rss
gazdit kereső kutya, állatmentés
  • Róka fogta csuka Németországban

  • Különös róka tartja rettegésben a németországi Rajna-Pfalz tartományt. A lompos farkú állat ugyanis nem a tyúkoknak üzent hadat, és még véletlenül sem támad sem felnõttre, sem gyermekre, hanem - bármennyire is különösnek tûnik - csakis cipõkre vadászik.

    A német hírtelevíziók szerint a mintegy 3 ezer lakosú tartományi település, Föhren lakói néhány hete figyeltek fel arra, hogy az udvarokról, a tornácokról, illetve a teraszokról egymás után lába kelt a kint hagyott csizmáknak, papucsoknak, továbbá tornacipõknek.

    · INGYEN Kiadványok · Gazdikereső · Sintért NE! · Állatmentés Támogatása

    Gazdikereső, állatmenhely, alapítvány kutya cica örökbefogadás, támogatás, adó 1 százalék felajánlás
    Állatvédő, állatmenhely, kutya, cica mentés adó 1% támogatása

    Elõször egymásra, illetve a szomszédokra gyanakodtak, mígnem felötlött bennük, hogy minden valószínûség szerint a tavalyról ismert, "cipõmániás" róka térhetett vissza. Az elmúlt évben ugyanis - hasonló idõszakban - megjelent, és akkor a különös látogatásnak csaknem 300 cipõ, illetve csizma látta kárát. Akkoriban az egész falu üldözte az állatot, tûvé tették érte a környezõ erdõt, de csak egy elhagyott rókalyukra és környékén a zsákmányolt lábbelik sokaságára bukkantak.

    A híradások szerint az elmúlt évben mindenekelõtt az 55 esztendõs Heidi Heinz orrolt meg a különös szenvedélyû állatra, amely õt, illetve családját mintegy két hónap alatt hét pár cipõtõl fosztotta meg. Igaz, közülük két pár csizma megkerült, de a korábbiakhoz képest meglehetõsen viseltes állapotban.

    A kutatás máris megkezdõdött, de a minden valószínûség szerint egyedülálló szenvedélynek hódoló ravaszdi egyelõre kifogott a falu cipõtulajdonosainak az eszén. Minden valószínûség szerint ugyanis odút váltott, a korábbi rókalyukban ugyanis mind õt, mind a zsákmányt hiába keresték.

    Ráadásul a hívatlan rajna-pfalzi vendég a jelek szerint meglehetõsen telhetetlenné vált. Míg tavaly szinte kizárólag éjszaka indult "cipõbeszerzõ" körútra, idén a gyanú szerint már nappal is lecsap. Több föhreni lakos ugyanis elmondta: éjszaka már nem is merik elöl hagyni a levett, illetve kipucolt cipõket, és csak reggelre készítik azokat ki. De több esetben elõfordult, hogy mire belebújtak volna, fél párnak nyoma veszett.

    Ezzel egy idõben megindult a találgatás is azzal kapcsolatban, hogy mi lehet a különös szenvedély oka. Egyesek "flúgos" rókáról beszéltek, mások viszont sokkal prózaibb okot véltek felfedezni a történtek mögött. Mégpedig azt, hogy a rajna-pfalzi négylábú a különös zsákmánnyal kölykeit akarja megörvendeztetni.

    Egy föhreni kétgyermekes anya az ablakból állítólag már többször is látta a rendkívüli rókát. A szomszédoknak azt mesélte, hogy meglehetõsen szép állatról van szó. És minden valószínûség szerint nõstényrõl, hiszen aligha akad olyan hím, amely 250 cipõt gyûjtene be.


Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Mégsem altatnak el a százhetvenöt kutyát

    Kétségbeesett üzenet keringett a világhálón arról, hogy utolsó napjait éli az állatotthon. Az önkormányzat ugyanis ipari parkot akar létesíteni a helyén. ”Ennek a 175 db. kutyának, amennyiben nem sikerül otthont találni, a sorsa halál. ” - szólt a felhívás. Dr. Haag Éva Szekszárd alpolgármestere megoldotta a drámai helyezet, mert még aznap felhívta a körlevél elindítóját és elmondta, hogy szó nincs felszámolásról. A telep az ipari park területén van és keresik a megoldást, hogy hova lehetne azt áthelyezni. Az is tény, ezt is a körlevél elindítója tette közzé. Végül is nem volt hiábavaló a körlevél, mert legalább felhívta a figyelmet a problémára.

