Adó 1% felajánlás Állatvédelemre! Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18464654-1-06
A szarka így okoskodott magában:
- Méghogy a róka nekem nyúlcombot adna?! Csinos csíkos csigákra cserregõ csemetém farktollára mondom: nem hiszem! Inkább elárulom a nyulaknak a titkot, figyelmeztetem õket, - de elõbb jutalmat kérek tõlük.
Így is tett. Azt mondta a nyulaknak:
- Mit adtok nekem azért, ha megmondom, hogy hova szándékozik menni a róka?
- Elmakogjuk neked, hogy hol van a Szórakozott Vadász ottfelejtett, nyitott hátizsákja! - válaszolta a legöregebb nyúl.
- Rendben! - egyezett bele a szarka. Hát a róka ide készül, hozzátok, a Fûszakállas dombra!
Elmakogták a nyulak, hogy a Szórakozott Vadász nyitott hátizsákja a vadkörtefa alatt van. Utána rohantak a Százvirágos rétre. A szarka meg kicsente a hátizsákból a sajtot, aminek egy holló képe volt a csomagolásán.
A róka meg, aki sejtette, hogy mi fog történni, figyelte: merre futnak a nyulak? A Százvirágos réten azután észrevétlenül elkapta az egyik nyuszi bundáját.
Késõbb a róka megint találkozott a szarkával. Bánatos képet színlelt:
- A Fûszakállas dombon egy árva nyulat sem találtam, de tudom: te megtartottad a titkot, becsületes madár! Most a tavacskához megyek vadkacsát fogni, de el ne áruld nekik! Ha tartod a szád, adok neked a vadkacsa húsából!
A szarka beleegyezett, de utána meghányta-vetette magában a róka ígéretét, és végül így vetette el a tett magvait:
- Méghogy a róka adna nekem a vadkacsa húsából?! Inkább figyelmeztetem a vadkacsákat a veszélyre, de elõbb jutalmat kérek tõlük!
A vadkacsák köszönték a figyelmeztetést, és három kis halat fogtak a szarkának a hírért. A róka rejtekhelyérõl figyelte hová repülnek a vadkacsák, hol telepednek le. Ez a hely a patakparton volt. Odakúszott, ráugrott egy szárnyaival vadul csapkodó vadkacsára, - no az mindjárt olyan szelíd lett, hogy egy hangot sem hápogott ki, csak lógatta a nyakát, fejét, amíg volt neki!
Kis idõ múlva a róka megint észrevette a szarkát. Szomorú hangon panaszkodott:
- A tavacska mellett nem volt egyetlen vadkacsa sem! Hoppon maradtam, ráadásul éhkoppon. Tudom, hogy te nem árultad el a titkom, megbízható, hûséges madár, - de, látod, én ilyen balszerencsés vagyok! Most az Illatos mezõn zsenge füvet csipegetõ fürjek közül szeretnék néhányat megfogni. Biztos vagyok abban, hogy tõled nem tudják meg a szándékom, ami, ha sikerül, neked is hozhat majd egy-két fürjlábat hallgatásod jutalmául.
A szarka elröppent, hogy - valami haszonért cserébe - elcserregje a róka szándékát a fürjeknek. Ám mielõtt a fekete-fehér madár odaért volna, a fürjcsapat máris felröppent. A rókának sem sikerült idõben elfoglalnia leshelyét, így nem láthatta hová szálltak le az ízletes húsú madárkák. Mi okozta e madárkák gyors légbeli távozását?
