rss
adó 1% állatvédő kutya, cica örökbefogadás állatmentés
  • Szemléletváltás a kutyaürülék eltakarításában

  • A fõváros szemléletváltással igyekszik megoldani a Budapesten keletkezõ napi 40 tonna kutyaürülék problémáját - közölte Demszky Gábor fõpolgármester. A "kutyagumi gondot" a felmérések szerint a budapestiek többsége a közlekedés és a köztisztaság mellett a harmadik legnagyobb fõvárosi problémának tekinti.

    Demszky Gábor vasárnap, a Felvonulási téren zajló Arc plakátkiállítás keretében sorra került civil napon tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a fõváros - az eddigi évi 115 millió forint mellett - 200 milliót fordít a kulturált, európai ebtartásért indított kampányára.

    A fõpolgármester szerint az ebtartókat kell megszólítani, hogy takarítsák el a "végterméket", amelynek elhullajtásáért tulajdonképpen nem a kutya, hanem gazdája a felelõs.
    Demszky Gábor hozzátette, hogy a kutyapiszok nemcsak az európai városkép szempontjából probléma, hanem a járványveszély miatt közegészségügyi gond. Összehasonlításul elmondta, hogy az 1 millió 860 ezer lakosú magyar fõvárosban mintegy 400 ezer kutya él, míg a másfél milliós Bécsben mindössze 60 ezret tartanak nyilván. A fõpolgármester kifejtette, hogy nem a kutyák számát akarják csökkenteni Budapesten, de a régebbi uniós országokban mindenhol létezik a chipes ebnyilvántartás kötelezettsége, míg Magyarországon sem adót, sem nyilvántartási díjat nem kell fizetni.

    Verók István, a VI. kerület polgármestere elmondta, hogy Terézváros önkormányzata a kampányt a helyi tévén keresztül is folytatja, összefogva a civil szervezetekkel, továbbá a parkoló órák mellett továbbra is zacskókat és konténereket helyeznek el a kutyaürüléknek. Az intelligens kutyatartás népszerûsítésében részt vesznek a kerületben lakó ismert személyiségek, így Vincze Lilla és Markó Iván. Horváth Dániel állatorvos, a ferencvárosi ebtartók civil szervezetének elnöke hasonló, IX. kerületi kezdeményezésekrõl számolt be. A sajtótájékoztatón bemutatták a terézvárosi fejlesztésû utcamosó autót, amely alkalmas a járdák megtisztítására is.

    Demszky Gábor elmondta: az évi 115 millió forint csak a fõvárosi beruházás, az önkormányzatok is sok pénzzel járulnak hozzá a berendezések üzemeltetéséhez. Az Arc kiállításon látható egyik plakát arra ösztönzi az ebtartókat, hogy ne csak a kutya fejével, hanem hátsó részével is foglalkozzanak.

    (MTI - Budapest )

    Orpheus: a hír nem szól arról, hogy a fõváros esetleges zöldterület bõvítését ki, miként, és hogyan próbálja meg bõvíteni. Több park vagy sétáltató (sport, szabadidõs, pihenõ) terület megléte esetén nem kényszerülnének a belvárosi betondzsungelbe "potyogtatni" az ember által tartott állatok.

    A beépítetlen területek többségén nem parkok építésére, hanem füstöt okádó autókat kiszolgáló garázsok vagy üzleti épületek kialakítására kerülnek eladásra.

    Napi 80 tonna kutyagumi képzõdik!


Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Még mindig védelem jár a szürke farkasoknak

    Bár Wyoming szeretné, ha a szürke farkasok lekerülnének a veszélyeztetett fajok listájáról, Amerika továbbra is ott tartja az állatot

    Továbbra is a veszélyeztetett fajok listáján tartja a Sziklás-hegység északi részén élõ szürke farkast az Egyesült Államok, noha Wyoming állam indítványozta a védettség eltörlését. Wyoming még tavaly fordult az amerikai Vad- és Halvédelmi Hatósághoz, hogy állapítsa meg, mekkora a térségben a farkasok populációja, s hogy ezt követõen vegye le õket a veszélyeztetett fajok listájáról.

