Talán manó talányai

Talán manó tölgyfa üregében lakott. Szeretett ott lakni, mert a fa ellátta makkal, abból ágyat, asztalt, széket készített magának. A makk kupakja sapkát is adott neki, meg ilyen kupakot bögreként is használhatott. Télire jól felkészült, mert sok száraz szöszt, szõrt, elhullajtott madártollat összegyûjtött, hogy azzal szigetelje el lakását a hidegtõl. A tölgyfát ugyanis nem fûtötték, igaz, fûtési díjat sem kellett fizetnie.

A manónak volt egy hideget kiûzõ versikéje is, amit maga költött, és amit az erdei irodalom gyöngyszemének gondolt. Így hangzott:

Ki lakomból hideg, ki,
mert nem szeret itt senki!
Bár a nevem csak Talán, -
én sem szeretlek. Nem ám!

Talán manó leírta a versikét egy tölgylevélre, és megpróbálta eladni néhány állatnak. Nem sikerült. A mókus elismerte, hogy a hideget kitessékelõ versike jó, de az õ neve nem Talán, hanem Mókázófi Mokkafi. A harkály szerint a hideg valószínûleg sejti, hogy õt mindenütt hidegen fogadják, nem szeretik, így a manó rímes találmányát nem méltányolta, és inkább a fából tessékelt ki egy kukacot.

A feketerigó volt a legudvariasabb. Füttyentett:
- Firefurafirió! Ez a versi csuda jó!

Így dicsérte meg a manó versét, de utána megint füttyentett egyet, és elrepült. A versre fütyült, - vagy a versike hideget menesztõ hatalmára? Ki tudja?

Talán manó éléskamrája is a fában volt. Erdei mogyoróból, szárított vadalmából, vackorból, szederbõl, galagonyából, csipkebogyóból, gombából csinos készletet halmozott fel. E szorgalom eredményeképpen jutott ideje tûnõdni is ezen-azon. Már jól benne volt az erdõ az õszben, mégis most jutott a manócska eszébe a kérdés: HOVÁ MENT A NYÁR?

Megkérdezte a cinegét, de az nagyon bizonytalan választ cinegett ki:
- Lehet, hogy elvitték a fecskék.. Ni, ott fut egy pele, - tán valamit lele?

A manó sokszor látott már mogyorós pelét, hol mogyoróval, hol mogyoró nélkül, így megmaradt az eredeti kérdésénél:
- Elvitték volna a kékfrakkosak? Hová vihették?

Utóbbit a cinege nem tudta, de azt igen: miként húzza ki a fakéreg alatt rejtõzõ bogárkát. Ki is húzta!

A nyár eltûnése a vaddisznókat nem izgatta fel, csak annyit mondtak a manónak: röf, röf, röf! A mókus szerint a nyár átugrált egy másik erdõbe, mert nem szereti az õszt, és téli álomra sem hajlandó hajtani a fejét. A sündisznó csak zörgéssel felelt a manónak, egy nagy halom lehullott sárgásbarna levél alól.

Gondolt egyet Talán manó, kettõ lett belõle. Ha nem találta meg a választ a talányra, hogy miért és hová ment el a nyár, akkor jöjjön egy másik rejtély: mikor lesz itt a tél?

A róka bosszús volt, mert a vadlibák mind elrepültek, és egyiktõl sem kapott elõtte csõrös búcsúcsókot. E borús hangulatában félvállról felelt a manónak:
- Akkor lesz itt a tél, ha megjön.

- Hát ez igaz, - gondolta a manó - de mire megyek vele? Újabb kérdést szül az ilyen válasz: no és mikor jön meg?

A medve hosszan töprengett a tél eljövetelének idõpontján. Háromszor is elmagyaráztatta magának, hogy mi is az a tél, de utána meglepõen okos választ adott:
- Akkor jön el a tél, amikor én bebújok elõle az odúmba!

- No és mikor fogsz bebújni az odúdba? - érdeklõdött kíváncsian Talán manó.

A medve azonban erre nem tudott értelmes választ adni, csak összevissza dörmögött. Hát az észkerék furcsa találmány, - de láttam én már olyanokat, akiknél hamarabb leállt a kerékforgás, pedig nem is voltak medvék.

A sikertelenségek után azonban a siker is felütötte a fejét. Megjelent egy gyönyörû hajú, arcú, termetû, és igen okos manóhajadon: Hagydnekemke Katalinka.

