"Állatkínzás: az állat szükségtelen, fájdalmat okozó bántalmazása, vagy olyan hatást eredményezõ beavatkozás, bánásmód, valamint szükségleteinek olyan mértékû korlátozása, amely tartós félelmet vagy egészségkárosodást okozhat..." - 1998. évi XXVIII. törvény az állatok védelmérõl és kíméletérõl.
"...az állatok érezni, szenvedni és örülni képes élõlények, tiszteletben tartásuk, jó közérzetük biztosítása minden ember erkölcsi kötelessége..." - 1998. évi XXVIII. törvény az állatok védelmérõl és kíméletérõl
Adó 1% felajánlás Állatvédelemre! Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18464654-1-06
Be kell valljam, nem vagyok egy vaskalapos környezet- és állatvédõ, bár természetesen vannak olyan dolgok, amiket az ember józan paraszti ésszel nem követ el. Hittem ezt naivan egészen idén nyárig, amikor is elérkezett a sörfesztivál ideje. Nagy vidáman indultunk el, nem tartottak vissza a hatalmas sártenger, a rossz idõ és a horribilis árak sem. Most már így utólag azt mondom, sajnos. Amilyen vidáman indultunk, olyan letörten és szomorúan mentünk haza. Mélységesen megdöbbentett az emberi butaság és brutalitás eme formája, amelynek szemtanúi lehettünk.
Volt ott egy utazó állatkert. Nagy hangon, plakátokkal és hangosbemondókkal hirdették magukat, persze a többszáz forintos belépõjegy csak egészen apró betûkkel volt kiírva. Már a bejáratnál szemet szúrt a "csemege", amit ismét párszáz forintért állateledelként kínáltak. Ez ugyanis nem volt más, mint gyermekkorom imádott puffasztott kukoricája, vagyis a "kuki". Itt még csak kicsit gyanakodtam, bár már a második dolog is feltûnt, ami nem egészen illett egy állatkerthez: körös-körül üvöltött a vad technozene, amit tetézett az idõnként felharsanó hangosbemondó is.
Az intõ jelek ellenére mégis bementünk, és el is rontottuk az esténket. Több kamion állt egy nagy körben. A kamionok rakterében volt kiépítve az állatok élettere, a ketrecek úgy voltak kialakítva, hogy utazásnál csak fel kellett hajtani egy rámpát, ami egyébként a látogatókat szolgálta mintegy lépcsõként az állatokhoz. És itt ismét idéznék a fentebb már említett törvénybõl:
"36. § (1) Az állat terelésénél, lábonhajtásánál, a szállítóeszközre való fel- és lerakásánál, valamint szállításánál úgy kell eljárni, hogy az az állatnak ne okozzon fájdalmat, szenvedést vagy sérülést.
(2) A célállomáson az állat kirakását haladéktalanul meg kell kezdeni."
A kamionok között hangszórók voltak felállítva, amik okádták magukból a dallamtalan, bömbölõ taktusokat. A fûben körben kis terek voltak leválasztva, amelyekbe mûanyagból készült giccsparádékat pakoltak: volt ott nyuszika, kacsácska, csibécske, õzike.
És ha még nem elég a jóból: az állatok ketrecei simán elmentek volna csirkeólnak. Na nem a tisztasággal voltak gondok - bár egy megrögzött állatvédõ talált volna kivetnivalót -, hanem a méretekkel és a berendezéssel. Illetve annak hiányával. A majomketrecben kb. tíz egyed volt összezsúfolva, néhány szakadt kötél és kettõ darab falemez - úgy is, mint ülõalkalmasság - társaságában. Mellettük - még ugyanazon a kamionon - egy tarajos sül szorongott, szegény egy kb. 1,5x1,5-ös ketrecben. Berendezése két marék forgács volt a deszkára szórva. A szegény állat olyan riadt volt, hogy nyugtalanul szaladgált - illetve fordulgatott, mert többre nem volt helye - a ketrecben, és minden fordulásnál tüskéi a szomszédos falat böködték. A csemegének szánt "kuki" darabjai szanaszét hevertek a forgácson, láthatóan nem ízlett a sülnek.
Tüskés barátunk mellett egy tigris sorstárs várt - szerintem a kegyes halálra, mert ez nem élet egy élõlény számára. Neki már nagyobb helye volt valamivel, sõt, egy gumikarika is volt felfûzve, hogy legyen mivel játszania. Más kérdés, hogy a szerencsétlen nem úgy nézett ki, mint akinek kedve van játszani... És persze a fincsi "kukicsemege" itt is szép számban be volt dobálva. No comment...
A tigris után egy giccsparádé következett, majd a papagájok ketrece, ami tele volt rakva mûvirággal, és persze nem volt nagyobb az elõzõeknél.
Aztán jött az igazi feketeleves: a kígyó és a krokodil. A kígyó köztudottan lábatlan állat. És mivel volt lerakva a ketrece alja? Ipari textilanyaggal. Gondolom, a sok tudatlan szõnyegpadlós lakot akart építeni, és ez volt a legolcsóbb alapanyag a boltban... az ipari textilnek sajnos van egy olyan tulajdonsága, hogy szúr. Na most el lehet képzelni szerencsétlen kígyót, ahogy siklani próbál a puha hasán... Borzalom!
A krokodil medencéje akkora volt, hogy a farka csücske éppen belefért, és ennyi. A víz pedig olyan fekete, hogy nem lehetett látni, mi van benne. A mûvirág és a szõnyegnek titulált textil itt is megvolt.
Aztán jött egy nagyon ideges leopárd, egy kb. 2x2-es ketrecben, forgáccsal, kukival - a hagyomány szerint.
És végül a legnagyobb állat, aki szabadon járkált - a "gondozó". Nem volt õ más, mint egy zord tekintetû, állandó jelleggel dohányzó, ápolatlan-igénytelen pasas, aki folyton ordibált az állatokkal, és olyan ijesztõen nézett, hogy a majmok remegve kushadtak a sarokba. Még én sem szeretnék egy ilyen alakkal találkozni este a sötét utcán, nemhogy a védtelen állatok!
Elszomorító, hogy a 21. században itt tartunk, hogy megengedhetõ az ilyen mértékû állatkínzás. A törvény szerint veszélyes állatokat csak az önkormányzat, állatorvos és mindenféle felügyelõ szerv engedélyével lehet tartani ilyen esetekben, mint ez az utazó állatkert. Megnézném én magamnak azt a szakhatóságot, aki egy helyszíni szemle után megadná az engedélyt egy ilyen utazó állatbörtönnek!
Szél Ildikó
fotó: Forró Lajos
Hökkentõ 2005.
