A sügéralakúak rendjébe tartozó notothenioidei alrend nyolc családot számlál, és ebbõl öt a Déli-óceánban honos. Ebben a közegben a legtöbb hal jéggé dermedne, de õk annyira hozzászoktak a hideg és oxigéndús körülményekhez, hogy az ott élõ halak több mint 90 százalékát teszik ki.
Adó 1% felajánlás Állatvédelemre! Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18464654-1-06
Most ugyanannak az egyetemnek a professzora, Christina Cheng és Kínában dolgozó munkatársai genetikai válaszokat kerestek az antarktiszi halak túlélésére. Ehhez összehasonlították a notothenioidei alrend egy reprezentatív fajának "aktív", azaz fehérjévé alakuló génállományát több melegvízi haléval - olvasható a ScienceDaily internetes portálon.
Az antarktiszi hal legtöbb különösen aktív génje a melegvízi halak esetében nem jutott szerephez. Ezek a gének olyan fehérjéket kódoltak, amelyek segítik a halat reagálni a környezeti stresszre - például védik a többi fehérjét attól, hogy nem tegyen bennük kárt a szélsõséges hideg (illetve meleg) okozta stressz.
Más, úgynevezett ubiquitin fehérjékbõl is több termelõdött az antarktiszi halban. Az ubiquitinek úgy segítenek a sejtek egészségének megóvásában, hogy a sérült fehérjéket megsemmisítik.
Igen aktívak voltak azok a gének is, amelyek a különösen reakcióképes oxigénatomokra vadászó fehérjéket kódolják. Ezek a fehérjék segítik a halat abban, hogy leküzdje a magas oxigéntartalomból fakadó stresszt - az oxigénatomok ugyanis károsítják és elpusztíthatják a sejteket.
Cheng szerint az eredmények segítségével a tudósok könnyebben megjósolhatják, hogy a globális klímaváltozás hogyan hat majd a hidegvízi halakra. "Ha drasztikusan megnõ a víz hõmérséklete, nem tudjuk, mennyire fog tudni alkalmazkodni az antarktiszi hal, hogy ki fog-e pusztulni vagy sem" - magyarázta Cheng. "Ha azonban kipusztul, az drámai hatással lesz az egész antarktiszi táplálékhálózatra."
Cheng laboratóriuma jelenleg azt vizsgálja, hogyan reagál a hal a melegedésre.