  • Tudósok bírálják a bálnavadászati bizottság kezdeményezését

    A Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság (IWC) saját tudósai bírálják a szervezet javaslatát a kereskedelmi célú bálnavadászat korlátozott engedélyezésérõl, mivel szerintük az túl magasan határozza meg az évente kifogható bálnák számát. Az IWC a marokkói Agadir városában hétfõn megkezdõdött éves találkozóján tárgyalja azt a javaslatot, amely feloldaná a 24 éve tartó kereskedelmi bálnavadászatra vonatkozó moratóriumot, véget vetve ezzel az illegális halászatnak. A tervezet értelmében az elkövetkezõ tíz évben engedélyeznék a kereskedelmi célú bálnavadászatot, szigorú korlátok közé szorítva.

  • Állatvédelmi Gyermeknap a játszótéren

    A Máltai Szeretetszolgálat által üzemeltetett játszótérrel régi keletû a kapcsolatunk. A környékrõl számos esetben mentettünk meg gazdátlan vagy bajban lévõ állatokat. A Játszótér Vezetõ a közelgõ gyermeknapi rendezvényre készülve gondolta azt, hogy elhív bennünket is a szervezett programra. Mikor odaérkeztünk, kutyára „éhes” gyerekek rohanták meg önkénteseinket. Szerveztünk állatfelismerõt, totókat, állatsimogatót, rajzversenyt, de volt olyan ajándék, aminek a nyertesét csak versenyfutással tudtuk kiválasztani. :)

  • Gazdihoz került Pacó, Komina, Totya, Tess, Dömötör

    A karácsony után következõ Szilveszteri nagy bumm több tucat kóbor állat bejelentéssel, több gázolásos kutyatetemmel, riadt állataikat keresõ lakossági megkereséssel, és persze sok sok sikeres állatmentéssel telt. Pocó kölyökként még novemberben került az Orpheus Állatvédelmi Központba, Komina az ünnepi durrogás végett került utcára, Totya, Tess és Dömötör úgyszintén az óévbúcsúztató petárdázásos durrogástól szökhetett el. A cikkben szereplõ kutyacsapatnak szerencséje volt, hiszen új gazdihoz és vissza haza kerülhettek.

  • Brutális állatkínzó fiatalok levideózták tetteiket

    Az Orpheus Állatvédõ Egyesülethez fiatalok által titkosan készített, különösen brutális videó felvételek kerültek. A feltehetõen fiatalkorú elkövetõk a videókon kismacskákat szadiznak (kötélre felakasztanak, késsel a szemüket kiszúrják, nyakukat metszik, egyéb szadista módszerekkel kínozzák õket). Az elkövetõk három fiatal cicán mutatják meg az ölési technikákat.

    Az állatokkal való különös kegyetlenség, a direkt bántalmazás túllépi a gyerekcsíny, a „csak játék volt” fogalmát.

  • Virágzik a kutyamaffia

    Az állatvédõk szerint fõként Ausztriába, Németországba, Olaszországba exportálják a kutyákat Kelet-Európából. A kereskedõk interneten, magazinokon és hirdetési újságokon keresztül kínálják megvételre a kutyákat, vagy országutak mellett, bevásárlóközpontok parkolójában árulják õket. Ilyen árusítópontok Magyarországon is vannak például Gyõrújbaráton, Budatétényben, Szigethalmon, Kecskeméten.

  • Élő Nyuszit húsvétra NE!

    Élő Nyuszit húsvétra NE!Húsvétkor, a nagy vásárlási forgatagban sokan felelőtlenül élő állatokat vásárolnak gyermekeik számára ajándékba. Sajnos már 150 forinttól vásárolható élő kiscsibe, pár ezerért pedig dísznyúl, melyet sokan arra használnak, hogy elkápráztassák gyermekeiket. Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetőjének tapasztalata az, hogy az összevásárolt élő állatok ünnepek után legtöbbször unott terhek maradnak. Az állati jövevényektől sokan durva módon próbálnak megszabadulni.

  • Az emberek nem tudják lenyugtatni a viharfóbiás kutyákat

    Egy amerikai kutatás szerint a vihartól rettegõ kutyákat a gazdi nem tudja lenyugtatni, csak saját fajtársaik.