Nem más, mint Pusztanyuszkai Jenõ, egy csinos falubeli legény, aki elõbb a mezõgazdászatot tanulta ki a városban, utána meg állatorvoslásban szerzett tudást egy másik egyetemen. Jenõt apja idõnként vadászni küldte, de a legény az állatok lelövése helyett inkább könyveket olvasgatott, növényeket igyekezett tanulmányozni erdõn-mezõn. Utóbbi tevékenységével nyerte el a Szórakozott Vadász lebecsülõ címet a faluban, mivel annyira belefeledkezett a növények tanulmányozásába, hogy olykor még az elhagyott hátizsákjáért is vissza kellett mennie. A faluban idõnként gúnyolták Jenõt, de csak a háta mögött, mivel a tehén-, disznó-, valamint tyúk- és libagyógyításban jeleskedõnek bármelyikük bármikor rászorulhatott a segítségére.
A legény elõvette a puskáját és lõtt. No nem a fürjekre, hanem a levegõbe, és azért, hogy a mezõn kosarat cipelõ Pirosszoknyás Zsuzsika észrevegye õt.
A leány észre is vette, odasietett, azt hitte, hogy valami baj történt a legénnyel. Nagyon megörült, hogy nem érte õt baj. Hamarosan együtt nézegették az Erdõ-mezõ Képeskönyvét. Jenõnek régóta tetszett a szépséges kisasszony, és, mi tagadás, Pirosszoknyás Zsuzsika szíve sem volt közömbös a legényt illetõen, pedig igen rátarti hajadon volt. Eddig még senkinek sem engedte meg, hogy hazakísérje, Jenõnek most mégis, sõt, nagylelkûen még azt is: Jenõ vigye helyette a kosarat. Kérdezte is a legény tréfás-komolyan:
- No Zsuzsika kisasszony, most kosarat kaptam, mivel elkértem a kosarát, - de kosarat kapnék Öntõl egy másfajta kérésre is?
- Abban nem vagyok biztos, csak abban: a leányszív titkos! - nevetett Zsuzsika. Ám minden titok megfejthetõ, csak megfelelõ fej kell hozzá!
Odahaza Jenõt megkérdezte az apja:
- Hogy s mint ment a vadászat? Lõttél-e õzbakot, ráadásul nagyot?!
Jenõ elpirult:
- Nem lõttem bakot, hazakísértem Pirosszoknyás Zsuzsikát, vittem a kosarát...
Apja ámuldozott:
- Pirosszoknyás Zsuzsika megengedte, hogy hazáig kísérd?! Az a büszke, gyönyörû, kedves, szorgalmas, módos leány?! Hû, fiú, addig üsd a vasat, amíg meleg, azaz, akarom mondani, ha vadászni mégy, mindig Zsuzsikáék háza elõtt masírozz el! Hátha ismét szóba áll veled... Próba - szerencse.
Jenõ megfogadta apja tanácsát, nagyonis. Kiderült, hogy jó tanács, no meg az is: Zsuzsiéknál jó a kalács. Ráadásul nem csupán a kalács jó, hanem sok minden más is. Jenõ a leánykérésnél nem kosarat kapott, hanem beleegyezõ csókot. Zsuzsikától is, meg a szüleitõl is.
Ezek szerint Pirosszoknyás Zsuzsika mezõn való kosaras megjelenése a legénynek boldogságot hozott? Igen. Jenõ puskájának dördülése viszont, mivel a fürjek elrepültek, a szarkának és a rókának balszerencsés napot?
Hát nem egészen. A leánnyal való közös képeskönyv-nézegetés után ugyanis Jenõ örömmel vitte a leány kosarát, de a saját hátizsákját a réten felejtette. A szarka a hátizsákból kártalanította magát a fürjektõl elmaradt jutalomért: kivette azt a nagy sonkaszeletet, amivel alig bírt elrepülni. Az arrafelé kóborló róka is észrevette a háti alkalmatosságot, és némi szaglászás, kotorászás után nagy darab disznósajtot lelt benne. No ha lelt, hát nem hagyta benne. Fura dolog is volna, ha róka által lelt, disznósajtot tartalmazó hátizsákban, sokáig disznósajt lenne! Ugye, ti is így gondoljátok?!
Lelkes Miklós (2011)