Adó 1% felajánlás Állatvédelemre! Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18464654-1-06
A cicák meg rávetették magukat, és hálával gondoltak az ötödik emeleti férjecskére.
Néha azonban szomorú dolgok történnek kisvilágban, nagyvilágban. A halkidobáló férj valamiféle nyavalyát kapott, amit nem élt túl. Nem esett le több halféleség a világítóudvarba, hiába zenéltek a macskák. Hal helyett hideg vizet kaptak fentrõl, igaz, néha melegvizet is, de a cicák egyiket sem szerették. Mondta erre Éjfekete Tóbiás a másik két cicának, vagyis a fehér Törpétlen Hófehérkének, valamint Nelássalakitt Szürkefoltosnak:
- Ami világos ebben a világítóudvarban, az már csak a mi sötét jövõnk! El kell
vándorolnunk innen valami pecsenyesütögetõbb helyre!
A cicuskák ide mentek, oda mentek, de valami mindenhol hibádzott. Az egyik hely egértelen volt, másiknál sok volt a mérges kutya... Mondja erre Éjfekete Tóbiás:
- Szagoljunk ki egy kellemes illatú, jóízû falatokkal megrakott hajót, azután hajózzunk el vele. Ha jó a hajó, akkor ott maradunk rajta, amíg az eleség tartja. Rajta!
Így tettek. A kiválasztott hajó ütött-kopott tengeri bárka volt ugyan, de sültkolbász-szagú. Fel is nyávogott Törpétlen Hófehérke:
- Több nap, mint kolbász! Aki okos, fölmász!
Felmásztak a hajóra. Kajlabajuszú Kelemen, aki egyesítette magában a kapitányt, kormányost, fedélzetmestert, hajószakácsot és rumoshordót, éppen hortyogott, mivel jó sok alvás kell a késõbbi éberséghez. A cicák megették Kelemen maradék sültkolbászát, megdézsmálták a kamrában sületlen kolbászát, azután nyugovóra tértek.
Ment a hajó a tengeren, közben a kolbász is ment - a cicákba. No, szóval jól mentek a dolgok, még az is szerencse volt, hogy Kajlabajuszú Kelemen, mint hajószemélyzet és rumoshordó, csak akkor vette észre a kolbászfogyatkozást, amikor a hajó már kikötött, Afrikában. No, akkor már vehette!
Azt el kell árulnom: a cicák nem úgy éltek Afrikában, mint Marci hevesen. Fura földrész az! Ott él a macskafélékhez tartozó óriási oroszlán, de az nem valami rokonkedvelõ: a zebracombból egy falást sem adott a rokoni látogatásra nála jelentkezõ cicazenekari együttesnek, de még rájuk is mordult. Kiderült: a keselyûk sem hasonlítanak a hazai galambokra külcsínjükben, de még belcsínjükben sem, mert nem galamblelkûek, nem a cicaszívre kíváncsiak, hanem arra: mikor dobja fel a cica a négy talpát. Ám e három cica nem dobta fel, csak azért sem!
Afrikában sok a harapós állat, de azért nekik is volt mit harapniuk: veréb, galamb, egér itt is akadt. Még egy-két színestollú énekesmadarat is rábeszéltek, hogy zenekarozzon velük. Jóízlésû énekesmadárkák voltak, azaz, akarom mondani, jóízû madárpipik. Meg is nyalta mindegyik után a száját Tóbiás, Hófehérke, meg Szürkefoltos. Ha pedig egyéb nem volt, sáska akkor is akadt a fûben, méghozzá többszörösen nagyobb, mint a hazai. Mondta is nekik Tóbiás: "Ne ugrálj, te sáska, másba, csupán csak a Tóbiásba! Ne szeress, te sáska, mást, csak az éjszín Tóbiást!".
Ám a honvágy csak elõjön, különösen, ha az afrikai tájra elérkezik az a rekkenõ, esõtlen hõség, az aszály. Mondta erre Kelemen:
- Keressünk egy hajót, menjünk haza! Ki tudja: talán otthon már minden jóra fordult!
Hófehérke, mióta rátalált hét törpeegerére, de mindegyik bémenekült a cicabendõbe, így megint törpétlen lett, nem volt ennyire bizakodó:
- Mikor fordul minden jóra?! Nincs e Földön olyan óra! Ám, ha cicaszájban a hal, fehér bundás vigan nyaral!
Nem részletezem visszaútjukat. Ez részletkérdés. Tény: Pedertbajszú Pál, a hajó tulajdonosa, kapitánya, kormányosa és folytonos pálinkavárományosa erõsen rázta az öklét, de késõn. Késõ bánat ebgondolat, - így tartja a mondás is, de azért picurkát nagyobb a bánat, ha még ráadásul a cicák is nyelvet öltenek távozóban a hajósgazdára.
Otthon megtalálták a világítóudvart, valamint zenélõkedvüket is. Hamarosan nagy darab hal pottyant le az ötödik emelet magasából. E halesés titka az volt: a halkedvelõ csinos fiatalasszony újsütetû férjének is ellenszenves volt minden halétel, de õ sem merte ezt bevallani szemrevaló feleségének. Õ is, mint elõdje, titokban a világítóudvarnak adta a halat. Az meg a cicáknak.
Ha nem is fordult MINDEN jóra, azért az Élet Nagy Körforgása ment tovább.
A cicazenekar esténként zenélt, a halétel leröpült, a zenészek hálásak voltak a halledobó férjnek, a csinos feleség pedig szerette férjét, akirõl azt képzelte, azt mesélte mindenkinek: az õ férje IMÁDJA a halat! A férj ezt nem cáfolta meg, hanem elégedetten mosolygott.
Lelkes Miklós