rss
adó 1% állatvédő kutya, cica örökbefogadás állatmentés
  • Megható videó: Elgázolt társán próbál meg segíteni a kutyus

  • Share on Tumblr

    Megható videó: Elgázolt társán próbál meg segíteni a kutyusA megható jelenetet egy taxis rögíztette a telefonjával. „Épp a városközpontba igyekeztem, és félrehúzódtam telefonálni, amikor szemtanúja voltam a könnyfakasztó jelentnek és az előzményeinek is" - emlékezett vissza a videó leírásában a 42 éves mexikói taxisofőr, Serrano Madera. „A két kutya, mintha csak két jó barát lenne, együtt szaladt át az úttesten. A második, egy kistestű fehér jószág valamelyest lemaradt, így történhetett, hogy már nem sikerült átfutnia az érkező autó előtt." A taxis azt is elárulta,hogy az autó, amelyik elgázolta a kutyát fékezés és bármiféle segítségnyújtás megkísérlése helyett megállás nélkül továbbhajtott.

    „A társa azonban észrevette a fehér kutyus hiányát, és visszajött érte. Mivel féltem, hogy esetleg a kocsim alá ugrik, úgy döntöttem várok egy kicsit, és rögzíteni kezdtem az előttem zajló eseményeket."

    A zsemleszínű kutyus először élesztgetni próbálja társát, majd mikor nem jár sikerrel, mancsaival megpróbálja őt a biztonságot jelentő padkára segíteni. Amikor ezzel is hiába próbálkozik, a kutya feladja, és lefekszik barátja mellé az út közepére.

    Serrano elmondta, a jelenetet látva úgy döntött, segít a kutyusnak. „Odamentem, hogy megnézzem, tehetek-e még bármit az elütött kutyáért, de sajnos már nem volt benne élet. Mivel magammal vinni egyiküket sem tudtam, ezért úgy döntöttem, legalább biztonságba helyezem őket, és a tetemet az út szélére vittem" - mondta, majd hozzátette, a szeme előtt zajló jelenet meggyőzte őt arról, hogy a kutyák igenis több tiszteletet érdemelnek, hiszen ahogy az jól látszik, épp olyan érzéseik vannak, mint az embereknek.


    Share on Tumblr
Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Motorkerékpárt gázolt az elefánt

    Elefántba ütközött motorkerékpárjával egy apa és 14 éves fia Indonéziában. A baleset miatt megvadult ormányos agyontaposta a gyereket. A 3 méter magas elefánt a fõúton cammogott át, amikor beleütközött a motorkerékpár.

  • Juhász Gyula: Beteg Kutya

    Úgy néz reád, mint szótlan fájdalom
    És vánszorog a ragyogó napon.

  • Kutyusok, akik párnának használják a cicusokat

    Kutyusok, akik párnának használják a cicusokatAmikor az ember fáradt, a lehető legkényelmesebb pozícióban szeretünk pihenni. Nincs ez máshogy a kutyáknál sem. Láthatunk róluk megannyi felvételt, hogy milyen elképesztőbbnél elképesztőbb pozíciókban képesek pihenni, sőt elaludni is. Az alábbi fotókon látható kutyák úgy gondolják, hogy a macskán ülni/feküdni a legkényelmesebb pozitúra egy kiadós pihenéshez. Nagyon érdekes, pláne ahogy a macskák még tűrik is, hogy párnakánt használják őket négylábú "barátaik". Bár biztos előfordul fordítva is, amikor a macska van felül :)

  • Mókust nevelõ kutya

    Mókust nevel kölykeivel egyetemben egy kutya az Egyesült Államokban, teljesen önszántából.

  • A zajszennyezés miatt a bálnák is egyre hangosabban jeleznek egymásnak

    A tengerek növekvõ zajszennyezése miatt a bálnák is kénytelenek egyre hangosabban jelezni egymásnak - mutatták ki amerikai kutatók.

    Susan Parks, a Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatója munkatársaival tizennégy, Kanada keleti partjainál élõ északi simabálnán (Eubalaena glacialis) helyezett el felvevõkészülékeket. A hangfelvevõk a bálnák hangján kívül a hajók által kibocsátott zajt is rögzítették.

  • 1998. évi XXVIII. törvény az állatok védelmérõl és kíméletérõl

    Az Országgyûlés

    - annak tudatában, hogy az állatok érezni, szenvedni és örülni képes élõlények, tiszteletben tartásuk, jó közérzetük biztosítása minden ember erkölcsi kötelessége,

    - elismerve azt a megkülönböztetetten nagy értéket, amelyet az állatvilág egésze és annak egyedei jelentenek az emberiség számára,

  • Már 300 kilót nyom a kis orrszarvú

    Elérte a hárommázsás testsúlyt Layla, a januárban született orrszarvú borjú. A Fõvárosi Állat- és Növénykert legnépszerûbb lakója naponta 36 liter tejet iszik, és egyre hosszabb ideig tartózkodik a kifutójában, a közelmúltban pedig elkezdett kinõni a második orrszarva is - olvasható a Fõvárosi Állat- és Növénykert közleményében.

  • 30 pulóvernyi gyapjúval került elő az elkóborolt juh

    30 pulóvernyi gyapjúval került elő az elkóborolt juhChris évekkel ezelőtt kóborolt el, és az idők során mintegy 40 kilogrammnyi gyapjat növesztett. Ez akkora mennyiség, hogy minden bizonnyal bekerül a Guinness-rekordok közé. Harminc pulóvernyi gyapjúval került elő Chris, az évekkel ezelőtt elkóborolt merinói juh Ausztráliában. A kasztrált kost feltehetően csütörtökön nyírták meg először. Az elkóborolt állat az idők során mintegy 40 kilogrammnyi gyapjat növesztett. Ez akkora mennyiség, hogy a juhot befogadó canberrai állatmenhely vezetője, Tammy Ven Dange szerint minden bizonnyal bekerül a Guinness-rekordok közé.

