Megjelenésükben szezonalitást mutatnak: fõleg tavasszal és õsszel jelentkeznek tömegével, de nyáron sem tûnnek el. A fagyok beállta elõtt, illetve a nyári kánikula elõl a fakérgek zugaiba és a kisrágcsálók föld alatti járataiba húzódnak be.
Adó 1% felajánlás Állatvédelemre! Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18464654-1-06
Vannak szemmel rendelkezõ és szem nélküli kullancsok. Az utóbbiak a lombos erdõk lakói.
Elülsõ pár végtagjukat széttárják, miközben áldozatra lesve „radaroznak”. Úgynevezett Haller-féle szervvel rendelkeznek, amely megkönnyíti a gazdaállat megtalálását. A szerv alapvetõen három tényezõ változását érzékeli: a szén-dioxidét (CO2), a hõmérsékletét és a tapintási ingerületét. A tájékozódáshoz cserjékre, illetve facsemetékre kell felmászniuk. A leveleken tapadókorongjuk segítségével kapaszkodnak meg, áldozatukra pedig felülrõl vetik rá magukat.
A szemmel rendelkezõ kullancsok a rétek lakói. Gyakran csimpaszkodnak a füvön sétáló emberre, ezért érdemes alaposan átvizsgálni séta után a zokninkat, lábunkat, a hajlatokat, de még a lábujjközöket is! Állatainkon a feji tájék, a fültõ, a hónaljtájék, a combbelsõ és a lábvég azok a területek, amelyeken a kullancs elõszeretettel megtelepszik.
Alapvetõen fontos tényezõ számukra a hõmérséklet. Nyáron, a rekkenõ melegben árnyékmentes helyen nemigen találkozhatunk velük. A másik fontos tényezõ a páratartalom. Számukra a magas, 98 százalékos relatív páratartalom az ideális. A dombvidékeken és a magasabb hegyek napsütötte oldalain (1500 méter magasságig), valamint az északi oldalakon (1300 méter magasságig) élnek kullancsok. A fenyvesekben és a magasabban fekvõ területeken a gyér aljnövényzet, a táplálékforrást jelentõ állatok hiánya és a szélsõséges klíma gátat vet a kullancsok behatolásának.
Méretük általában 1-4 milliméter, de vérrel teleszívott állapotban rettenetesen megduzzadhatnak. Kifejezett szexuális dimorphismus (kétalakúság) jellemzi õket: a hímek egész háti felületét, míg a nõstények csupán elülsõ részét fedi pigmentált kitinlemez. A 2-3 mm nagyságú hímek csupán annyi vért szívnak, amennyi a spermatermeléshez szükséges, majd miután feladatukat beteljesítették, elpusztulnak. A 3-4 mm hosszú nõstények mérete a vérszívás hatására ellenben akár 15 milliméterre is megnövekedhet. Szükség van erre, hiszen hely kell mind a felvett vér, mind a peték részére.
A petéket (morfológiailag tojások) nagy mennyiségben termelik és rakják le, egyszerre akár 3000-5000 darabot is, majd többnyire elpusztulnak. A peték átmérõje 0,1 mm, a belõlük kikelõ 0,3 mm hosszú lárvák a talajon vagy a növényzeten 20 centiméteres távolságot képesek megtenni. Útjuk során a talaj üregeiben élõ kisrágcsáló vagy a talajon fészkelõ madár fiókáján szívják meg magukat vérrel.
Három fejlõdési alakjuk van. Ahhoz, hogy az egyik fejlõdési alakból átjussanak a másikba, vérre van szükségük. Következésképpen életük folyamán összesen három alkalommal szívnak vért, minden alkalommal más erdei állatfajból, ezért "háromgazdás kullancsoknak" is nevezik õket.
A fiatal nimfa "már" 1 mm hosszú, és akár 50 centiméteres távolságot képes leküzdeni mind vízszintesen, mind függõlegesen. A nimfa kisebb erdei állaton telíti magát vérrel, majd kifejlett állattá vedlik, amely a talajon akár 10 métert, a növényzeten pedig 1,5 métert képes haladni.
Vérszívás és vérszívás között is van különbség. Elõször úgynevezett gyors "szippantás" történik (igyekszik minél rövidebb idõ alatt minél nagyobb mennyiséget felvenni), majd ezt követi a lassú vérszívás. Ekkor azonban már a felvett és részben megemésztett vérrel kórokozó ágenseket is visszajuttathat a gazdaállat szervezetébe (Babesiosis, Lyme borreliosis). A kórokozók a vérszívás kezdetéig inaktív állapotban vannak, csak a vérszívással válnak aktívvá és fertõzõvé.
A teljes fejlõdésmenet 6-36 hónap is lehet, annak függvényében, hogy sikerül-e gazdaállatot találni, és ideális-e minden környezeti tényezõ.
A kullancsok elleni védekezés legfontosabb eleme a megelõzés: sétáltatás után alaposan vizsgáljuk át állatainkat. Ha kullancsot találunk, fertõtlenítsük le a környékét, majd távolítsuk el, vigyázva arra, nehogy a feje beszakadjon. Ha erre nem vállalkozunk, akkor minél elõbb forduljunk állatorvoshoz, aki egyrészt eltávolítja azt, illetve megfelelõ szert (nyakörvet, cseppet, megelõzõ oltást) ajánl.