rss
adó 1% állatvédő kutya, cica örökbefogadás állatmentés
  • Az ÉLÕ állat nagyon sérülékeny küldemény

  • A Fauna Egyesület és a Fehérkereszt „Sérülékeny küldemény” c. békés demonstrációt rendezett Szegeden 2008. március 20-án, a Széchenyi téren. A program célja az volt, hogy felhívja a hivatalok és a lakosság figyelmét a kegyetlen és szükségtelen (hosszú km-eken át folyó) vágóállat-kereskedelem megszüntetésének fontosságára.

    Az állatok (az emberek anyagi haszna miatt) nagy kínnak és szenvedésnek vannak kitéve, míg egyik településrõl (országból) a másikba el nem jutnak. A döntés a húsevõk / vásárlók és a döntéshozó hivatalok kezeiben van. A rendezvény nekik adott a helyzetrõl békés bemutatót.

    Az élõállat-szállítás során az állatok szenvedésnek vannak kitéve, a hatósági ellenõrzés túlságosan alacsony és hiányos.

    A rendezvényen 30 bárányjelmezbe öltözött önkéntes transzparensekkel tiltakozott az élve szállítás okozta szenvedésre (túlzsúfoltság, itatás hiánya, etetés hiánya, a pihenési idõk be nem tartása) mutatva.

    Magyarországon át évente 1,7 millió bárányt szállítanak Olaszországba és Görögországba, legnagyobb többségét a Húsvétot megelõzõ két hét alatt.

    A rendezvényre meghívták az élõállat-szállítmányok ellenõrzésében illetékes Csongrád megyei állategészségügyi hatóságot, amelynek a Fauna képviselõje féléves bizonyítványt szeretett volna átnyújtani az eddigi teljesítményüket értékelendõen.

    A rendezvény a világméretû “Handle with Care” kampányhoz kapcsolódott, melyet az Állatvédõ Világszövetség (World Society for the Protection of Animals, WSPA) koordinál.

    Orpheus Állatvédõ Egyesület








Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Maki, Sissy, Dagi gazdinál!

    Maki egy forgalmas útszakaszon kis híján tömegkarambolt okozott az utcán magára hagyva. Egy bolt tulajdonosa sajnálta meg az állatot, és kérte az Orpheus Állatmentõ szakemberének segítségét. Dagit a kaukázusi juhászkutyát a rendõrség kérésére szállította be az Orpheus Állatvédõ Egyesület munkatársa az Ebrendészeti telepre. Sissy a vszuka, berni pásztorkutya a belvárosban egy buszmegálló körül kóborolt. Egy közeli boltban dolgozó állatbarát értesítette az Ebrendészetet, hogy az állat biztonságos helyre kerüljön. Mindhárom állat gazdihoz (eredeti gazdájához vissza vagy új befogadóhoz) került.

  • Nem tyúkeszû a szarka: felismeri magát

    A szarkák felismerik magukat a tükörben - ezzel olyan képességrõl tesznek tanúbizonyságot, amilyet mindeddig csak az ember és néhány magasabb rendû emlõs privilégiumának vélt a tudomány.

    Korábban köztudomású volt, hogy az embereken kívül a csimpánzok, az elefántok és a delfinek képesek felismerni saját magukat a tükörben. Német tudósok azonban bebizonyították, hogy - az emlõsöktõl nagyban különbözõ aggyal rendelkezõ - szarkák is rendelkeznek önmagukról efféle tudással.

  • Kannibalizmusra kényszerült kutyák a smederevói állatmenhelyen

    A csoportos tartású, nyûglõdõ állatmenhelyeken ez mindennapos dolog?!

    Szerbiában a smederevói állatmenhelyen levõ kutyák annyira éheztek, hogy kannibalizmusra kényszerültek. Ezt bizonyította az az önkéntes lány is, aki a menhelyen dolgozott és a fotók, melyeket készített önmagukért beszéltek. A kutyák olyan mértékben éheztek, hogy kénytelenek voltak egymást megenni. -Kétszer voltam az állatmenhelyen mint önkéntes és mind a két alkalommal találtam elpusztult kutyát, aminek a fele már hiányzott.-mondta a lány.

