rss
gazdit kereső kutya, állatmentés
  • Agyonverték a kutyaviadalokon megsérült ebeket!

  • Kutyaviadalokat tartott Páriban néhány fiatal. Nemrég öt-hat állat tetemét találták meg a falu mellett, Budainé Vajk Ildikó, a falu jegyzõje azonnal feljelentést tett a rendõrségen.
    Balaskó Anikó, a Tamási Rendõrkapitányság alezredese kérdésünkre elmondta, hatósági állatorvossal együtt érkeztek a helyszínre, aki megállapította, hogy az állatok élete nem természetes halállal ért véget, hanem agyonütötték õket. Ezt késõbb a Kaposvári Állategészségügyi Intézet is megerõsítette, miután megvizsgálták a tetemeket.

    · INGYEN Kiadványok · Gazdikereső · Sintért NE! · Állatmentés Támogatása

    Gazdikereső, állatmenhely, alapítvány kutya cica örökbefogadás, támogatás, adó 1 százalék felajánlás
    Állatvédő, állatmenhely, kutya, cica mentés adó 1% támogatása

    Mint mondta, késõbb látókörükbe került három pári fiatal, akik alaposan gyanúsíthatók az állatok elpusztításával, valamint közülük egy, és még két másik fiatal férfi pedig tiltott állatviadalok szervezésével. Az alezredes hozzátette, az ügyben nagy erõkkel nyomoznak, tudomásuk szerint nem fogadtak pénzben a gyanúsítottak a viadalok végeredményére, ez inkább csak "keménykedésnek" tudható be, meg akarták tduni, hogy melyikük harci kutyája az erõsebb. Valószínûsíthetõ, hogy a viadalokban megsérült állatokat ütötték késõbb agyon. Ha a gyanú bizonyítást nyer, az ügyben a maximálisan kiszabható büntetés három év börtön is lehet.

    Rácz Tibor - Teol

    Orpheus Országos Állatvédõ és Természetbarát Közhasznú Egyesület

    Az 1990-es években divathullám vette körül a harci kutya tartást. Sokan az állatszereteten túl anyagi haszonért (akár illegálisan is) szaporította az állatokat. Egyesek az állatok képességeit kihasználva tartottak illegális állatviadalokat.

    A Magyar törvények értelmében TILOS állatokat egymásnak uszítani, viadalozni, pénzben fogadni... Ennek ellenére néha fény derül az illegális cselekményekre, az állatok harcoltatására.




    A szocializált harci kutya (alapjában véve) nem különbözik a többi kutyától. Vannak olyan emberek, akik öncélúan visszaélnek az állatok fizikai adottságaival.


Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Idén is dübörögnek a bikák Pamplonában

    A spanyol város védõszentjének tiszteletére 1591 óta évente megrendezett kilencnapos sportos fiesta egyik fõ eseménye a reggelenkénti bikafuttatás, amelynek során férfiak százai teszik próbára bátorságukat azzal, hogy az arénába hajtott állatok elõtt végigszaladnak Pamplona utcáin.

    Az Ernest Hemingway regénye nyomán (A nap is felkel) világhírnévre szert tevõ fesztiválra évente sok ezer turista érkezik a világ minden tájáról.

  • Macskagyilkos tinik - a szülõk is benne vannak

    Szerkesztõségünkbe érkezett "állatkínzásra utaló" jelek miatt kezdtünk állatvédelmi nyomozába. Egy internet oldal címet kaptunk, ahol egy fiatalember leírta napjait. "Színes" eseményei között többek között az aranyhalevõ macska elejtésérõl, annak vízbe fojtásáról is szó esik. Hát ha igaz a dolog, akkor ez rettentõ!

    A cikkben az eredeti szöveget és a hozzá tartozó képeket is meg lehet nézni. Szörnyû! Anyagunk célja az elrettentés és a szemléletformálás útján fontos megelõzés.

  • Egy csimpánz nevel fel egy pumakölyköt? Képekkel!

    A cím nem tévedés: Anjana, a csimpánz ha kell, megöleli, ha kell, megeteti a magára hagyott pumakölyköt.

