Élõ terápia - segítenek a házikedvencek

Egyre több a magányos ember, különösen az idõsebbek között, új barátságokat pedig nem mindig könnyû teremteni. Sokak életében valamilyen házikedvenc pótolja a kiesõ emberi kapcsolatokat, másokat pedig a társállat tesz újra alkalmassá ezekre. Minél inkább eltávolodik a civilizált emberiség a természettõl, az anyaföldtõl, annál nagyobb az igény valamiféle pótszerre: az emberek akár a szûk városi lakásaikban is szobanövényekkel, dísz- és hobbyállatokkal igyekeznek a természet-közeliség illúzióját fenntartani. Több ez, mint divat: inkább az emberek ösztönös önvédelmi reflexét fedezhetjük fel mögötte. Manapság kezdik felfedezni a szakemberek, orvosok, pszichológusok, magatartáskutatók is, hogy a pusztán kedvtelésbõl tartott állatok - legyenek azok akár halak, hüllõk, madarak, kisemlõsök, vagy a "klasszikus" társállatok, macskák vagy kutyák - nemcsak elfoglalják, mulattatják gazdáikat, hanem terápiás hatásúak is lehetnek. Az elmagányosodás ugyanis melegágya a depressziónak, sõt pszichoszomatikus betegségek egész sorának is. Az az állat azonban, amely idõvel bizonyos mértékig kölcsönös kapcsolatba kerül tartójával, sok tekintetben szinte valódi társává válik, sokat oldhat ezen a sivár, betegítõ magányon.

A természet egy darabkája elevenedik meg általa, életet, mozgást visz a magányos ember otthonába. Ez az élet alig hasonlít az emberek túlbonyolított életére: az állat nem aggodalmaskodik, nem szorong, nem lelkizik, az örömei is egyszerûek, természetesek, hiszen jóízûen tud enni, aludni, szívesen játszik, vagyis, furcsa módon, a túlcivilizált gazdinak van, mit tanulnia tõle.

Kutya, macska, barátság

Sokat jelent az a rendszeres elfoglaltság, feladat, amit a társul magunk mellé vett állat tartása jelent. A ránk szoruló élõlényt meg kell etetni, itatni, sétáltatni, stb.: a legelesettebb, lehangoltabb állapotban levõ gazdinak is erõt ad a tudat, hogy állata számít rá. Érzékszerveinkre is pozitív hatással van: például egy kismacska hajlékony, kecses szépsége gyógyír a szemnek, elégedett dorombolása nyugtató zene, bársonyos bundájának simogatása olyan tapintásélmény, amely a pszichiáterek szerint is jótékony hatással van a depresszióra. Ezeknél fontosabb az, amit az állat érzelmileg nyújt, az elfogadás, amellyel a gazdájához viszonyul. Az emberek ugyanis sokat beszélnek az igazi, "feltétel nélküli szeretetrõl", de sem baráti, sem házastársi, sem szülõ és gyermek közötti kapcsolatban nem, vagy csak ritkán tudják megvalósítani azt, a legtisztább kapcsolatban is belejátszik valami fenntartás, érdek stb.

Egy kutya azonban egyforma odaadással tekint a gazdájára akkor is, ha az beteg, rosszkedvû, kövér, csúnya, ha hibát követ el, sõt még akkor is, ha átmenetileg mellõzi õt. Nemegyszer annyira ráhangolódik kétlábú társára, hogy megérzi hangulatváltozásait, sõt, igyekszik javítani is rajta. Minden kutyatartó ismeri azt a képet, amikor az eb fejét féloldalt fordítva, mancsát nyújtva utánozhatatlan kedves mozdulattal igyekszik vigasztalni síró, elkeseredett gazdáját. Egy amerikai pszichológus, dr. Boris Levinson volt az elsõ, aki bevonta páciensei házi kedvenceit kezelésükbe. Azt tapasztalta, hogy az állatok segítenek fenntartani a gazdák lelki egyensúlyát, oldják a feszültséget, csökkentik a félelmet, szorongást, javítják az emberek hangulatát. Konkrét betegségek tüneteinek enyhítésére, illetve a fizikai erõnlét fenntartására is kiválóan alkalmasak. Dr. Karen Allen (New York-i Állami Egyetem) egy vizsgálatban kimutatta, hogy a kedvtelésbõl tartott állatok jelenléte jelentõsen csökkenti a stresszre adott reakciókat a mindennapi stressz-helyzetekben.

Elmondható, hogy a kutyatartás nagyon jó hatással van azon magas vérnyomásos személyekre, akik rendszeres stressz-helyzetnek vannak kitéve. A kutya és a macska a leggyakoribb terápiás állat, de használnak madarakat is (például papagájt) és sok más állatot is. Magyarországon becslések szerint kétmillió kutya és legalább ugyanennyi macska él, vagyis statisztikai értelemben minden háztartásra jut legalább egy (potenciális) társállat.