  • A csimpánzok is fõként jobbkezesek

    Nemcsak az emberek hajlanak jobb kezük domináns használatára: egy spanyol tanulmány szerint a csimpánzok szintén fõként a "szép kezükkel" ragadják meg a tárgyakat. A szerzõk hangsúlyozzák, "a jobb kéz gyakoribb használata nem kizárólagosan emberi tulajdonság". A Katalán Paleoökológiai és Szociális Evolúciós Intézet (IPHES) által koordinált vizsgálatba 114, spanyolországi és zambiai állatkertekben élõ fõemlõst vontak be. "A csimpánzok egyik kezükkel megfogtak egy csövet, és valamilyen eszközzel vagy az ujjaikkal piszkálták ki a belerejtett élelmet."

  • Fantasztikus képek - Szerzetesek nevelik a szelíd nagymacskákat

    A Thaiföldön élõ, buddhista szerzetesek, akik küldetésüknek tartották a tigrisek megmentését, most saját sikerük csapdájába estek.

    A Pha Luang Ba Tua templom - ahol a tigrisek, majmok, lovak, szarvasok, pávakakasok és vaddisznók társaságában élnek egy kies vízmosás közepette, és szabadon kóborolhatnak, napközben bármikor ehetnek - Kanchanaburi tartományban helyezkedik el. A templom egy kis síkságon fekszik, sziklákkal körülvéve 25 mérföldre a Kwai folyótól.

  • Együttélés a varjakkal

    Seattle - A varjúfélék ismertek intelligenciájukról és az emberrel való együttélésükrõl. Seattle térségében, ahol a külsõ városrészek gyors fejlõdése tekintélyes varjúpopuláció megjelenését eredményezte, a kutatók felfedezték, hogy ezek a madarak képesek az emberi arcok felismerésére.

    John M. Marzluff, a Washington állami egyetem biológusa 20 éven át tanulmányozta õket és észrevette, hogy azok a varjak, amelyeket alkalmanként be akarnak fogni megjelölés céljából, mintha kevésbé bíznának egyes kutatókban és nehezebben lehet õket ismét megfogni.

  • 'Picike' óriási szerencséje!

    A segélykérõ telefonon egy állatbarát csörögte meg az Orpheus Állatvédõ Egyesületet. Elmondta, hogy kerékpáron tekert, amikor látott egy utcában gubbasztó kóbor kutyát. Félt, hogy az állatnak (ha ott marad) valami nagy baja történik majd... az állatvédõk segítségét kérte... Az Orpheus Ebrendészete a helyszínre ért, az utcán talált fiatal, szuka, puli kutyus kimerülten feküdt egy téren. Az állatot megfogtuk, a helyszínen megvizsgáltuk, majd az ott lévõ egyik szemlélõdõ számára nagyon megtetszett. A kutyust nem engedte be se szállítani, gazdához juttattuk még ott az utcán (...ez volt a legszerencsésebb megoldás...)!

  • Nehezen viselik házi kedvenceink a tikkasztó hõséget

    Ki jobban tûri, ki rosszabbul, de a legtöbb állat nehezen viseli a hirtelen jött meleget. Az állattartónak (ha gondos gazdaként akar eljárni) oda kell figyelnie állatai naptól való megóvására. A hõségtõl állataink is szenvednek, nemtörõdöm tartás következtében a nagy melegben az állatok el is pusztulhatnak. Az Orpheus Állatvédõ Egyesület melegben alkalmazható javaslatai segítenek a problémák elkerülésében.

    Nyáron a hûvös levegõ fontosabb lehet négylábú barátaink számára, mint egy védelmet nyújtó kuckó...

  • A 'vérengzõ' medve sztorija - videóval!

