2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Kutyusunk szakszerű fürdetése

Kutyusunk szakszerű fürdetése
Kutyusunk szakszerű fürdetéseTegyünk a kád aljába csúszásgátló szőnyeget, vagy egy törölközőt, hogy a kutyus lába ne csúszkáljon fürdetés közben. Fürdetéskor langyos vízzel mossuk a kutyát (ami nekünk langyos az nekik már meleg!). Alaposan vizezzük be a kutyust, majd oszlassuk el rajta a sampont! Figyeljünk a sampon hígítási arányaira, és egyenletesen samponozzuk be a kutya egész testét. Egyenletes sampon eloszlást biztosítanak az ÚJ! Vivog 500ml szórófejes koncentrátum samponok. Csak spricceljük a sampont a szőrre és dörzsöljük a szőrbe. Jól masszírozzuk el a sampont a szőrben.
adó 1% állatvédő kutya, cica örökbefogadás állatmentés

Adó 1% felajánlás Állatvédelemre!

Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18464654-1-06

Rövidszőrű kutyáknál amíg áll a sampon a kutyán addig átmasszírozhatjuk gumikefével. Így a maradék elhalt szőr is kijön és a kutyának is jól esik a kényeztetés.

Középhosszú és hosszúszőrű kutyákra tehetünk balzsamot is, főleg ha sokat fésüljük, hogy regeneráljuk a töredezett száraz szőrt.

Fürdés után törülközővel alaposan töröljük át a kutyát. A legtöbb kutya ilyenkor felélénkül és nem kizárt, hogy rodeózásba kezd a lakásban, vagy vizesen hempereg a szőnyegünkön. Amennyiben nem akarjuk, hogy az egész lakás vizes legyen, zárjuk a fürdőszoba ajtót.

Szárítás:

Nyáron rövid szőrű barátainkat nem is kell szárítóval szárítani, nagyon fogják élvezni lehűlt testüket.:)

Középhosszú és hosszúszőrű kutyáknál javaslom a szárítást, ilyenkor ha tudjuk, szárítás közben egyik kezünkkel fésűvel finoman fésüljük a szőrt hogy gyorsabban száradjon, illetve hogy az elbújt csomókat ki tudjuk fésülni.

Milyen gyakran fürdessünk?

Kiállítási kutyákat akár hetente is lehet fürdetni. Otthon személy szerint csak nagyon kicsi, ágyban alvós kutyáknál ajánlom a 2-3 hetenkénti fürdetést, ha szükséges. Lakásban tartott kutyánál 2-3 havonta elég fürdetni. Kertben tartott kutyusok esetében javasolt évente kétszer a vedlési időszakban egy nagy generál, hogy megkönnyítsük a szőrváltást.

Gaál Boglárka

Kutyaotthon adó 1% támogatása

Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra