Kutya a kertben

A tavasz ébredésekor megszaporodnak a kerti munkák. Metszeni kell, összegereblyézni az elszáradt faleveleket, hogy az alatta megbúvó, de egyre inkább sarjadzó fû növekedését semmi se gátolja. De mi a teendõ akkor, ha a füvet sárga foltok csúfítják el, a frissen ültetett rózsatövet az út közepén szétrágva találjuk, és a virágágyás közepén hatalmas, a kutya által kiásott lyukak tátonganak? Köztudomású, hogy a kölyökkutya életének elsõ évében folyamatosan rágcsál. Igyekszik megismerni az õt körülvevõ környezetet, a házat, a kertet, és mindennel meg akar ismerkedni, ami az útjába kerül. Tapasztalati és másolásos úton tanul, azaz részben anyja, testvérei, vagy a vele együtt tartott társai viselkedését leutánozva alakul a viselkedése, részben pedig úgy, hogy minden útjába esõ dolgot - legyen az szúrós bokor, fakerítés, vagy a gazdi kerti cipõje - tüzetes vizsgálatnak vet alá. Módszeresen végignézi, amint a gazdi mûértõ gondoskodással a kerti nagy mûanyag cserépbe ülteti a tavaszi gumós növényeket, hogy pár hét múlva szépen virágozzanak, majd alig várja, hogy valamennyit kikaparhassa, kiszedhesse, és a bejárati ajtóhoz tehesse, mutatván: megtaláltam az elásott "kincseket"! Persze ezért nem fog dicséretet kapni, ahogy a szétrágott rózsatövekért sem, amik még akkor sem szegik kedvét, amikor szúrnak.

A gazdi persze bosszankodik, legalább megdorgálja, vagy el is veri a kis mihasznát, de ez általában nem segít. Mit kellene tenni, hogy a kiskutya kevesebb kárt tegyen a kertben?

Ha kertészkedünk, azt lehetõleg ne a kutya szeme láttára tegyük. A kis kíváncsi ugyanis azonnal odajön, akár el is hordja a kisebb kerti szerszámokat, majd késõbb õ is nekiáll a lábaival, karmaival, fogaival "kertészkedni". Kisebb az esély erre, ha nem látja, mit csinálunk a növényekkel. Ezért erre az idõszakra vagy zárjuk be õkelmét a házba, vagy közvetlenül akkor csináljuk mindezt, miután megetettük, mert utána általában jóízût szoktak szundikálni.

Célszerû kis fakerítést húzni a virágágyás köré, de ez a kerítés legyen masszív és kellõ magasságú, hogy a kutya se feldönteni, se átugrani ne tudja. A gyengén leszúrt karókat hamar az ajtó elõtt találhatjuk.

A másik megoldás, ha tudomásul vesszük a kutya rágáskényszerét, de figyelmét egy olyan tárgyra fókuszáljuk, amivel nyugodtan bajlódhat, például egy emészthetõ mûcsonttal. Ezt állateledel boltokban szerezhetjük be. A nagy csöves-cupákos csontoktól óvakodjunk, mert bár ezzel akár napokra csend és nyugalom költözhet a házba (kedvencünk addig nem nyugszik, amíg az egészet szét nem rágta), de a sok csontszilánktól nagyon kemény lesz a bélsara, ami könnyen szorulást okozhat.

Ha kedvencünk rosszat tett, akkor mindenképpen legyünk következetesek: ha épp jelen vagyunk, akkor dorgáljuk meg, lehetõleg azonnal. Ekkor ugyanis kötni fogja a fenyítést az elkövetett "bûnhöz". Ha csak késõbb tesszük meg ezt, akkor nem tudja, miért kapott ki. Gyakori hiba, hogy elõbb behívják a kutyát "gyere ide!" felkiáltással, majd jól megverik. nem csoda, ha a késõbbiekben nem fog engedelmeskedni a behívó parancsnak, hiszen emlékszik már: amikor megtette, utána verést kapott.

A kutyák rágáskényszere azonban nem örökös, már egy-másfél éves korukra (általában) megszûnik, és ahogy a kutya nõ, viselkedése is megváltozik: lehiggad. A kezdeti bosszúságok is hamar feledésbe merülnek. Addig érdemes egy kis megértést tanúsítani kedvencünk csínytevéseiért.