rss
adó 1% állatvédő kutya, cica örökbefogadás állatmentés
  • Új légyfajt fedeztek fel Thaiföldön

  • Share on Tumblr

    A világ eddigi legkisebb, mindössze 0,4 milliméteres legyét fedezték fel Thaiföldön.

    Az új faj a házilégynél tizenötször, a gyümölcslégynél pedig ötször kisebb. Az Euryplatea nanaknihali a púposlégyfélék (Phoridae) családjába tartozik, amely csoport tagjai lefejezik a hangyákat. Lárváik ugyanis a hangyákban fejlõdnek, és szabályosan felfalják a gazdarovar fejét. Az Egyesült Államokban a púposlégyfélék bizonyos fajait a tûzhangyák elleni védekezésre alkalmazzák.

    Brian Brown, a Los Angeles megyei Természettudományi Múzeum kutatója, a tanulmány szerzõje szerint az Euryplatea nanaknihali parányi méretei sem jelentenek védelmet a hangyák számára. A légy lárvái nagy valószínûséggel a világ egyik legkisebb hangyafajában fejlõdnek, amelynek feje nem haladja meg a 0,5 millimétert.

    "Sokáig azt feltételeztük, hogy a kisebb hangyafajokat nem fenyegetik a púposlégyfélék, hiszen fizikailag lehetetlen az 1-3 milliméteres legyeknek ilyen apró fejben kifejlõdni. A jelek szerint azonban a legkisebb gazdahangyáknak is megvannak a maguk élõsködõi" - mondta Brian Brown.


    Share on Tumblr
Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Gazdikat vizsgál az állatorvos

    Egy chilei állatorvos az állatok gazdáit vizsgálja meg, mielõtt hozzáfogna kedvencük gyógyításához. Dr Henrique Heyne egy részletes kérdõív kitöltésével kezdi a rendelést, amelyben az állattartóknak életvitelükrõl és szokásaikról adnak választ.

  • Kiderült: ezért szeretik a kutyák a csontot!

    Törzsfejlõdési okok miatt szeretik a kutyák a csontot - derítették ki kolumbiai tudósok, akik kutatási eredményeiket az Ottawában rendezett evolúciós biológiai kongresszuson ismertették.

  • Sok a patkány és az egér Moszkvában

    Moszkvában több mint kétszer annyi rágcsáló - patkány és egér - él, mint amennyi járványügyi szempontból biztonságosnak tekinthetõ - jelentette ki Tatyjana Gololobova a moszkvai városi önkormányzat városgazdálkodási és lakáspolitikai bizottságának ülésén.

  • Kutya fülét fogó szék

    Egy kutya füle miatt kellett kivonulniuk tûzoltóknak Nagy-Britanniában egy lakáshoz: bekapta egy eb egyik fülét egy szék.

  • Fajmegõrzési terv a hiúzért

    A hiúzok megóvását szorgalmazza Magyarországon is a WWF nemzetközi környezetvédelmi szervezet, a környezetvédelmi tárca pedig már készíti a hiúzok fajmegõrzési tervét.

  • Csatornába szorult pónilovat mentettek ki a tûzoltók

    Komoly fejtörést okozott a tûzoltók számára a csapdába esett póni, azonban találékonyságuknak köszönhetõen megmentették az állatot. Megszökött istállójából egy póniló, majd egy hatalmas csatornába zuhant, ezzel csapdába ejtve saját magát, a csehországi Karlovy Varyban.

  • Eszelõs! Az állatok is fognak beszélni?

    Megtalálták azt a gént, amely a beszédet lehetõvé teszi, tehát míg az emberekben megvan, az állatokból hiányzik.

  • Meghívó: NINA a civil tapasztalatairól

    Az Orpheus Önkéntes közösség nemzetközi önkéntesekkel köti össze ezt a kerekasztal programot. Az AIESEC nemzetközi önkéntes programjának keretében hat hétre a Partiszkon Egyesülethez érkezett Grúziából Nina Davadze. Vele tartjuk meg a soron következő kerekasztalt. A helyi önkéntesek számára Nina megosztja tapasztalatait, amiket az itthoni önkéntesektől szerzett. Fiatalokat várunk az élménydús beszélgetésre és eszmecserére.

  • 40 darab védett teknõst találtak egy családi háznál

    Néhány nappal ezelõtt a rendõrség egy Nagymaros közelében található családi házban tartott razziát, ahol nyolcszáz tõ marihuánát találtak.

