2020.12.04. - Borbála, Barbara

A világ legkényesebb cicája

Kényes cicáról meséltem már, de a Világ Legkényesebb Cicájáról, Pirosmasnis Amalindáról még nem, pedig érdemes. Nem akárki volt e cica: Szúrósszemû Károly király egyetlen leánygyermekének, Katalinkának egyetlen és rajongón imádott cicuskája. Kényeskedhetett kedvére: még szolgája is volt, egy törpekislány. Ha a tejszínhab nem volt eléggé cukros-mézes: bele sem dugta finnyáskodó orrocskáját. Ha a sonkaszeleteket nem vágták tökéletes egérformájúra: meg sem kóstolta. Ha kék színû selyempárnát hoztak neki, arra tegye gyönyörû fehérszõrû bundácskáját, így nyávogott elutasítóan:
Kék, , kék, kék…
Meddig nézzem még?!

A törpekislány gyorsan kicserélte a párnahuzatot sárgára, de akkor meg így méltatlankodott a cica:

Sárga, sárga, sárga…
Ki a csuda várta?!

Egeret fogni nem volt hajlandó ez a cica, csak ha az egeret elõbb megfogták neki, illatos habfürdõben megfürdették, utána pedig kioktatták: ne fusson túl gyorsan Amalinda elõl, mert az cicafelségsértés. Persze, az ijedt egér gyorsabban futott a megengedettnél. Amalinda meg is büntette: nem volt hajlandó rátenni pracliját az egér farkincavégére. A kis kerekfüleske megszégyenülten, csalódottan bújt be az egérlyukba. Legalábbis az udvaroncok véleménye szerint.

Egyszer viszont az történt, ami addig még nem. A törpelányka sétálni vitte Amalindát a királyi erdõbe. Ott hatalmas, agyaras vaddisznó röffent elébük. Csak kíváncsiságból ugyan, de ezt sem a törpelányka, sem Amalinda nem tudta. Megijedtek, futni kezdtek. A lihegés végül megállította a törpelánykát, körülnézett: hát Amalinda sehol! Telekiabálta a fél erdõt, de sehonnan sem jött cicaválasz. Hû, mi lesz most?!

Hazament a törpelányka. Rettentõen félt, hogy õt hibáztatják majd, elkergetik a palotából vagy még ennél is rosszabb lesz a lesz! Elõadott hát egy történetet a cicát felfaló farkasról. A farkast "A három kismalac" címû közismert mesébõl vette, de a malacokat otthagyta a mesében.

Siratta a cicát Szúrósszemû Károly király, mégjobban a felesége, de hogy mennyire bõgött-bömbölt leányuk, Katalinka, az el sem mondható! Harminc vadász három hétig kereste a bûnös farkast, de nem találtak se bûnöst, se ártatlant.

Ám mi történt a cicával - valójában? Befutott az ijedt Amalinda a tövisbokrok közé, ott meg beleesett a vadorzók által medvének kiásott verembe. A verem falán omlós volt a föld, képtelen volt felkapaszkodni rajta. Sírt, nyávogott, de madárka nemigen szánja meg a cicát. Odajött egy õz, de az is csak lebámult rá nagy szemekkel, utána elment. Megjelent a kíváncsi vaddisznó, az, amelyik megrémítette õket. A vaddisznó furcsálta a pirosmasnis cicát és, mielõtt otthagyta volna, rosszallóan így röfögött:

- Röf-röf! Manapság mindenféle népek idejönnek az erdõbe! Nyivákolnak, divatoznak. Nem jó nekik a bevált régimódi módi. Akárcsak ennek ott lent! Ez az erdõ már nem az az erdõ, ami egykor volt!

A sok segítségkérõ nyávogástól elgyengült a cica, berekedt, már csak cérnahangon cicongott. Ráadásul olyan éhes lett, hogy a vasegeret is megette volna.

Kis bajra nagy baj, hát sohse jön a hejehujahaj? No, várjuk ki a végét!

Keménykarmú Kázmér vadmacska volt, vadkandúr, de azért olyan, aki tudja hova durr! és hova nem durr!

Meghallotta a a nyöszörgõ cicahangot. Ki lehet az, aki ilyen keservesen gyenge hangon nyivákol, minden erdei cica szégyenére?! A hang nyomán odaért a veremhez, lenézett, hát mit lát annak mélyén? Szépséges cicuskát, piros szalaggal a nyakában! Elsõ pillantásra beleszeretett, így igen kedvesen nyávogott le neki:

- Mit parancsol onnan lentrõl a Cicaszépségek Szépsége, Királynõje, hódolójának, Keménykarmú Kázmér lovatlan lovagnak, ezen erdõ urának, vagyis nekem?!

Felpillantott a verem mélyérõl Pirosmasnis Amalinda és nagyot dobbant kis cicaszíve. Fentrõl egy igazi hõs lovag, igazi erdõúr kandúr néz le rá! Megtetszett neki csudamód, de gyorssegélyként csak eleséget kért a kedves vadcicától.

- Ahogy parancsolja, Szívem Cicakirálynõje! - készségeskedett Kázmér, de magában arra gondolt: neked jön az eleség, te meg leszel feleség. Az enyém!

Mit szaporítsam a szót, vagyishát a betûbarázdákat? Nem válogatott, nem kényeskedett már Pirosmasnis Amalinda. Megette a habdürdõt sohase látott erdei vadegeret, elhált a kandúr által lecsúsztatott száraz fûcsomón.Kázmér meg addig lökdöste a verembe a száraz ágdarabkákat, amíg az nagyobbrészt megtelt.A hiányzó kisebbik részt Amalinda egy cicakirálynõtõl elfogadható, sõt dícsérendõ ugrással pótolta, - és máris kint volt a verembõl!
Jól érezte magát Amalinda az erdõben, Keménykarmú Kázmér lovag faodú-lakában.Hamarosan hat gyönyörû kiscicát szült. A három fiúcica inkább a lovagra hasonlított, a a három lánycica inkább Amalindára, de ezen nem nyávogtak össze! Éltek békességben, cicaboldogságban. Amalindának viszont olykor nagyon hiányzott a királykisasszony, meg a törpekislány. Szerette volna újra látni õket, de nem hagyhatta magukra a kiscicákat. Egy jótündérke, úgy látszik, mégis kitalálta gondolatát. A király Katalinka születésnapján nagy ünnepséget rendeztetett az erdõben, evéssel, ivással, ökörsütögetéssel, hordócsapolgatással, zsákbanfutással,meg más ünnepi bolondságokkal. Szúrósszemû Katalinka mégis kicsit búsan üldögélt aranydíszes sátrában. Arra gondolt: de szép ajándék volna, ha cicája, Pirosmasnis Amalinda, feltámadna!

Amit születésnapjára kapott, mindent odaadna érte…

Ebben a pillanatban megjelent a cica és méghozzá - hat kiscicával!

Ezer malacköröm, most jött meg az öröm! Katalinka a cicát ölelgette, símogatta, a király pedig intett az egyik apródnak, hozzon lúdtollat, szedertintát, papirost. Írásba foglaltatta: Keménykarmú Kázmér lovagot kinevezi herceggé és megtiltja minden vadásznak, hogy valaha is rá vagy utódaira puskát emeljen. Megparancsolta továbbá, hogy minden tizedik elejetett nyúl és fácán az újdonsült herceg bájos feleségét illesse.

Jó helyre került ez az utóbbi kiváltságjog is, mert az egykor világszép, de világkényes cicából olyan helyre kis cicaháziasszony lett, hogy csak na!

Lelkes Miklós
Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra