Amerikai, brit, kínai és svéd kutatók nagyszabású összehasonlító vizsgálat keretében igyekeznek feltérképezni, hogyan zajlott a sertések háziasítása és az állattenyésztés meghonosodása a világ különbözõ régióiban.
Adó 1% felajánlás Állatvédelemre! Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18464654-1-06
A kutatók a kizárólag anyai ágon öröklõdõ úgynevezett mitokondriális DNS-t elemezték. Az összehasonlító vizsgálatok arra derítettek fényt, hogy a jelenkori ázsiai sertésállomány csupán néhány vaddisznófajtától származik.
"A sertésállományban nyomon követhetõ kontinuitás egyben a kulturális folyamatosságra is utal: a helyi közösségek háziasították, majd tenyésztették a jószágot, nem pedig +importból+ elégítették ki hússzükségleteiket" - vélekedett Robert Wayne, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem evolúciós biológusa, aki nem volt részese a kutatásnak.
Gregor Larson, a brit Durhami Egyetem evolúciós biológusa, a tanulmány vezetõ szerzõje rámutatott, hogy a sertések háziasításának eredetét feltérképezve a kutatók nyomon követhetik az elmúlt évezredek népvándorlásait és a közösségek kulturális fejlõdését is.
Magyarázatul, hogy miért sertéseket vizsgálnak, Larson elmondta, hogy az ember ugyan elsõként a kutyát háziasította, ám az ebek száma igen csekély volt, így csontjaikra ritkán bukkannak kutatók. A táplálékul szolgáló sertéseket viszont nagy számban tenyésztették, ennél fogva csontjaik gyakorta kerülnek elõ bõséges vizsgálati anyaggal szolgálva. Az õsi emberi csontmaradványok DNS-vizsgálata pedig etikai problémát vet fel.