európai kultúrák kedvelõi élelmezési célból ténylegesen dolgoznának fel ételnek való kutyahúst.

  • Pongó és Vali is visszakerült gazdájához

    Pongó a kan, dalmata kutya egy ligetben kóborolt. Állatbarátok látták a kutyát, majd azonnal értesítették az Orpheus Állatvédõ Egyesületet, hogy az állat a hideg, havas utcáról megmeneküljön. Az ebben lévõ chip segített a gazda felkutatásában. Valira, a németjuhászra egy lakópark közelében egy állatbarát figyelt fel. Õ kérte az Orpheus Állatmentõ szakemberének a segítségét. A kutya kan, felnõtt (1-2 év körüli), szelíd, nyugodt természetû.

    Szerencsére mindkét kutyát sikerült kóborlás - befogás után eredeti gazdájához épségben visszajuttatnunk.

  • Csak kilenc delfint tudtak megmenteni a 63-ból

    Csupán kilenc gömbölyûfejû delfint tudtak állatvédõk megmenteni Új-Zéland északi részén, ahol csütörtökön 63 állat vetõdött partra.

    Tizenhárom vízi emlõst szombaton emelõdaruk segítségével vontatták vissza az óceán vizébe, négy közülük azóta elpusztult, kilenc társuk azonban a parti vizekrõl kiúszott a nyílt óceánra - tájékoztattak vasárnap helyi állatvédõk.

    A delfinek csütörtök éjszaka vetõdtek partra, ezért sokuk elpusztult, mielõtt észrevették volna jelenlétüket.

  • Háromhetes kiskutyákat dobott ki a szívtelen gazda

    Csütörtökön a reggeli órákban egy férfi értesítette a Tolna Megyei állatvédõket arról, hogy kilenc apró kiskutyát dobtak ki az üzlete mellett. A férfi összegyûjtötte a kiskutyákat, egy papírdobozba tette õket. A szervezet munkatársai a kutyamenhelyre szállították a halálra szánt csöppségeket. A fekete és barna színû kiskutyák talán három hetesek lehetnek. Fogacskáikból még alig látszik valami. A menhely önkéntesei megpróbálják megtanítani õket enni és inni kis tálakból.

  • Egy házivideón macskákkal közösült egy dóci fiú

    állatszex, animalszex sérültjeiDóc - Döbbenetes homevideók kerültek fel egy fájlmegosztó portálra, a felvételeken egy dóci fiú két macskával közösül. A fiatalember cáfol, az ügyben állatkínzás és jogosulatlan adatkezelés alapos gyanúja miatt a helyi önkormányzat mégis büntetõfeljelentést tesz.

    Egy negyvenkilenc és egy ötvenkilenc másodperces, valószínûleg mobiltelefonnal készült és egy videomegosztó portálon bárki által hozzáférhetõ felvétel miatt a rendõrséghez, a megyei és a szegedi gyámhivatalhoz fordult a dóci önkormányzat.

  • Tavaszi tennivalók a kisállatainkkal

    A felelõs állattartással megelõzhetjük tartott kedvencek kapcsán fellépõ problémákat. Állatot magunkhoz mindig felelõsségteljesen vegyünk, hiszen az unottá váló állatok sok esetben kóborként az utcára kerülnek. Ezt egy környezetére tudatos állatbarát nem engedheti meg!

    Tavasszal sokan kapnak kisállatot - kutyát, macskát, nyulat - amelyeket érdemes minél elõbb orvoshoz vinni. De hogy mi ellen véd az oltás, és mire kell még figyelni a házikedvenceknél, arról dr. Faludi Zsolt állatorvost kérdeztük.

  • Az állatokat sem kíméli a gazdasági válság - külföld

    Az otthonok elvesztésével és a háztartások bevételeinek csökkenésével egyre több házi kedvenc válik a gazdasági válság áldozatává - figyelmeztetnek állatvédõ szervezetek.

    "Nagyjából egy hónapja egyre több és több hívást kapunk" - nyilatkozta Constance Cluset, a Brigitte Bardot színésznõ által az állatok megsegítésére létrehozott alapítvány szóvivõje. - Az emberek azt mondják, hogy nem bírják tovább, elfogyott a pénzük - tette hozzá. Példaként egy normandiai férfit említett, aki az elmúlt héten vesztette el otthonát, és most gazdát keres 16 kutyájának.

  • Itthon nincsenek harapós szöcskék!

    A hét elején kapott szárnya az a hír, hogy a Francia Intézetnél szombaton megrendezett utcabálon szokatlan méretû, harapós rovarok tûntek fel. A riadalmat okozó zöld lombszöcskék azonban teljesen veszélytelenek az emberre. Ezt már csak azért is fontos leszögezni, mert azóta pánikszerû telefonhívások árasztották el az Állatkertet, amelyekben a szöcskék veszélyességérõl érdeklõdnek.

    A zöld lombszöcske (Tettigonia viridissima) nem új jövevény a hazai élõvilágban, sõt igen elterjedt, és hétköznapi fajnak számít.

  • Durva állatkínzás: Száz huskyt öltek le Kanadában

    Rendõrségi vizsgálat indult Kanadában száz husky kegyetlen lemészárlása ügyében.

    Az állatokkal a 2010-es vancouveri téli olimpiát követõen, áprilisban végeztek ki, miután a turistaáradat elapadásával feleslegessé váltak mint élményutazásokon használt szánhúzó kutyák.

    Az utazásokat két turisztikai cég, az Outdoor Adventures és a Howling Dogs kínálta a Vancouverhez közeli síparadicsomban, Whistlerben.

  • Borzasztó körülmények között voltak a malacok

    A 2004. évi X. törvény szerint az állatkínzás bûncselekmény, amiért akár három évnyi letöltendõ börtön is járhat!

    Állatkínzás vétség megalapozott gyanúja miatt hét román állampolgár ellen indított büntetõeljárást a szegedi rendõrkapitányság, miután csaknem másfélszáz sertést három kisteherautóba zsúfolva akartak Romániába vinni - közölte Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendõr - fõkapitányság sajtószóvivõje csütörtökön.

  • Homeopátia a házikedvenceknek

    Ahogy a humán orvoslásra, úgy az állatgyógyászatra is igaz, hogy a hagyományos terápiák során használt gyógyszereknek (szteroidok, antibiotikumok) lehetnek nem kívánatos mellékhatásai – tájékoztat dr. Bartakovics Katalin homeopata állatorvos. Szerencsére van más megoldás is. Egyre növekszik az igény Magyarországon is az alternatív gyógymódok alkalmazása, például a homeopátia iránt. Igaz, itthon egyelõre csak tucatnyi állatorvos rendelkezik nemzetközi homeopata vizsgával, de az alternatív módszerek iránti érdeklõdés az állatgyógyászok körében is egyre nõ.