  • Elpusztult a Magányos George néven elhíresült teknõs

    A Magányos George néven elhíresült teknõs holttestét tegnap találták meg a Galápagosi Nemzeti Parkban.

    Újabb tragédia következett be a természetben: kihalt a galápagosi óriásteknõs Pinta-szigeteki alfaja. Az utolsó példány már évtizedek óta a Nemzeti Park területén élt, és folyamatosan próbálták pároztatni, hogy valahogy megmentsék a fajt. Ám Magányos George sajnos mindig csõdöt mondott, és képtelen volt a szaporodásra.
    Az óriásteknõsök egyébként az emberek megérkezésével indultak el a kihalás felé.

  • Nyolc élõ róka és ötven kaméleon az egyiptomi repülõtéren

    Nyolc rókát és ötven kaméleont szabadítottak ki a kairói repülõtér biztonsági emberei egy állatcsempész kezei közül.

  • Összetörték a mobilját a majmok

    Ahogy az emberek, úgy a majmok között is akadnak olyanok, akik nem szeretik, ha fotózzák õket - sõt, még a kíváncsi fényképezõgépet is elpusztítják. Zheng Dongnak feltehetõleg örökre elment a kedve attól, hogy majmokat fotózzon.

  • Így lesz a műanyagból kutyaeledel

    Így lesz a műanyagból kutyaeledelZseniális találmánnyal gondoskodnak az elhagyott, rászoruló kutyákról a török utcákon. Ahogy arra a Zacc blog szerzője is rámutat, viszonylag nehéz elsőre kapcsolatot találni a világ utcáin gazdátlanul kóborló kutyák és a műanyag palackok között. Pedig higgyék el van, ahogy azt a most következő török példa is mutatja majd. Méghozzá meglehetősen szoros. A találmány, amivel a Pugedon nevű cég rukkolt elő, pontosan olyan, mint egy átlagos hulladékgyűjtő. Egyetlen egy dologban különbözik tőlük, hogy ebbe a konténerbe készítői automata étel- és italadagolókat szereltek be, kifejezetten az utcán kóborló éhes és szomjas állatoknak.

  • Orvvadászokat fogtak el Vasban

    Lőfegyverrel való visszaélés, lopás, valamint állatkínzás miatt indult nyomozás két gencsapáti férfi ellen, akik a gyanú szerint több száz értékes vadat, szarvasokat, őzeket, vaddisznókat ejtettek el engedély nélkül a Vas megyei erdőkben - közölte csütörtökön Szombathelyen Hollósi Gábor városi rendőrkapitány.

  • Kerozin- és benzingõzfüggõvé vált több medve Oroszországban

    Kerozin- és benzingõzfüggõvé vált több medve Oroszországban: az állatok elõszeretettel lélegzik be mélyen az üzemanyag szagát, hogy azután bódultan heverésszenek. A jelenségre Oroszország távol-keleti részén, Kamcsatka déli vidékén figyeltek fel.

  • Állatkínzó orvvadászokat fogtak az erdõben

    Kutyával vadásztak a Kutas közelében lévõ magánerdõben. Az öt helybeli - három fiatalkorú és két gyermek - két nagytestû kutyával hajtott egy vadat, arra számítva, az állat elfárad, lelassul s így a kutyák könnyen el tudják kapni.

  • Hüllõt dugott a melltarójába

    A blackpooli állatkertben kötött ki az az iguana, amelyet egy nõ a melltartójában próbált meg becsempészni Nagy-Britanniába a város repülõtéren. A csempész hiába dugta a zöld hüllõt a melltartójába, az addig ficánkolt, amíg a mozgó ruha fel nem hívta egy rendõr figyelmét.

  • Lóval ütközött a motoros, az állat elpusztult

    Az ütközés már elkerülhetetlen volt. A ló elpusztult, a motoros súlyosan megsérült.

  • Lovaggá ütött pingvin

    London - Norvégia lovagjává ütötték Nils Olavot, az edinburghi állatkert pingvinjét.

    Nils Olav, sorrendben a harmadik, példás magaviseletéért és hosszú szolgálatáért korábban már részesült kitüntetésben, s tiszteletbeli ezredesi rangig vitte a norvég királyi testõrségben.

  • A BP bûne: Kihalás fenyegeti a csikóhalat

    Teljesen eltûnhetnek a törpe csikóhalak a Mexikói-öböl olajszennyezése miatt. Az állatfajt nemcsak maga az olajkatasztrófa, hanem a vegyszeres takarítás is veszélyezteti, ráadásul meglehetõsen rosszul úszó fajról van szó. Bójákkal és trágyával lehetne megmenteni a kihalás szélén álló tengeri élõlényeket.

  • Hajból szobor!?

    Nem tartjuk valószínûnek, hogy a Nagi Noda által készített frizurák széleskörben elterjednének. Pedig nekünk nagyon tetszik, azt is mondhatnánk: állati jók!

    Nagi Noda munkáit elnézve eltöprenghetünk azon, hogy hol a határ a kreativitás és a totális zakkantság között.

    A japán mûvész csinál videóklippeket, reklámokat, de divattervezõ, dizájner és hajszobrász is, vagyis univerzális ötletember.