2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Az állatok is megtervezik a jövõjüket

Az állatok is megtervezik a jövõjüket
Úgy tûnik, az ember számos képességével nincs egyedül - például azzal, hogy jövõjét megtervezi. Edward A. Wasserman, az Iowai Egyetem kutatója szerint az emberek jobban teszik, ha kissé kordában tartják az egójukat.

Wassermann, a kísérleti pszichológia professzora az Amerikai Tudományos Társaságok Szövetsége (AAAS) vasárnap véget ért éves közgyûlésén Chicagóban beszélt arról, hogy a galambok és a páviánok is képesek az emberhez hasonlóan megmondani, hogy mely képek ábrázoltak hasonló tárgyakat, például háromszögeket vagy pontokat, és melyek különbözõeket.
adó 1% állatvédő kutya, cica örökbefogadás állatmentés

Adó 1% felajánlás Állatvédelemre!

Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18464654-1-06

Az utóbbi húsz évben forradalmi változások történtek az állatok megértésében - tette hozzá Nicola S. Clayton, a Cambridge-i Egyetem professzora. Az állatok nem csak használják az eszközöket, arra is van bizonyíték, hogy egyesek félretesznek eszközöket a jövõre. - "Az elõre tervezés kizárólag emberi tulajdonságnak számított eddig. Most már tudjuk, hogy ez nem helytálló" - idézte Claytont a Yahoo internetes portál. Példaként említette, hogy varjak táplálékot rejtettek el a következõ napra, és még meg is védték attól, hogy valaki más ellopja.

A varjak intelligenciáját támasztotta alá Alex Kacelnik is, az Oxfordi Egyetem viselkedésökológia professzora. Szerinte a "madárvilág eszközhasználó mestere" az új-kaledóniai varjú. Ezek a madarak nem csak használnak eszközöket, õk maguk elkészítik azokat - elhajlítanak egy drótot, hogy így halásszanak ki táplálékot elérhetetlen helyekrõl.

Jessica Cantlon, a Duke Egyetem kutatója úgy véli, a "számérzék" a fõemlõsök közös vonása. Elizabeth Brannonnal együtt azt vizsgálta, hogyan gondolkodnak a számokról a nyelv alkalmazása nélkül a felnõtt emberek, a csecsemõk, valamint a lemúrok és majmok. Miután ugyanannyi tárgyat tartalmazó különbözõ csoportokat látnak többször egymás után, a csecsemõk észreveszik, ha a tárgyak száma megváltozik - a makákók úgyszintén.

A fõiskolai hallgatók és a makákók nagyjából egyforma pontossággal képesek megbecsülni a halmazok tartalmát anélkül, hogy megszámolnák. A kutatók most épp azon dolgoznak, hogy kiderítsék, képesek-e a majmok felfogni a nulla fogalmát.

Wassermann szerint néhány ember biztos kényelmetlenül érzi majd magát, ahogy az újabb tanulmányok egyre több hasonlóságot fedeznek fel az ember és az állat mentális képességei között. - "Az a cél, hogy megtudjuk, mennyire általános a gondolkodás képessége az állatvilágban" - mondta.
Kutyaotthon adó 1% támogatása

Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra