2024.04.19. - Emma

A világ legbátrabb békája

A világ legbátrabb békája
A világ legbátrabb békájaMeglehetősen rendhagyó helyet választott a sütkérezéshez ez a béka, amit az indonéziai főváros mellett, egy tóban fotózott egy arra járó fotós. Sajnos csak akkor ért oda, amikor a kétéltű már az aligátor orrán csücsült, látszólag békésen, bár a pulzusát ugye, bajos lett volna megmérni. Pedig az igazán izgalmas az lett volna, ahogy odakerült, de ennek körülményeit nehéz megállapítani. Bár a helyzet meglehetősen fenyegetőnek tűnik – akár csak az aligátor tekintete – a béka erről látszólag tudomást sem vesz, csak sütkérezik a jóidőben.
adó 1% állatvédő kutya, cica örökbefogadás állatmentés

Adó 1% felajánlás Állatvédelemre!

Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18464654-1-06

Persze az is lehet, hogy a kétéltű reakciói nagyon is kiszámítottak, sőt talán pár hüllőkkel foglalkozó anatómiai szakkönyvet is áttanulmányozott, mielőtt helyet foglalt az aligátor orra hegyén. Ezt a pontot ugyanis a hüllő a lábaival sem éri el, szájának felépítése pedig lehetetlenné teszi, hogy bekapja a békát, már ha az erősen kapaszkodik. Persze a megtermett édesvízi aligátor számára legfeljebb szerény előételnek jó egy ekkora kétéltű, de ez nem jelenti azt, hogy nem kapná be egy pillanat alatt, ha lehetősége nyílna rá.


Kutyaotthon adó 1% támogatása

Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra