rss
adó 1% állatvédő kutya, cica örökbefogadás állatmentés
  • Ismét rétisasokat mérgeztek meg

  • Feltehetõen ismét sasmérgezés történt: a Hortobágyi Nemzeti Park területén szerdán három rétisast találtak, amelyek közül egy maradt életben. Amikor a madarakra leltek, két sas még élt. Az egyiket nem sikerült megmenteni, a másik talán felépül. A közelben õztetem volt, vizsgálják, hogy a sasok ettek-e belõle és ez okozta-e pusztulásukat. Legutóbb január harmadikán Jászárokszállás határában került elõ húsz fácán teteme. Ezekbõl három parlagi sas és három egerészölyv evett, közülük csak az egyik parlagi sas maradt életben.

    Magyarországon 1998 óta összesen 72 fokozottan védett és 625 védett madár esett bizonyítottan mérgezés áldozatául, összesített természetvédelmi értékük meghaladja a 77 millió forintot.

    A felderített mérgezéseket minden esetben illegálisan használt növényvédõ szerek okozták, amelyeket legtöbbször szándékosan raktak csaliként kihelyezett állattetemekbe, a különbözõ szõrmés és tollas ragadozók irtására.

    Mind a parlagi, mind a réti sas fokozottan védett faj, egy példány természetvédelmi értéke egymillió forint.


Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Internetes közösség bünteti az állatkínzó nõt

    A 15 perc hírnév még annak is jár, aki behajít egy macskát egy kukába. Persze ez a fajta hírnév nem rajongással jár, hanem az interneten terjedõ gúnyolódó videókkal és játékokkal, sõt, halálos fenyegetésekkel.

    Az internetes mém (meme) kifejezés egy neologizmus, mely egy olyan kifejezést vagy fogalmat takar, ami divatszerûen terjed embertõl emberig az interneten. Egy internetes mém maradhat állandó, vagy megváltozhat az idõk során, véletlenül, a rá irányuló kommentár, imitációk és paródiák hatására, vagy akár a rá vonatkozó híradások gyûjtésével.

  • Miért színesebbek a háziállatok?

    Stockholm - A háziállatok szõrének színe és mintázata sokfélébb, mint a vadon élõ rokonaié. Ennek okait kutatták svéd tudósok.

    Korábban a tudomány azt feltételezte, hogy a vadon élõ állatoknak álcázniuk kell magukat mind prédájuk megközelítése, mind a rájuk vadászók elõli rejtõzködésük végett. Voltak olyan tudósok is, akik szerint a sokféleség a háziasítás eredménye, mivel az erõs szelekciónak kitett állatok magatartását meghatározó gének befolyásolják szõrük színét és mintázatát is.

  • Teknõs GPS: A mágneses tér

    Az ál-cserepesteknõsök nem csupán a Föld mágneses terének erõsségét ismerik fel, hanem az erõvonalak Földdel bezárt szögét is - derítették ki amerikai biológusok.

    A két adatból pedig egyfajta mágneses ujjlenyomatot határoznak meg, amely jellemzõ az egyes régiókra. Így határozzák meg az állatok helyzetüket.

    A tengeri teknõsök egész óceánokat szelnek át. Eddig rejtély volt, miként képesek az állatok vizuális tájékozódási pontok nélkül eljutni céljukig.

  • BNV-znek az Állatvédõk

    A Budapesti Nemzetközi Vásárról jelentjük:

    Az Orpheus Állatvédõ Egyesülettel is találkozhatnak azok, akik felkeresik a 2011-es Budapesti Nemzetközi Vásárt. A rendezvényen a gyártók / kereskedõk mellett a szervezõk meghívására nonprofit szervezetek is részt vehettek. Az Orpheus a felelõs állattartás jegyében információs standján az arra járó több ezer látogatót a rendezvény egész ideje alatt kiadványokkal (matricákkal, plakátokkal, naptárakkal) ajándékozza meg.

  • Magas zsiráfok

    A világ legmagasabb zsiráfjai Bécsben

    Egy tenyészprogram keretében két Rothschild zsiráffal gazdagodott a Schönbrunni Állatkert állománya. Az Afrikában élõ zsiráfoknak ez az alfaja nõ a legnagyobbra, magasságuk elérheti a hat métert is.

    A jellegzetes fehér lábukról is felismerhetõ Rothschild zsiráfok fõleg Szudánban és Ugandában élnek, az afrikai országokban évtizedek óta dúló harcok és polgárháború azonban a kipusztulás szélére sodorta a fajt.

  • Állatkínzás elkövetõit keresik az állatvédõk

    Öt szemrevaló kiskutyát zárt valaki dobozba, majd étel és víz nélkül magára hagyta õket Szeged egyik kertvárosában, Baktóban. Ugyanezen a napon kicsit odébb zsákba csomózott valaki két macskát, majd az esõtõl dagadó egyik csatornába hajította õket.