    Sierra, a kölyök puma szülei elpusztultak, ezért nevelésében, etetésében és kényeztetésében az emberi gondozók segítségére van Anjana, a csimpánz.

    Az 5 éves csimpánzlány eddigi életét egy különleges, kihalással fenyegetett állatok számára fenntartott amerikai rezervátumban töltötte.

  • Maki, Sissy, Dagi gazdinál!

    Maki egy forgalmas útszakaszon kis híján tömegkarambolt okozott az utcán magára hagyva. Egy bolt tulajdonosa sajnálta meg az állatot, és kérte az Orpheus Állatmentõ szakemberének segítségét. Dagit a kaukázusi juhászkutyát a rendõrség kérésére szállította be az Orpheus Állatvédõ Egyesület munkatársa az Ebrendészeti telepre. Sissy a vszuka, berni pásztorkutya a belvárosban egy buszmegálló körül kóborolt. Egy közeli boltban dolgozó állatbarát értesítette az Ebrendészetet, hogy az állat biztonságos helyre kerüljön. Mindhárom állat gazdihoz (eredeti gazdájához vissza vagy új befogadóhoz) került.

  • Állatstop Húsvétra!

    Állatbarát Húsvét - Ne vásároljunk élõ állatot ajándékba!

    Már javában tombol a húsvéti vásárlási láz. Az állatkereskedésekben a húsvétra megvásárolható élõ állatok kavalkádjával szembesülnek az ajándék után kutató emberek. Törpenyúl, kölyöknyúl, felnõttnyúl, foltosnyúl, házinyúl és még további nyuszi fajtákkal várják a kereskedõk a vásárlókat. A nyuszi mellett hörcsög, tengerimalac, a piacokon akár 200 Ft-os naposcsibe is megvásárolható ajándékba.

  • Póráz, nyakörv, kutyaház adományt várnak az állatvédők

    Póráz, nyakörv, kutyaház adományt várnak az állatvédőkÁllatokat mentünk, utcára kidobált, bajban lévő kutyusokat, cicusokat. Naponta több olyan utcáról megmentett védencünk van, akit féregteleníteni, parazita mentesíteni, oltani, chipezni, tanítani, gazdihoz segíteni kell. Jól jönne egy kis segítség! Várjuk cégek, magánszemélyek segítő felajánlásait. Elsősorban póráz, nyakörv, kutyaház, eledel, játékok (teniszlabda) tehetné jobbá az állatmentő tevékenységeinket. Aki támogatja az állatok megmentését, az évente a nyolcszáz utcáról megmentett állat életének jobbá tételéhez járul hozzá. A legapróbb segítséget is hálás köszönettel fogadjuk!

  • Bilincsben vitték el az állatkínzót

    Húsz fertõzött kutyát keresnek* Naponta pusztultak az ebek

    Budapest - Az állatvédõk nyomására tegnap éjjel tûzoltók és rendõrök segédletével felszámolták a horrorisztikus pestimrei kutyatelepet. A tulajdonost bilincsben vitték el. H. János iszonyatos körülmények között tartott - sokszor felügyelet nélkül - 40 egymást marcangoló dobermant.

    Bár több bejelentés érkezett a döbbenetes állapotok miatt, az állatvédõk tömeges tiltakozásáig nem történt semmi.

  • Hogyan keletkezik a sáskahadjárat?

    A sáska viszonylag buta állat, annyi esze azért van, hogy minden növényt lerágjon, ami csak az útjába kerül - illetve az egyes sáskának önmagában még ennyi se.

    Ausztrál kutatók éppen azt vizsgálták, hogy a ketrecben nyüzsgõ, mászkáló, egymásra ugráló és alapvetõen ártalmatlanul viselkedõ sáskákból hogyan alakul ki a milliárdos létszámú, egységes elhatározás szerint viselkedõ, egy irányba mozgó, félelmetes hadsereg. A kutatók megpróbáltak valamilyen matematikai formulát találni a jelenségre. És sikerült is nekik.