  • A harci kutya utolsó órája

    Az Orpheus Egyesület által mûködtetett ebrendészetre nagyon sok olyan kutya kerül be, aki az élettel abszolút mértékben összeegyeztethetetlen sérülésekkel rendelkezik, és megváltás számára az altatás. Elvadult, sanyarú körülmények között tartva vagy elgázolt, legyengült - félholt állatok. Ezt a staffordshire jellegû öreg kutyát korábbi tartói szemmel láthatóan harcoltatták. Teste tele hegekkel, lábán fémhurok csontig marva, legyek testét beköpték, fogai 95%-ban lekopva, lélegezni alig tud, orrából véres hab folyik. Ez a kutya nem ellenkezett, engedte magát. Utolsó perceiben - míg az állatorvos meg nem érkezett - vizet kapott, árnyékos fekhellyel.

  • Az ásító kutyus nem álmos: együttérzõ

    A kutyák elkapják az ásítást az embertõl, ebbõl arra következtethetünk, hogy született képességük van az empátiára - állítják brit kutatók.

    Noha az ásítás az állatok széles körére jellemzõ, mindeddig úgy tudtuk, hogy a "ragadós ásítás" képességével nem rendelkezik csak két, magasrendû fõemlõs, a csimpánz és az ember. Ez megdõlni látszik, mivel a Biology Letters címû folyóiratban megjelentetett tanulmányukban az etológusok bebizonyították, hogy erre az ember legjobb barátja is képes.

  • Ne vásárolj szõrmét, ezzel életeket menthetsz meg!

    Ruhavásárlás szempontjából a közelgõ tél egyet jelent a melegebb öltözékek beszerzésével. Nem mindegy azonban, hogy milyen alapanyagból készült kabátot vásárolunk, egyes darabok létrejöttét szabályos tömegmészárlás elõzi meg.

    Emberi testre szabott állattemetõk

    Szõrmét csak élõ állat, és buta ember hord, mondja a tudatos vásárló, aki állatvédõ révén a pamutot, az orkánt vagy a vásznat, esetleg a mûszõrmét részesíti elõnyben...

  • Reszkessetek, állatkínzók!

    radikális, erõszakkal az állatvédelemért?Kik ezek a jómadarak? Jó a radikalizmus? Mit tudnak annak érdekében tenni, hogy az állatvédelem kérdéseit komolyabban vegyék a hivatalok, a hatóságok? Erõszakkal kell / lehet állatokat védeni?

    A Radikális Állatvédõ csoport tagjai nem szeretik a reflektorfényt. Pontosan tudják, hogy amit tesznek, törvénybe ütközõ, mégis úgy gondolják, kizárólag az õ módszereikkel lehet megállítani a kegyetlen állatkínzókat.

  • A cápák hatodik érzéke és az emberi gének

    Egy új kutatás szerint a cápák hatodik érzékét biztosító gének szerepet játszanak az ember bizonyos jellegzetességeinek kifejlõdésében

    Ugyanazon gének, melyek a cápákat felruházzák a hatodik érzékkel és lehetõvé teszik, hogy a halak érzékeljék az elektromos jeleket, felelõsek az ember fejének és arcvonásainak kifejlõdéséért - mutatta ki egy új tanulmány.

  • Dzsungelsikló / brazil hamiskobra terráriumi tartása

    Dzsungelsikló / brazil hamiskobra terráriumi tartásaEz a nagytestű és robosztus faj nem a legelterjedtebb kígyó Magyarországon, de még Európában sem túl gyakori. Nemtetszését úgy fejezi ki, hogy a valódi kobrákhoz hasonlóan, a nyakát ellapítja és pózol, innen a neve. Nem egy kezdő kígyó. Nagy mérete, agressziója, folytonos éhsége és enyhe mérge miatt nem ajánlom kezdőknek, hanem csak gyakorlott tapasztalt terraristáknak!
    Ez a kígyó hátsóméregfogas, azonban tartása nem engedély-köteles. Ahogy említettem az előbb, hátsóméregfogas kígyó, azaz két apró méregfoga a szem mögött helyezkedik el. Mérge haemotixikus, azaz a véralvadásra van hatással.

