2021.06.14. - Vazul

Lelkes Miklós: A báró macskája

A báró macskája valójában a báró kislányának cicája volt, - de ne vágjunk a dolgok elébe. Ha már vágni van kedvünk, vágjunk inkább sonkába, ementáli sajtba, vagy más finomságba.
adó 1% állatvédő kutya, cica örökbefogadás állatmentés

Adó 1% felajánlás Állatvédelemre!

Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18464654-1-06

No, szóval, élt-éldegélt egy parasztember, meg annak legényfia. Azt mondja az apa a fiának:
- Felhős az ég, de majd csak kiderül, ami beborult. Gyerünk gombászni! Amit szedünk eladjuk a piacon, az érte kapott pénzt zsebre vágjuk. Így forog a világ, amin a féreg lyukat kirág!

A fia rábólintott. Bementek az erdőbe, de eleredt az eső. Azt mondja az apa a fiának:
- Sötétfelhős időben nem jó útra kelni. Ha több eszünk lett volna, otthon maradunk! Álljunk az alá a nagy bokor alá! Az á után jön majd bé, esőnk nem tart örökké!

Odaálltak, de a makacs eső nem akart elállni, vagy odébbállni.

Azt mondja a fiú:
- Lassan átázik ez a sűrűlevelű bokor is! Ha több eszünk lett volna, inkább az alá a nagy fa alá állunk!

Az apja rábólintott. Átmentek a fa alá. Ott korántsem áztak annyira.

Fészek volt a fán, madarastul. A tiszteletlen madár meg pötty-pötty! - lepiszkította mindkettőjük kalapját.

Szinte egyszerre mondták:
- Ha több eszünk lett volna, nem megyünk ilyen fészekcsudás fa alá! Róka vigye a madarát, lecsúfolt-megcsúfolt bennünket, de megfizet érte! Felmászunk a fára, kiszedjük tojásait a fészekből, jó lesz otthon rántottának!

Elkezdtek felfele mászni, de középtájon vékonyodni kezdtek az ágak, recsegtek-ropogtak. Azt mondja az apa:
- Ha az ember lepottyan, nem biztos, hogy az meg se kottyan! Ha több eszünk lett volna, nem mászunk fel erre a fára! Kutya szőrén megy a kefe, másszunk hát fiam lefele!

Elkezdtek visszafelé mászni, de egyszer csak felkiált a fiú:
- Macskát látok, apám! Lent, az egyik bokor alatt. Piros nyakörv van rajta!

- Akkor kutya az! - mondta az apja. Még sohasem láttam macskán nyakörvet!

Lent kiderült: mégis macska. Az apa úgy vélte: bár van otthon macskájuk, jó lesz pótegerészőnek. A fia rábólintott, és az erdei sorsát panaszló, nyávogó cicát óvatosan betessékelte hátizsákjába.

Hazafelé útjukban megéheztek. Kibontották a hátizsákot. A cica benne volt, a magukkal hozott kolbász szintén, de már a cicában. Megette az éhes nyávogó. Igaz, most már nem nyávogott. Szemrehányóan néztek rá.

Az apa saját koponyájára ütögetett bosszúságában:
- Ha több eszünk lett volna, otthagyjuk ezt a falánk állatot, ahol rátaláltunk! Hanem most már mit tehetünk? Ha macskába kolbász bú, bizony késő ott a bú! Vigyük haza ezt a kolbásszal telt macskát!

A fiú rábólintott.

Az erdőszélen a báró úrral találkoztak, aki nem messze lakott onnan, kidűlt-bedűlt kastélyában. Vadászruhában volt, vállán puska himbálódzott.

Köszöntötték, kérdezgették:
- Sikeres volt a vadászat, báró úr?! Mi van a tarisznyában? Fácán? Nyúl?

A báró szomorúan válaszolt:
- Nem vadásztam: egy macskát kerestem. A kislányom kedvence, de már egy hete sehol. Picimanci a neve, rajta piros nyakörv. Ma reggel a kocsmában is kihirdettem: habár nem vagyok már gazdag, mégis tizenkét csengő ezüstforintot fizetek annak, aki visszahozza. A kislányom ugyanis egészen belebetegedett a cica hiányába. Nem eszik, nem alszik, csak sír. Úgy szereti azt a cicát a kis copfos szeleburdi!

A parasztember ravaszul tudakolta:
- No és, ha véletlenül mi találnánk meg a cicát, a mi markunkba is leszámolná a báró úr azt a tizenkét ezüstforintot?!

- Örömmel! - kapott a szón a báró. Maguknak egy paraszthajszállal még szívesebben, mint másnak, mert magukat ismerem, tudom milyen jó eszű, ügyes, szorgalmas emberek!

A parasztember hümmögött, a fia ráhemmegett. Elbúcsúztak. Tettek néhány vargabetűt az erdőben, majd pedig nagy kiáltozások közepette, mintha éppen most találtak volna rá a cicára, visszatértek a báróhoz.

Hozták, magasra feltartották a macskát.

A báró szeme felragyogott. Kinyitotta vadásztarisznyáját, leszámolta az ígért tizenkét ezüstpénzt, és sietett haza, feleségéhez, kislányához.

Amikor a báró eltűnt a láthatáron, az apa jót nevetett, vállon veregette fiát, ráütött szőrmellényén mindkét ezüstcsengésűvé lett zsebére, és elégedetten nyugtázta:
- No, annyi eszünk van, hogy több se kell! Mi mindent veszünk majd rajtatok, kerek forintocska-barátocskáink!

A fia rábólintott, de néhány lépés után kissé felhős arccal megállt:
- Nem mondom, szép pénzt kaptunk azért az elkényeztetett úri macskáért, de hát a kolbász, amit a hátizsákomban elpusztított? Ha több eszünk lett volna, azt is szóvá, pénzzé tesszük, kárpótoltatjuk!

Lelkes Miklós
Kutyaotthon adó 1% támogatása

Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra