
Több mint 300 egzotikus állattal él együtt a szobájában egy 16 éves brit fiú. Csupán tarantula pókból éppen egy tucatnyi veszi körbe, halálos mérgű skorpióból csak öt. Szinte mindenhová magával visz egy-egy állatot, kígyókkal néz tévét, illetve néha bevásárolni is elviszi őket. A szülei már kevésbé rajonganak ezekért az állatokért, de fiuk kedvéért félreteszik fenntartásaikat és támogatják őt. Az 52 éves apa elmondása szerint számára - eddig - a legemlékezetesebb az volt, amikor reggel a vécére ülve arra eszmélt, hogy párzó kígyók néznek vele farkasszemet.
Adó 1% felajánlás Állatvédelemre! Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18464654-1-06
"Sokkal jobban szeretem az állatokat az embereknél" - mondta Liam Andrews.
Andrews általában nyaka köré tekeredett kígyókkal néz tévét, de előszeretettel viszi magával - sál helyett - legkedvesebb hüllőit bevásárlásra is. Állatseregletében bőven vannak gyíkok, békák, madarak is a 8 kígyó mellett.
"Szerencsére még egy állat sem szökött el. Nem hinném, hogy sok lány örülne a szobámban a pókok társaságának, ezért aztán nem is hozok fel sok lányt" - vallja a meglehetősen túlsúlyos fiú.
Szülei kevésbé állatimádók, de fenntartásaik ellenére támogatják fiuk kedvtelését. A szülők megéltek már ijesztő pillanatokat. Az 52 éves apa elmondása szerint számára - eddig - a legemlékezetesebb az volt, amikor reggel a vécére ülve arra eszmélt, hogy párzó kígyók néznek vele farkasszemet.