    A viharoktól rettegõ kutyákat csak másik négylábúak jelenléte nyugtatja meg, nem az emberek - mutatta ki egy forradalmian új kutatás. Dr. Nancy Dreschel állatorvos és kutató adatai alátámasztják azon elméletet, mely szerint a kutyák jól érzik magukat más ebek társaságában, fõleg kiélezett helyzetekben.

  • Bezár a bõnyi állatotthon

    Nyugat-európai országokba szállítják az állatokat

    Megunta az állandó feljelentéseket és a hivatalok packázásait, ezért bezárja állatmenhelyét a Csizmás Kandúr Alapítvány. A Gyõrhöz közeli otthonban eddig 160 kutyát és 40-50 macskát gondoztak. Az állatokat – melyeknek nem találnak magyar gazdát – nyugat-európai menhelyekre viszik. Az állatotthon alapítója pedig még az országból is elköltözik.

  • Elõször fényképeztek okapit a természetes élõhelyén

    Kinshasa - Elõször készült fotó természetes élõhelyén, az afrikai Kongóban a legalább annyira félénk, mint amennyire ritka növényevõrõl, az okapiról. A fényképeket bemutató Londoni Állattani Társaság szerint azok rendkívüli jelentõséggel bírnak, hisz bizonyítják, hogy még mindig élnek okapik a polgárháború sújtotta, féktelen orvvadászatáról elhíresült Kongóban. A Virungai Nemzeti Parkban felállított távirányítású fényképezõgépek három nappal és egy éjszaka tevékenykedõ példányt kaptak le a zsiráffal távoli rokonságban álló, lábain és hátsófelén zebracsíkokat viselõ állatból.

  • Hídi vásár állatvédelemmel, gazdikeresõvel (a képekért klikk!)!

    180 kiállító az ország minden pontjáról és határon túlról, mesterségbemutatók, kézmûves portékák – már hagyomány szerint a Szeged napjához legközelebb esõ hétvégén újra árusok utcájává vált a Belvárosi híd, két napon át tartott a hétvégén a tizedik hídi vásár. Az elsõ standok a Kerek Perecnél álltak. Innen egyetlen lépéssel, mintha egy ajtón nyitna be az ember, részesévé válhatott az ismerõs, mégis felfedeznivalókat tartogató programnak. Ismerõsek az illatok – virágos szappan, fahéj – és a hangok – csengõk, harangok, furulyaszó. Az Orpheus Állatvédõ Egyesület és a CSEMETE is részt vett környezetvédelmi kiállítóként a rendezvényen.

  • Letartóztattak két nõt, mert a brit testõrök medveprémes kucsmái ellen tiltakoztak

    Litvániában kedden, II. Erzsébet brit királynõ látogatásának kezdetén letartóztattak két nõt, akik azért tiltakoztak, hogy a brit uralkodó testõreinek prémkucsmáihoz medvéket ölnek le. A két állatvédõ medvebõrbe öltözve a vilniusi brit nagykövetség elõtt tiltakozott.

    A rendõrség szerint a tüntetés nem volt elõre bejelentve, ahogy a törvény megköveteli. Az egyik nõ bûnét még az tetézte, hogy a medvebõr eltakarta az arcát. A litván törvények szerint nyilvános tüntetés részvevõjének tilos eltakarnia az arcát.

  • Ganxsta egy kegyetlen gyilkosság nyomában

    A rapper egy szörnyû eset után saját maga kutatta fel a tettest.
    Ganxstánál ezúttal elszakadt a cérna. Megölték az egyik ismerõsének kutyáját, az eb ráadásul Zolee argentin dogjának, Diegónak alomtestvére volt.

    A kemény rapper úgy döntött, õ maga kutatja fel a tettest. A Fókusz végigkísérte Ganxstát, ahogy az agyonlõtt, és a súlyosan megsebesített argentin dog ügyében nyomozott és terepszemlét tartott.

  • Új reményt kapott Emma

    Egy elhagyatott házba beköltöztek a fedél nélküliek. Mikor továbbálltak, a hátrahagyott putriban a szemetek és a lomok között otthagyták a (feltehetõen kunyerálásra használt) kiskutyát. A 4-5 hónapos, szuka kutya barátságos, német juhász - keverék.

