Bátor rendõrlovak

Az ember mellett elviselik a fülsüketítõ robajt is

Lehet, hogy belepusztulnak, de az utolsó percig feltétel nélkül megbíznak a gazdájukban. Bár az ösztöneik nem ezt diktálnák, az ember mellett elviselik a fülsüketítõ robajt, a vakságot, és azt is, ha kõvel, vassal támadnak rájuk.

Kivételes adottságú állatok, amelyek kiképzés után akadályt nem ismerõ rendõrlovakká válnak. A lovak közül -szigorú szelekció után- csak a legerõsebb és legnyugodtabb egyedekbõl lehetnek rendõrlovak. A fiatal állatokat egy Budapest melletti táborban képzik ki. Nyergelés utáni elsõ feladat az erõs és szokatlan hangokhoz szoktatás. Vaktöltényeket lõnek ki közvetlen a lovak mellett – egyébként a lovak hallása tízszer érzékenyebb az emberénél. Erre a zajra a fiatalabb csikók elõször kicsit megriadnak, de az idõsebbek már flegmán hallgatják a durrogtatást.

Majd jöhet a második feladat. A lovaknak színes, tejszerû ködben kell keresztül haladniuk úgy, hogy másodpercekig semmit sem látnak. Ezek az állatok amúgy színtévesztõk és a füstben akár el is veszíthetik a térérzékelésüket. Õk azonban a bizonytalan és extrém körülmények közt is fenntartás nélkül dolgoznak.

Az idomítottság legfelsõ fokán pedig következhet a díjlovas figura. Vagyis a kiképzõ kézi segítség, kantár nélkül, csupán az ülésével és derekával irányítja a lovat, még vágtában is.

100 hátasból mindössze 30 felel meg azoknak a kritériumoknak, ami kell ahhoz, hogy rendõrló legyen belõle. Hiszen a focimeccsen és az utcán olyan bátornak kell lenni, mint a tigrisnek, amikor azonban a szolgálatnak vége, akkor olyan bújósnak, mint egy kiscicának.