Crinmula

Régen történt, a barnabõrû emberek földjén, Indiában. Élt ott egy nagyhatalmú fejedelem, gyémántszemû palotában, sürgõ-forgó szolganéppel körülvéve, kincseskamrájában számtalan drágasággal. Legfõbb kincsének azonban Cirinmulát, az éjfekete cicát tekintette. Jogosan! Kényeztették-fényeztették ezt a cicát. Külön szakácsa, egeres bábszínháza, harminchárom díszpárnája volt, nagy hõségben pedig három szolga hajtott feléje hûsítõ légáramlatot pávatollas legyezõkkel.
Amikor a fejedelem vadászni ment, hordszéke után négy szolga vitte utána másik hordszéken a bájos cicát, akit, nagy tisztelettel, a Fejedelem Macskájának hívtak.

Az egyik ilyen vadászaton sátrat vertek, ettek-ittak, papoltak-pipáltak, majd pedig a társaság, élén a fejedelemmel, elindult tigrisnyomokat keresni. A cica, négy szolgájával, ottmaradt a biztonságos helyen lévõnek gondolt sátorban.

A tigris azonban, akárcsak az ördög, nem mindig ott jelenik meg, ahol várják, keresik. Most is így történt: bedugta hatalmas, félelmetesen villogó szemekkel ékes ábrázatát a sátor bejáratán.
A négy szolga hét helyett is megijedt: négyen négyfelé futottak. A cica is jobbnak látta, ha kereket old: ki tudja mit akar tõle ravaszcsíkos nagymacska- rokona? Oldott is, csak kissé messzire gurult a kerék: Cirinmula eltévedt az õserdõben.

Megfigyeltétek? Minden eltévedésnél van rátévedés is. Ez most kissé különös volt: hét törpe tévedt rá, talált rá a cicára.
Hát ezek voltak talán a legkisebb törpék az egész világon! Közöttük a legnagyobb sem volt nagyobb egy almánál, de a legkisebb még feleakkora sem volt.
A törpék nagyon megörültek a kedves nézésû, szépséges nyávogónak, aki elmondta nekik: õ a Fejedelem Cicája. Nagy jutalom reményében nagy vitézül felajánlották neki, hogy hazasegítik. Ám amikor a cica elmesélte a tigriskalandot, gondolkodóba estek. Mi lesz, ha nem a fejedelmet, hanem, véletlenül, a tigrist találják meg? Némi gondolkodás után mind a hét visszavonta vitézségét. Szükség van a jó kardra, de még inkább az ép karra! Kárpótlásul viszont a Törpék Cicája kitüntetõ címet adományozták a gyönyörûbundásnak.

A cicának a törpék között is jó dolga volt, sokkal jobb, mint Hófehérkének a hét törpe között, bár annak sem volt rossz. Sûrûn kínálgatták pirított pókkal, sült minihalacskákkal, berántani való kirántott békacombbal. Ágakból, levelekbõl takaros cicaházat is építettek neki. Elõzõ, tejjel-mézzel folyó életét, jómódját nem adhatták vissza neki, de azért a cica sok pompás falatot és szórakoztató eseményt talált az õserdõben. Egy csipkedõs madár ugyan megcsípte õt, de õ is kihúzta, viszonzásul, az incselkedõ szárnyas néhány farktollát. Hja, kölcsön csípés visszajár!

A fejedelem kétszáz szolgával kerestette szíve cicuskáját, sokáig. Csak akkor hagyott fel a kereséssel, amikor a szolgálatában álló varázsló, Tökömbökömmögön, bûvösnek mondott tök belsejébõl kipiszkált tökmagok segítségével, kimutatta: Cirinmula nincs többé, felfalta a tigris.

A fejedelem úgy elszomorodott, hogy három évig nem ment vadászni. Elhitte Cirinmula gyászos végét.
No igaz, ami igaz, egy cicabundás valaki majdnem el is pusztult, de nem Cirinmula volt az, hanem Kígyókergetõ Tóbiás, az õserdei vadcicus, aki valójában nem is volt olyan vad, ha nem vadították meg, és halálosan szerelmes lett a szépséges cicalányba. Ki tudja, talán bele is pusztult volna ebbe a szerelmembe, de Cirinmula fülébe súgta: ha már szerelembe esett, tovább is eshet, boldogságba. Így törpetáncokkal díszes cicalakodalom lett a dolog vége. A vége után meg újabb kezdet következett, mert Cirinmulának hat pompás kiscicája született.

Nem maradt el a még boldogabb folytatás sem. A negyedik évben a fejedelem újra vadászni ment, ugyanabba az õserdõbe. Újra nem sikerült tigrist elejtenie, - ezzel szemben kire, kikre lelt? Cirinmulára és boldog cicacsaládjára!

Lett ám öröm! Általános költözködés következett. A cicák átköltöztek a fejedelem palotájába. A tigris, amelyik ki nem állhatta a vadászokat, átköltözött egy másik õserdõbe. A törpék átköltöztek egy gyönyörû, hétszobás, tizennégyablakos, galambhomlokzatos házba. Ezt a fejedelem építtette nekik, jutalmul, amiért jól bántak a cicákkal. A Cirinmula pusztulását tökmagokból kiolvasó varázsló, Tökömbökömmögön pedig feltette tökfödõjét, és az elõkelõ palotából pókhálós pálmakunyhóba költözött, a fejedelem parancsára, büntetésül, ráadásul egy álló hónapig állva kellett tököt ennie reggelire, ebédre, vacsorára. Igaz, az udvari szakács, sokféle módon, mesterien készítette el számára ezt a köznapi fõzelékféleséget, de azért a tök mégiscsak tök, nem az a mese-vesepecsenye, - ezt még a tökkelütött is tudja!

Lelkes Miklós