    Az ebrendészet a 14 napos karanténidõ után gazdakeresésbe kezdett, mely sikeresnek bizonyult. Az állatot összehoztuk befogadójával, aki felelõs gazdaként magához is vehette. Emma gazdihoz került, de további örökbe fogadható állatból van bõven!

  • Ne dobd a megunt nyuszit az utcára, hanem add le az állatvédõknél

    Az Orpheus Állatvédõ Egyesület a felelõs állattartás és a környezettudatos gondolkodás miatt nem tartja szerencsésnek a „csak az ünnepekre” szánt élõ ajándékok forgalmazását és vásárlását. Ettõl függetlenül rengetegen vannak olyanok, akik élõ nyusziból bevásároltak húsvét elõtt, viszont a szürke hétköznapokban az állatok tartására már nincs lehetõségük. Ha ezek az emberek utcára dobálják megunt állataikat, börtönnel is büntethetõ állatkínzás bûncselekményt követnek el.

  • Nem is erõs a cápaharapás

    Tampa - A cápák harapása igencsak gyengécske az oroszlánokéhoz képest, és csupán tûhegyes fogaiknak és pofanagyságuknak köszönhetõen képesek átharapni áldozatukat - írják kutatók a Physiological and Biochemical Zoology címû amerikai szaklapban.

    Cápaállkapcsokon végzett tanulmányaik igazolták, hogy az oroszlánok és a tigrisek az állkapocs erõsségét illetõen messze lekörözik õket, a cápák azonban állkapcsuk szélességének köszönhetõen a vizek urai. "Kilopondra nem annyira erõs a cápa harapása" - állítja a kutatás vezetõje, Daniel Huber, aki a floridai Tampa Egyetem kutatója.

  • 5500 éve háziasították a lovakat

    London - Ötezer ötszáz évvel ezelõtt, a korábbi feltételezésekhez képest egy évezreddel korábban háziasították a lovakat, mégpedig a mai Kazahsztán területén - jelentették be angol kutatók.

    A lovak megszelídítése gyökeresen megváltoztatta az ember életét, egyaránt befolyással bírt a szállításra és a kereskedelemre, a mezõgazdaságra és a hadviselésre.

    Ám a kutatóknak mindmáig nem sikerült pontosan meghatározni a lovak domesztikálásának idõpontját.

  • Agyrém - bort fõznek a tigrisekbõl!

    Szörnyû sors vár rájuk

    A Környezetvédelmi Nyomozó Iroda két kínai állatkertet leplezett le, ahol tigriscsontból készült gyógybort árulnak illegálisan. Kínában is rohamosan fogyatkozik a tigrisek száma. Illegális vadászatuk és kereskedelmük a nemzetközi és kínai tiltás ellenére továbbra sem szûnt meg. Ennek egyik jele, hogy a Környezetvédelmi Nyomozó Iroda (IEA) két kínai állatkertet is leleplezett, ahol a gyógyszernek tekintet tigrisbort árulják illegálisan.

  • Kutya-macska barátság

    Tel-Aviv - Az ember két jó barátja, a kutya és a macska nem feltétlenül ellenségeskedik, sõt fiatal korukban megismerkedve jól kijönnek egymással - támasztja alá izraeli kutatók tanulmánya.

    Neta-li Feuerstein, a Tel-avivi Egyetem munkatársa 170 izraeli háztartásban végzett felmérést, ahol mindkét háziállatot tartották. Az esetek kétharmadában barátságos kapcsolatban volt a két faj, negyedében semleges viszonyban, és tíz százaléknál kevesebb válaszadó számolt be ellenséges viszonyról.

  • Szárny nélküli szúnyogokkal szorítanák vissza a dengue-lázat

    Repülésre képtelen, szárny nélküli szúnyogokat hoztak létre génmódosítással amerikai és brit kutatók, hogy segítségükkel kiszorítsák a dengue-láz vírusát hordozó rovarokat.

    Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) hétfõn közzétett tanulmány arról számol be, hogy a génmódosítás hatására szárny nélküli szúnyogok születnek, amelyek aztán hat-kilenc hónapon belül kiszoríthatják az eredeti szúnyogpopulációt. A súlyos influenzaszerû tüneteket, sok esetben halált okozó dengue-lázat az Aedes aegypti szúnyogfaj nõstényei terjesztik.