  • A fehér lovak titka

    A fehér ló mindig is nagy hatással volt az emberiségre - istenek szekerét húzta, uralkodók hátasa volt, a mesékben szárnyakat vagy szarvat kapott, nem beszélve a honfoglaláskor ajándékba adott paripáról, no meg Fehérlófiáról. A varázs része valószínûleg, hogy ezek az állatok különös változáson mennek keresztül: legtöbben színesen jönnek a világra, és csupán hat-nyolc év múlva fehérednek ki teljesen.

    Ez az átváltozás sokáig fejtörést okozott a tenyésztõknek, most azonban az uppsalai egyetem kutatói rájöttek a titok nyitjára.

  • Debbie, a legöregebb jegesmedve

    40. születésnapját ünnepli Debbie, a winnipegi állatkert lakója. Ezzel bekerült a Guinness rekordok könyvébe is, mint a világ legöregebb jegesmedvéje. Debbie máris kétszer annyi ideje él, mint a legtöbb jegesmedve: a vadonban élõ példányok várható élettartama csak 20 év. Az összes medvefajt figyelembe véve is, csak egyetlen medvérõl tudni, amely ennél hosszabb ideig élt. Az állatkert illetékesei szerint Debbie kiváló egészségnek örvend, csak sokat pihen.

  • Méri is hazakerült!

    A felnõtt, szuka beagle kutya egy árokparton az egyik bokor alá húzódott be az esõ elõl. Az ott lakók értesítették az Ebrendészetet. A helyszínre kiérve megfogtuk a bõrig ázott kutyust. Az állat hátán egy seb található.

    A kimerült kutyust az állatvédelmi telepre szállítottuk. Sebét fertõtlenítettük, és elláttuk élelemmel. Szerencsére az állapota ezután normalizálódott...

    Az állat eredeti gazdiját sikerült felkutatnunk, aki visszakapta az elkószált állatát.

  • Törpekuvikok az Aggteleki Nemzeti Parkban

    Egy Magyarországon kuriózum számba menõ kistestû bagolyfaj példányait, törpekuvikokat láttak az Aggteleki-karszt területén, Szádvár környékén; a madár, amely a magas hegyek fenyves és elegyes erdeit kedveli, "kóbor" állat nálunk, azaz alkalmi megjelenésû a hazai erdõkben.

    Az Aggteleki Nemzeti Park tájékoztatása szerint február végén és március elsõ napján vették észre a nem mindennapi állatokat. A törpekuvikok a Kárpát-medencében fészkelnek, de hazánkban ritkán látott vendégek.

  • Szárny nélküli szúnyogokkal szorítanák vissza a dengue-lázat

    Repülésre képtelen, szárny nélküli szúnyogokat hoztak létre génmódosítással amerikai és brit kutatók, hogy segítségükkel kiszorítsák a dengue-láz vírusát hordozó rovarokat.

    Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) hétfõn közzétett tanulmány arról számol be, hogy a génmódosítás hatására szárny nélküli szúnyogok születnek, amelyek aztán hat-kilenc hónapon belül kiszoríthatják az eredeti szúnyogpopulációt. A súlyos influenzaszerû tüneteket, sok esetben halált okozó dengue-lázat az Aedes aegypti szúnyogfaj nõstényei terjesztik.

  • Rókainvázió lehet az erdõ közeli, emberlakta területeken

    egyre kevesebb a rókák élettere is... az embertõl sok függ!NAGYKANIZSA – Tiszta vadasparkká váltak egyes dél-dunántúli települések. Már nemcsak éjjel, de fényes nappal rókák grasszálnak a külsõ házak között. Van, ahol még a parkokban is megjelentek, elõfordult, hogy valaki kukából ugrasztott ki egy vörös bundás példányt. Egy nagykanizsai gazda arról beszélt, hogy lassan a háziállatok is megszokják a jelenlétüket, együtt lakmároznak a rókákkal. – Egyértelmûen túlszaporodtak a vörösrókák a megye erdõiben. A veszettség elleni küzdelem eredményeként az emúlt hat évben megháromszorozódott a számuk, csak Zalában 6-7 ezer ravaszdi él...

  • Három sikertelen lövés a súlyosan sérült lóra - hentesnek kellett a lóval végeznie

    Kinek van igaza?

    Az elszabadult ló szerda este rohant neki egy autóbusznak. Egy rendõr három kegyelemlövést adott le rá, de az állat nem pusztult el.
    hirdetés

    A Budapesti Nyomozó Ügyészség vizsgálja, jogszerû volt-e, hogy egy rendõr három kegyelemlövést adott le egy balesetben súlyosan megsérült lóra a fõvárosban - láthattuk péntek este a Magyar Televízió Híradójában.

