Róma - A fiákerek bojkottálására szólították fel olasz állatvédõk a Rómába látogató turistákat. Véleményük szerint ugyanis azok kocsisai kegyetlenül bánnak a lovakkal, arra kényszerítik õket, hogy hõségben és a nagy forgalomban órákon át közlekedjenek.
"Nem szabad megengedni, hogy a lovak órák hosszat álljanak a tûzõ napon, és ráadásul egy körülbelül nyolcszáz kilogramm súlyú kocsit kelljen vonszolniuk" - mondta az Epna állatvédõ egyesület szóvivõje. Az állatokat levágják, mihelyt nem képesek már elviselni a megerõltetõ városi közlekedést.
Rómában 2004 februárban alakult meg a fiákeresek szakszervezete, amely nyomást akar gyakorolni a politikusokra. A fiákeresek többek közt követelik a szabad behajtást minden látnivalóhoz és harcolnak a hajtási engedély megadásának tervezett szigorítása ellen.
Rómában jelenleg 43 fiáker verseng a turisták kegyeiért - harminc évvel ezelõtt ennek még a harmincszorosát tette ki a számuk. A taxik, turistabuszok és kölcsön mopedek motorizált konkurenciája nemcsak több lóerõvel erõsebb náluk, hanem olcsóbb is.