A koboldmakik kistermetû, éjszakai életmódot folytató fõemlõsök, amelyek a délkelet-ázsiai esõerdõk aljnövényzetében élnek. Eddig kilenc fajukat ismerte a tudomány, egy német biológus most felfedezte a tízediket - a hangja alapján. Stefan Merker, a frankfurti Goethe Egyetem kutatója német, indonéz és amerikai kutatókkal végzett terepmunkát az indonéz Sulawesi (Celebesz) szigetén, ahol a koboldmakik legtöbb faja alakult ki. Az itteni példányok kis családokban élnek, amelyek reggelente, amikor nyugovóra térnek a fák koronáiban, jellegzetes duettben elõadott énekekkel kommunikálnak. 
Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám:
18464654-1-06 📋
(Kattintson az adószámra a másoláshoz.)
Az új fajt a brit természettudós, Alfred Russel Wallace tiszteletére a Tarsius wallacei névre keresztelték. Wallace Darwinnal szinte egyidõben fedezte fel a természetes szelekció által végbemenõ evolúciót.
A koboldmakik már 60 millió éve szétváltak a többi emlõstõl. Korábban a félmajmok csoportjába osztották õket, csak nemrég derült ki, hogy közelebbi rokonságban vannak a valódi majmokkal.
A kutatók genetikai elemzéssel egyértelmûen bebizonyították, hogy az újonnan felfedezett faj jelentõsen eltér rokonságától. Meglepetésül szolgált elterjedési területe is, hiszen két földrajzilag elszigetelt populációban fordul elõ. A nagyobb északi és a kisebb déli csoportot Palu tartományi fõváros és egy másik faj elõfordulási területe választja el egymástól. Az elsõ elemzések arra utalnak, hogy a két populáció több tízezer éve különvált.
Mint számos más esõerdei fajt, a koboldmakikat is erõsen veszélyezteti élõhelyük tönkretétele és feldarabolódása. Épp az új faj déli populációjának bizonytalan a jövõje, hisz Merker becslései alapján mindössze ötven négyzetkilométeren mozognak. Védelmük érdekében ezért a lehetõ leghamarabb fel kell mérni állománynagyságukat és veszélyeztetettségük fokát.