  • Nyolcezer éve háziasították a sertéseket Kínában

    Nyolcezer éve háziasították a sertéseket Kínában: az a nemzetközi genetikai vizsgálat, amelynek eredményeirõl az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS legújabb számában számolnak be, árnyaltabbá teszi az állattenyésztés kialakulásáról alkotott képet.

    Amerikai, brit, kínai és svéd kutatók nagyszabású összehasonlító vizsgálat keretében igyekeznek feltérképezni, hogyan zajlott a sertések háziasítása és az állattenyésztés meghonosodása a világ különbözõ régióiban.

  • Október 4. az Állatok Világnapja - felelõs állattartást a mindennapokban!

    Az ember a környezetében található háziasított és vadállat állományt a mindennapi élet során, széles körben használja. Õket tesszük ételként az asztalra, belõlük készülnek ipari módon termékek, van aki prémjükkel védi hidegben a testét, sokan az erdõkben hobbiból lövik õket, vannak, akik állatukat családtagként tartják. Felgyorsult világunkban egyre kevesebb szó esik az állati élet tiszteletérõl, pedig az állatok felhasználásának az ember sokat köszönhet.

  • Bikaviadalt - összefognak a bikaviadal hívei

    Üzlet a véres játék, ami turistákat, pénzbevételt hoz!

    Madrid - Szövetségre léptek a hétvégén a spanyol, a francia és a protugál törvényhozás bikaviadal-párti képviselõi, hogy megmentsék a mindhárom országban jelentõs létszámú publikum által kedvelt véres idõtöltést.

    A résztvevõk Madridban tartott tanácskozásukon elhatározták egy koordinációs bizottság létrehozását, hogy válaszolni tudjanak az állatvédõk corrida elleni, mind hevesebb támadásaira.

  • A béka mint közellenség - környezetvédõk tiltakoznak a békák irtása ellen

    Az amerikai kormány tízmillió dollárt adott Hawaiinak a béka-probléma végleges megoldására. Az Eleutherodactylus coqui 1988-ban egy növényre kapaszkodva érkezett Puerto Ricóból a szigetekre. A coqui a legrosszabb fajtájú békák közé tartozik. A barna, mindössze három centiméteres kétéltû rettentõen falánk, és olyan ütemben fogyasztja a rovarokat, pókokat, hogy ezzel elveszi a madarak elõl a táplálékot.

    De nemcsak ez van a rovásán. Kis termetét meghazudtolva olyan erõs orgánuma van, hogy ha kórusban rázendít, a hangerõ eléri a 100 decibelt.

  • Kutyusunk szakszerű fürdetése

    Kutyusunk szakszerű fürdetéseTegyünk a kád aljába csúszásgátló szőnyeget, vagy egy törölközőt, hogy a kutyus lába ne csúszkáljon fürdetés közben. Fürdetéskor langyos vízzel mossuk a kutyát (ami nekünk langyos az nekik már meleg!). Alaposan vizezzük be a kutyust, majd oszlassuk el rajta a sampont! Figyeljünk a sampon hígítási arányaira, és egyenletesen samponozzuk be a kutya egész testét. Egyenletes sampon eloszlást biztosítanak az ÚJ! Vivog 500ml szórófejes koncentrátum samponok. Csak spricceljük a sampont a szőrre és dörzsöljük a szőrbe. Jól masszírozzuk el a sampont a szőrben.

  • Vihar okozta stresszben pusztultak el kenguruk Mexikóban

    Hét, az áttelepülés miatt amúgy is megviselt kenguru vesztette életét egy hónap leforgása alatt viharok okozta stressz következtében egy mexikói állatkertben - közölték állatorvosok, akik most a három életben maradt nõstényt és kicsinyeiket dédelgetik. A nyugat-mexikói Guadalajara városába Texasból érkeztek a kenguruk áprilisban, és a körülményekhez képest aránylag jól ment minden egészen a múlt hónapig, amikor megkezdõdött az esõs évszak.

· INGYEN Kiadványok · Gazdikereső · Sintért NE! · Állatmentés Támogatása

Gazdikereső, állatmenhely, alapítvány kutya cica örökbefogadás, támogatás, adó 1 százalék felajánlás
Állatvédő, állatmenhely, kutya, cica mentés adó 1% támogatása