A verembe jutott oroszlán

Az oroszlán nem vette észre a gallyakkal, fûvel fedett vermet, melyet a vadászok csapdának készítettek. Beleesett.

Megpróbált kimászni belõle. Kis híján sikerült neki felugorni és megkapaszkodni a szélén, de végül mégiscsak vissza-visszacsúszott. Egy arrafelé kószáló majom, akit társai csak Jajdeokos Tódornak hívtak, észrevette a verembe jutott fenséget. Elõször megijedt, de, amikor látta, hogy az állatok királya nem tud szabadulni a mélybõl, arra gondolt: hányszor kellett menekülnie elõle. Elkezdte hát gúnyolni, ágakkal, kövekkel dobálni, majd társaihoz szaladt és szõrös mellét döngetve hivalkodott:
- Sikerült csapdába csalnom az oroszlánt! Ott van a veremben! Tehetetlen! Most bosszút állhatunk régi sérelmeinkért!

A majmok ujjongtak. Dícsérték Jajdeokos Tódor nagy eszét és megígérték neki, hogy alvezérré választják. Rohantak a verembe esett oroszlánhoz. Tódor mutatta nekik az utat.
A verem szélén rögvest megalakult az oroszlánt csúfoló majomkórus, amely nem csupán szidalmazta, gúnyolta az oroszlánt, hanem kõzáport is zúdított rá. Tódor volt a leghangosabb, legbuzgóbb kõdobáló.

A sors útjait azonban olykor nehéz kiszámítani. Egyrészt a verembe hulló kövek kissé csökkentették annak mélységét, másrészt a majmok iránt érzett dühe növelte a kövekkel megsebzett oroszlán erejét. Az állatkirály ugrott egy hatalmasat, kínkeservesen, de valahogy mégis sikerült neki megkapaszkodnia a verem szélén. A majmok nagy meglepetésére egyszercsak kint volt a verembõl!

A harcias kõdobálók megrémültek. Futottak a fák felé, de, mielõtt valamennyien biztonságba jutottak volna, az oroszlán két majom hátát is végigszántotta körmeivel. Még örülhettek, hogy sebesülésük dacára fel tudtak kapaszkodni a fára.

Amikor a bõszült oroszlán lecsillapodott és elment, a majmok Jajdeokos Tódorra támadtak.
- Te esztelen kutyamajom! - üvöltötte vezérük. Veszélybe sodortál minket! Ostoba! Még te akartál alvezér lenni! Ne is lássunk meg többé magunk között!
A majmok most Jajdeokos Tódort dobálták meg, olyakkora lelkesedéssel, mint elõbb az oroszlánt. Tódor többször is eljajgatta nevének kezdetét, de közben maradék eszére hallgatott és igyekezett menteni az irháját.

A sors fintora, hogy az oroszlán tulajdonképpen Tódornak köszönhette szabadulását. Tódor mégsem érdemelt tõle hálát, hiszen a kõdobálással nem kimenteni, hanem, még a vadászok megérkezése elõtt, kínozni, elveszejteni akarta az állatok királyát.

Nos igen, mindig gondolni kell arra, hogy az elvakult bosszúállás vágya veszélybe taszíthat!

Lelkes Miklós