  • Kora õszi kutyaszánkózás, szán nélkül

    Késõ nyári/kora õszi kutyaszánkózást rendeznek - igaz szánok nélkül - vasárnap az ausztriai Melk közelében, Loosdorfban.

  • Elárasztják Európát az olcsó szõrmék

    A Tendertárban Ön szabja meg, hogy milyen közbeszerzési információk érdeklik.

    Segítünk választani több mint 100 000 közbeszerzési pályázat közül!

  • 10 ezer eurót evett meg a kecske

    10 ezer eurót - 2,57 millió forintot - legelt magába egy kecske Németországban. Gazdája igencsak bánkódott, ám - a Piroska és a farkashoz hasonlón, de egész más szereposztásban - visszaszerezte a pénzt: állatorvossal mûtette ki a gidából.

  • Viperamarások az erdélyi Kommandón

    2010-ben már két embert mart meg vipera az erdélyi Kommandó falu környékén. Mindkét esetben végtagot ért a mérges kígyó marása, így helyben, sürgõsségi ellátással lehetett kezelni a betegeket.

  • Rózsaszín százlábú

    Bangkok - Míg a rózsaszín párduc kitalált rajzfilmfigura, addig a riasztó-rózsaszín százlábú, tudományos nevén Desmomyxtes purpurosea élõ valóság. Az Arizonai Állami Egyetem keretén belül mûködõ Nemzetközi Fajmeghatározó Intézet új állatfajként ismerte el a Thaiföld északi részén élõ ízeltlábút. A tavaly felfedezett állat hét centiméter hosszú és 88 lába van. Bár mérgezõ, patkányok és mókusok szívesen fogyasztják. Feltûnõ színe és különleges viselkedése alapján - napközben jól láthatóan a földön vagy növényeken tartózkodik - az intézet a tíz legérdekesebb újonnan talált faj egyikének tartja.

  • Az elefántok titkos nyelvét tanulmányozzák

    Amerikai kutatók az elefántok úgynevezett titkos nyelvét tanulmányozzák.

  • Meghívó: Civil kerekasztal - a közösségi média útvesztői

    Az Orpheus Önkéntes Közösség a Partiszkon Társadalomkutató Egyesülettel és a Mátrix Közhasznú Alapítvánnyal közösen Civil kerekasztal workshopot tart. A program célja, hogy a kortárs fiatalokkal közösen dolgozzuk fel a közösségi média hatásait. Az ismeretterjesztő, szemléletformáló program közös workshop során filmvetítéssel egybekötve segíti a hétköznapokban történő biztonságot és eligazodást. A programra sok szeretettel várjuk Önt is!

  • Ötvenöt ukrán tehenet ölt meg egy villámcsapás

    Az állatok egy farm elektromosságot jól vezetõ fémszerkezete révén szenvedtek áramütést

    Ötvenöt tehenet ölt meg egy villámcsapás szerdán egy délkelet-ukrajnai gazdaságban - közölte az ukrán rendkívüli helyzetek minisztériuma.

  • Kutyamama gondoskodik a kitagadott tigrisekről

    Kutyamama gondoskodik a kitagadott tigrisekrőlA kis tigriseket a mama tigris kitagadta, de szerencsére ott volt egy keverék kutyamama és adoptálta őket. Xiao Wangnak, a nőstény kutyának hirtelen megszaporodott az alma - két tigriskölyköt is kell már szoptatnia. A megszületett kölyköket az anyjuk ellökte magától, ezért a Hangzhou Állatkert gondozói Kínában a közeli faluból szereztek egy kutyát, aki most béranyaként gondoskodik a kis tigrisekről is. A kutyus is nagyon megkedvelte a kistigriseket és a tigrisek is jól érzik magukat újdonsült anyukájukkal.

  • Több ezer ló pusztulhat el a válság miatt Írországban

    A fizetési nehézségekkel küzdõ gazdák sorsukra hagyják lovaikat, az állatvédõ szervezetek már több tízezer kicsapott négylábúról beszélnek.

  • Huszonkétezer euró egy ingyenmacskáért

    Huszonkétezer eurót fizetett ki egy osztrák nõ egy "ingyen" kínált macskáért anélkül, hogy végül megkapta volna az állatot - adta hírül az osztrák sajtó.