  • Kegyetlen kutyakínzás Kecskeméten

    Kegyetlenül megkínzott kutyát találtak az M5 autópálya kecskeméti elkerülõ szakaszán autósok. Az állat egyik szemét kiszúrták, a hátát összeszurkálták.

    Valószínû, hogy gazdája az autópályán egyszerûen kidobta egy mozgó autóból a kutyát, melyet egy másik autós ráadásul elgázolt. Az állatvédõk szerint csoda, hogy a kutya túlélte a vele történteket.

    Szemtanúk híján egyelõre nem tettek rendõrségi feljelentést!

  • Beszámoló a 2007-es szõrmeellenes kampányról

    Tudta, hogy évente 50.000.000. állat pusztul el a bundakabátok készítése miatt? Az állatok bundáját felhasználni olyan jelentéktelen célokra, mint a szõrmedivat, nem a jólétet szolgálja, hanem az emberi hiúságot és az anyagi hasznot segíti elõ. Az Orpheus Állatvédõ Egyesület és a MÁTRIX Alapítvány 2007 / 2008-as szõrmeellenes kampányán belül a családok már meglévõ bundakabátjait, prémgallérjait gyûjtötte be. A program zárásaként az állatvédõk (környezettudatos vásárlói szokást segítõ) állatvédelmi információs pontokat állítottak az ország számos pontján.

  • Rágyújtotta az istállót a lovakra az aberrált tettes

    Kinek állhatott érdekében a cselekményt elkövetni?

    Csömör - Két ló elpusztult, amikor szerdán hajnalban ismeretlen tettes rágyújtotta az istállót az egyik csömöri lovarda állataira. Ez néhány hónapon belül már a negyedik ilyen bûncselekmény Csömörön. A gödöllõi rendõrkapitány egy tíz fõbõl álló különleges csoportot hozott létre, hogy soha többé ne történhessen meg hasonló tragédia a településen.

  • Hogyan neveljük szobatisztaságra kedvenceinket?

    A lakásban tartott állatokkal sok gond van. Ha kölyökkorban érkezik új négylábú kedvenc a családhoz, sok kellemetlenséget okozhat, ha az állat nem szobatiszta. Szerencsére az egészséges kiskutyát és kiscicát könnyen ránevelhetjük e téren is az illendő magatartásra.

    A családba került új kölyökkutya, illetve macska kezdetben különböző megpróbáltatások elé állíthat bennünket. Például, ha dolgukat a lakásban végzik el, vagyis nem szobatiszták. Kis szorgalommal a gondok kiküszöbölhetőek / megelőzhetőek.

  • Hét összekötözött szarvast találtak egy autóban

    Hét összekötözött dámszarvast - három borjút, két vemhes és egy nemrég ellett tehenet, s egy ünõt - találtak egy autóban a rendõrök egy közúti ellenõrzés során Lábod belterületén - közölte Hegedûs János nagyatádi rendõrkapitány.

    A szokatlan bûncselekményre 2010 június 4-én kora este derült fény. A nagyatádi rendõrkapitányság járõrei Lábod belterületén közúti ellenõrzést tartottak, s annak során egy autóban, amelyben két férfi ült, furcsa rakományra lettek figyelmesek.

  • Nem való a kutya a karácsonyfa alá!

    Az élõ állatok ajándékozásáról

    Keretes hirdetések, hangzatos szavak - így ünnepek elõtt - mindennaposak, melyek vásárlásra buzdítanak. Akciós sál, kabát, cipõ, és élõ ajándékok… Élõ ajándékok?!?

    Kutya - macskatenyésztõk hirdetik, hogy tenyészetük példányait vigyék ajándékba az ünnepekre (a "fa alá"), ami sok esetben azt eredményezi, hogy meggondolatlanúl vásárolnak "hozzá nem értõ emberek" társállatot.

  • Mentõautó állatoknak Bécsben

    Modern állatvédelmi szemlélet

    Bécs (Compress) Állatmentõ - autót állított szolgálatba a Bécsi Állategészségügyi Hivatal. Vészhelyzetben megkülönböztetõ jelzést is használhat.