    Ez a találkozás (a hóban) végzõdhetett volna szõrme szétcincálással vagy vérrontással is. A vadvilágot fotózó Norbert Rosing készítette a képeket egy csapat huskyról a canadai fagyos északon, amikor is egy maci csatlakozott hozzájuk.

    Rosing a kutyák edzõjével, Brian Ladoonnal tehetetlenül nézték amint a kutyák és a maci szemlélték egymást. Morogtak és vicsorogtak egymásra. De ahelyett, hogy harcolni kezdetek volna mint az ellenségek, barátokká váltak (lehet, hogy a maci éppen jól volt lakva???).

  • Saját kutyáját rugdosta perceken keresztül egy kecskeméti férfi a fõtéren

    Büntetést kapott, a kutyát nála hagyták...

    Az eset még decemberben történt. A férfit azóta elítélték állatkínzás miatt, de csak pénzbüntetést kapott. A kistermetû kutya annyira meg volt rémülve, hogy már menni sem bírt, a férfi a pórázánál fogva a földön vonszolta a szerencsétlen állatot.

    Karácsony elõtt néhány nappal rögzítette az esetet a fõtéri térfigyelõ kamera. A videón jól látszik, hogy a középkorú férfi a jobb kezében pórázón a tartja a kutyát, és többször is erõteljesen belerúg.

  • Egyre több észak-amerikai madárnak torz a csõre

    Észak-Amerika északkeleti részén egyre több madárnak fejlõdik rendellenesen a csõre.

    Amerikai kutatók a valaha tapasztalt legnagyobb arányban találtak torz csõrû madarakat Alaszkában, Brit Columbiában és Washington államban. Az amerikai földtani intézet munkatársai amerikai varjak (Corvus caurinus) csõrrendellenességét vizsgálták az említett területeken. A furcsa elváltozások aránya több mint tízszer akkora volt, mint amekkorára egy átlagos populációban számítani lehetett volna - összegezte az eredményeket Colleen Handel biológus.

  • Nyomoznak Gyõzike kutyájának halálának ügyében

    Több tanút, köztük a kutyát elaltató állatorvost is meghallgatta a rendõrség a Gyõzike kimúlt Buksijával kapcsolatos nyomozás során. Több tanút, köztük a kutyát elaltató állatorvost is meghallgatta a rendõrség a Gyõzike kimúlt Buksijával kapcsolatos nyomozás során.

    Az már most is nyilvánvaló, hogy a nógrádi rapper kutyáját nem végezték ki, s az is bizonyos, hogy nem hétfõn, hanem az elmúlt csütörtökön múlt ki az akita. A hétfõ esti...

  • Madarak téli etetése - készítsünk madáretetőt!

    Madarak téli etetése - készítsünk madáretetőt!Az Orpheus Állatvédő Egyesület tagjai már nyáron - ősszel készültek a téli hidegben fontos madáretetésre: táborokban, rendezvényeken madáretetőt készítettek szárnyas barátainknak a zord hideg napok átvészelésére. A ház körül is van sok praktika, ami a természetben itt telelő madarak túlélését segíthetik. Amikor a fák elhullajtják leveleiket, amikor beköszönt a hideg tél, és leesik az összefüggő hótakaró - érdemes körülnézni kertünkben, vajon hogyan jutnak élelemhez a madarak, mi tudja megvédeni őket a hidegtől.

  • A shoppingolók Mekkája Milánó – rendszeresen tüntetnek az állatvédők

    Ez a város (Olaszország gazdasági központjaként) maga a csoda. Egyik percben Paris Hilton sétálgat, a másikban futball világsztárt fotóznak, a harmadikban modell-dámákat szemlél a tömeg. A divat szerelmeseinek minden bizonnyal maga a paradicsom ez a város. Minden innen indul, és mindenki ide érkezik. A híres Monte Napoleone utcán, valamint a környező sétálóutcákban a világ legismertebb tervezőinek - Prada, Versace, Chanel, Dolce & Gabbana - butikjai sorakoznak.