A széphajú hajadon leány így szólt Talánkához:
- Miért kérdezgeted körbe kérdéseiddel e kerek erdõt, ami nem is kerek, Talán Tibike? Nagyon ügyesen kérdezel, elismerésem, de hadd bizonyítsam be: legjobb a kérdés és válasz cserebere! Elõször én kérdezek, te válaszolsz, de õszintén:
- Szeretsz te engem, vagy csak meresztgetni szoktad rám azokat a nagy kerek szemeidet, mert megigézett a szépségem?

Talán manó e kérdésre majd hanyatt esett a meglepetéstõl. Hû, ilyen jó kérdés, amire jó válasz, meg további kérdés adható! Remek, a szíve máris remeg!

Boldogan röpült ki a szívébõl-szájából a kérdéssel megtoldott választ:
- Én úgy szeretlek Katalinka, mint a medve a mézet, csak még annál is jobban, mert neked nincsenek szúrós méheid. Te is szeretsz engem, édesen, mézesen?

Katalinka mindjárt megfogta Talán Tibi manó kezét, de nem talán, hanem valóságos bizonyossággal:
- Én is szeretlek, ezt tisztáztuk, és így máris megbeszélhetjük a lakodalom idõpontját! Jövõ héten jó lesz? Hegyen-völgyön lakodalom lesz, mindenkit meghívunk, akitõl ajándékot remélhetünk! Minden vendég annyi makkot ehet, amennyit csak akar. Aki nem eszi a makkot, az sem marad éhen sokáig, mert a lakodalom után, másnap, azt ehet, amit talál.

A lakodalomban derült ki, hogy Talánka Tiborné, született Hagydnekemke Katalinka nem csak szép, de tudós manófeleség, mert még olyan kérdésekre is tudja a költõi választ, mint arra: a nyár hova tûnt, és mikor jön a tél. Valamelyik erdei kópé rögtön megzenésítette Katalinka versét, amelynek szövege így hangzott:

Mikor itt a SZEPTEMBER,
elszökken a nyár.
A szöcskétõl tanulta,
aki úgy ugrál?
Fecske elszáll, e tájon
már nem csivitel,
irányt vesz a gólya is
Afrikára, s el!
Miért szökkent el a nyár?
Itt a felelet:
három évszakot hagyott
nekem és neked.
OKTÓBERBEN levél hull,
színvásár ragyog, -
te ne búsulj, férjecském,
csókom megkapod!
NOVEMBERBEN az esõk
szõnek fonalat,
de szívünkben boldogság,
hidd el, megmarad!
DECEMBERBEN jön a tél,
lehet, hogy havaz,
s JANUÁR, meg FEBRUÁR
havat ott maraszt,
ám felfénylik hóvirág,
fehér, hallgató,
jégorr cseppen, tündököl
tavasz, halihó!
Zöld zászlókkal MÁRCIUS,
a szemekbe néz,
elõbb félénk, késõbb már
oly büszkén merész!
Gólya eljön, s béka, bús,
brekeg õs hibát:
- Mért hagytad ott, Hosszúcsõr,
azt az Afrikát?
Hancúroznak a nyuszik?
Ez már ÁPRILIS,
s napernyõ vált esernyõt, -
szeszélyeskedik.
MÁJUS ringat pirosat,
sárgát és lilát,
kék kétkedik, le-lenéz:
- Ez csodavilág?
Itt a nyár, a JÚNIUS?
A föld melegebb,
s vakációt vár, nagyon,
iskolás gyerek.
JÚLIUSBAN Nap koma
túl heves lehet,
fejre sapkát, jöjjön ing, -
s bõröd mentheted!
Hidd el nekem: bõr, vörös,
napokig de fáj!
Ideje ezt, mondom én,
megjegyezni már!
AUGUSZTUSBAN dinnyebál, -
csak a darazsak!
Rájuk vigyázz, barátom:
meg ne szúrjanak!
Újra itt a SZEPTEMBER,
nyár el, - s bánat nõ?
Tõlünk is függ, férjecském,
szívbéli idõ!

Ha Kerekerdõben jártok, kopogtassatok be Talánkáékhoz! Azóta két manógyerekük született: Talánka Katika és Talánka Tibike. Eljátszhattok velük!
Biztosan kaptok egy makk kupaknyi erdei málnaszörpöt is a szüleiktõl.

Azt mondjátok, hogy egy makk kupaknyi ital nektek nem elég?

Ne legyetek telhetetlenek! Jól jegyezzétek meg a mondást: KI A KICSIT NEM BECSÜLI, AZ A NAGYOT NEM ÉRDEMLI. Becsüljétek meg a kicsit is, és baktassatok tovább az erdõben, szomjasan ugyan, - de abban a vigasztaló tudatban: a nagyot is megérdemelnétek! Akár málnaszörpbõl is, egy egész, tele pohárral..

Lelkes Miklós (2012)