    A korszerû technikával felszerelt bécsi állatmentõt egy szakképzett állatápolónõ vezeti, akinek nemcsak az a feladata, hogy amilyen gyorsan csak lehet, orvoshoz vigye a sérült pácienseket, hanem részt vesz a kóbor vagy talált cicák, kutyák menhelyre történõ szállításában is.

  • Hogyan él a komodói varánusz?

    Sárkányok csak a mesékben vannak. Vagy mégsem? Nemsokára egy igazi csúcsragadozó érkezik Budapestre, egy komodói varánusz. Ha majd látogatható lesz a Fõvárosi Állatkertben, érdemes az alábbi ismeretekkel felvértezve közelíteni új élõhelyéhez. A három méteresre is megnövõ óriás a legnagyobb ismert gyíkféle a világon. Alkata és élénksárga, villás nyelve, amit gyakran kilövell, valóban a mesék lángot okádó sárkányára emlékeztet. Nincs természetes ellensége, termete tiszteletet parancsol, és az emberre is veszélyes. Így nem kell attól tartani, hogy hobbikedvencként hamarosan széles körben el fog terjedni a terraristák körében.

  • Ne vedd, védd!

    Az illegális kereskedelemnek évente 350 millió állat és növény esik áldozatu

    Ne vedd, védd! - ezzel a címmel indított kampányt a WWF, és tartott tiltott állati eredetû emléktárgyakból bemutatót a pénzügyõrséggel együtt. Arra hívják fel a fõként egzotikus országokba utazók figyelmét, hogy nyaraláskor ne vásároljanak állatokból készült emléktárgyakat. A védett állatok, növények kereskedelme a világ második legjövedelmezõbb üzlete a drogkereskedelem után.

  • A láncon való kutyatartás időzített bomba

    A láncon való kutyatartás időzített bombaA láncos kutyatartás felfogható egy időzített bombának is, magyarázta Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője. Példa erre a legutóbb 2014. január 14-én Csengődön történt kutyatámadás is, ahol reggel egy láncról elszabadult kutya rontott neki gazdájának. Az ingerszegény környezetben tartott, elhanyagolt kutyák gyakran idegronccsá válnak, ami a legtöbb esetben visszafordíthatatlan állapotokat eredményez és tragédiákhoz vezethet. A kutyák tartásáért a gazda felelős... a jó gazda gondoskodása az állattartás minimális követelménye.

  • Óvatosan a húsvéti fogásokkal!

    Húsvétkor sokan mennek vendégségbe locsolkodni, és ugyancsak sokaknak lázas készülõdéssel és fõzéssel telik el az ünnep nagy része, mivel asztalra kell kerülniük a hagyományos fogásoknak: a sonkának az elmaradhatatlan tormával, a fonott kalácsnak, a tojásnak, és egy kis „kontyalávalónak”.

    Ezek az ennivalók zömmel bizony nem diétásak, nem fogyókúrázóknak valók, ellenkezõleg, megemésztésük kemény igénybevételt jelent a szervezet számára.

  • Döbbenetes képek: állatok anyjuk méhében

    Próbálta már elképzelni, hogy miként nézhet ki egy kiselefánt anyja méhében? Esetleg egy kiskutya? Vagy egy delfin? Most elõször saját szemével nézheti meg jó minõségû képeken, hogy milyenek az állatok mielõtt megszületnének - köszönhetõen a modern technikának.

    Képzeljen el egy elefántbébit anyja méhében! A brit Channel 4 szerencsés nézõi egy karácsonykor képernyõre kerülõ programban végignézhetik egy elefánt, egy delfin és egy kutya kifejlõdését az anyaméhben.

· INGYEN Kiadványok · Gazdikereső · Sintért NE! · Állatmentés Támogatása

Gazdikereső, állatmenhely, alapítvány kutya cica örökbefogadás, támogatás, adó 1 százalék felajánlás
Állatvédő, állatmenhely, kutya, cica mentés adó 1% támogatása