  • Kullancsvédõ nyakörvet kaptak az ebrendészet védencei

    Tavasszal, õsszel, télen az Orpheus Állatvédõ Egyesület állatvédelmi telepére bekerült kutyák - cicák folyamatos védelmet kapnak a belsõ paraziták mellett a külsõ (bolha, tetû, kullancs, atka, rüh) paraziták ellen is. A védelmet fúvással, kenõccsel, nyakörvekkel tudjuk biztosítani.

    Az Orpheus a korábban kapott Scalibor nyakörveket örömmel fogadta, és használta fel a megnövekedett parazitás idõszakban, hogy sikeresen megelõzhetõ legyen az élõsködõktõl elkapható megbetegedés.

  • Nõstény macskák fogamzásgátlása

    Több módszer is van arra, hogy egy nõstény macska szaporodási képességét megakadályozzuk. A mûtéti eljárás az állatorvos által legjobbnak tartott, ám végleges megoldás. Az idõszakos fogamzásgátlás nem okoz visszafordíthatatlan változást, s bár a hormontartalmú tabletta rendszeres adagolása vagy az antibébi-injekció nem teljesen veszélytelen, mindkettõ alkalmazható a nem kívánt vemhesség elkerülésére.

  • Kihalhatnak a sugarasteknõsök

    Életterének zsugorodása és a húsa iránti növekvõ kereslet miatt a kihalás veszélye fenyegeti a Madagaszkár szigetén õshonos sugarasteknõst.

    Az egyedül a kelet-afrikai szigeten megtalálható faj (Astrochelys radiata) húsz éven belül vagy akár még korábban is eltûnhet a Földrõl - figyelmeztetnek állatvédõ szervezetek, köztük a Turtle Survival Alliance (TSA). A 40 centiméteresre és 20 kilogrammosra is megnövõ állat nemcsak húsa, hanem sugárszerû sárgás vonalakkal díszített páncélja miatt is kelendõ. Európa és Ázsia feketepiacain a TSA szerint egyetlen páncél több ezer euróba is kerülhet.

  • A piszkos patkányok nem allergiásak

    Laboratóriumi patkány: Kevés kórokozó, kevés reakció

    Laboratóriumi és vadon élõ rágcsálók immunrendszerének összehasonlítása nyomán amerikai kutatók kimutatták, hogy a vadon élõ állatok immunrendszere jobban mûködik, és ezért a piszkos patkányok egészségesebbek, mint steril körülmények között tartott laboratóriumi társaik.

    Lehet, hogy a túlzott higiénia gyengíti le az emberi szervezetet, és így könnyebben kapunk el fertõzéseket, betegségeket?!?

  • Több mint száz tonna elefántcsontot bocsátanak árverésre dél-afrikai országokban

    Johannesburg - Elárvereznek több mint száz tonnányi elefántcsontot négy dél-afrikai országban.

    Az állami készletekhez tartozó "fehér aranyat" keddtõl bocsátják árverésre a Dél-afrikai Köztársaságban, Namíbiában, Botswanában és Zimbabwéban.

    Az árverésre a veszélyeztetett állatfajokat védõ CITES szervezet adott soron kívül engedélyt, miután ebben a négy országban erõteljesen nõtt az elefántpopuláció létszáma.

  • Kiskutyákat dobáltak utcára

    Az öt kiskutyát és az akkorra már igencsak gyöngécske anyakutyát az állatvédõk érkezése mentette meg a biztos pusztulástól

    Öt kiskutyát és anyjukat dobta utcára egy lelketlen állattartó, az állatvédõk gyors segítségnyújtása révén szerencsére megmenekültek a pár hetes csöppségek a viszontagságok elõl. Az Orpheus Állatvédõ Egyesület egyre gyakrabban találkozik olyan bajban lévõ állatokkal, melyeket az emberek drasztikus körülmények között tettek ki, hagytak magukra.