    A dobozos kutyákat, és a vízbe fulladásuk elõtt a macskákat is kimentették az Orpheus Állatvédõ Egyesület munkatársai. Az esetek sora végtelen. Azt kevesek tudják, hogy állatokat így kitenni bûncselekmény, amiért akár két évig terjedõ börtön is kapható.

  • Föld Napja 2019 - állatvédelem

    Föld Napja 2019 - állatvédelemA Föld Napja 2019 rendezvény a Gellért Szabadidőközpont került megrendezésre. Az Orpheus Állatvédő Egyesület a környezettudatos és felelős állattartás kapcsán állatos fotókiállítással, állatvédelmi totóval, tesztekkel, állatbarát képeslapokkal, plakátokkal, matricákkal készült a kisgyermekek és a felnőtt érdeklődők számára. A jeles napok lehetőséget adnak arra, hogy az állatvédelem fontos témaköreit megismertethessük a lakossággal. Az állatbarát standon az Orpheus Állatvédő Egyesület önkéntesei érdekes beszélgetéseken és ismeret átadások révén ad át sok ismeretet az érdeklődőknek.

  • Egy fókabébi felhívása

    Norvégiában és Kanadában bizonyos "vadászok" "sportot" ûznek abból, hogy bébi fókákat ölnek halomra és ezt a "szórakozást" az ottani turizmus részének tekintik. Hát itt tart most a világ: egyre több országban (Norvégiában és Kanadában is) egyre keményebb és szigorúbb állatvédelmi törvényeket hoznak, miközben egyre véresebb dolgokra derül fény. Íme egy Bébi Fóka felhívása Önhöz és a világhoz: Ez én vagyok itt a képen...

  • Ébrednek a denevérek - a bõregér a városban marad?!?

    a denevér védett állat, szunyogokkal táplálkozikAz urbanizált közeghez alkalmazkodó denevér õsszel a téli álmát gyakran lakásunk, házunk közvetlen közelébe vándorolva kezdte meg. Ez akkor rendkívül nagy pánikot okozott, mert telelõhelyéül pincénket, kamránkat próbálta meg hajlékként igénybe venni.

  • Fenyegetett madárfajok

    Barcelona - A kihalás veszélye fenyeget 1200 madárfajt, közülük 190 kritikus helyzetben van a BirdLife International jelentése szerint, amelyet a Barcelonában zajló Természet Világkongresszusán tettek közzé csütörtökön.

    Tekintettel arra, hogy az embernek több ismerete van a létezõ 9856 madárfajról, mint a többi állatról és a növényekrõl, aggasztó, hogy továbbra is nagy sebességgel csökken az élõvilág sokszínûsége, és az ütem nem lassul, ami miatt valószínûleg nem teljesülnek a 2010-re tervezett ambiciózus célok.

  • Leharapta gazdájának lábújját a kutya, ezzel mentette meg az életét

    Gyors józanodásban és még fájdalmasabb ébredésben volt része annak az amerikai férfinek, aki részegen aludt el a nappali kanapéján.

    Kutyája ugyanis leharapta a lábujját. Akkor még nem tudta, hogy az állat ezzel megmentette az életét. A Michigan állambeli Rockford városában élõ Jerry Douthett részegen terült el a nappali kanapéján. Felesége Rosee hagyta pihenni, de nem sokáig tartott a békesség. Az asszony ugyanis egy éktelen ordítást hallott, majd azt, hogy „a lábujjam, oda a lábujjam”.

  • Nyuszi és csibe stop húsvétra!

    Állatbarát húsvét - Ne vásároljunk élõ kiscsibét és nyuszit húsvétra!

    Az Orpheus Állatvédõ Egyesület (és a többi állatvédõ szervezet is) az ünnepek utáni idõszakban szembesül a tömegesen feleslegessé váló állatok kapcsán kialakuló állati problémával. A baj megelõzésével és a környezettudatos vásárlói szokások megismertetésével tehetünk az állatok védelméért! Ugye Ön sem szeretne szenvedésre ítélni apró bolyhos kis élõlényeket?! Ne vásároljunk élõ állatot ajándékba, ezzel sok állati szenvedést elõzhetünk meg!

  • Kiálltak a bestiális kutyakínzó védelmében

    Megdöbbentõ eset történt Spanyolországban. Egy állatorvos felvételeket készített egy férfiról, aki kutyáját veri agyon, ám a település lakói nem álltak mellé, sõt az állatkínzót éltették.

    A videón egy kerítéshez kötözött németjuhász látható. Majd megjelenik egy ezután embernek talán nem nevezhetõ személy, kezében pórázzal, és teljes erõbedobással ütni kezdi a jószágot. Az állat – mármint a kutya – mi mást tehet, vonyít fájdalmában, és ugat kínzójára.

  • Magdi utcán bolyongott...

    Ki engedte szabadon, és mi lesz vele?!

    A négy év körüli, szuka bullterrier kutya egy forgalmas út mentén kószált. Egy állatbarát, hogy a tragédiát megelõzze, megfogta. Ezután kérte az Ebrendészet segítségét, hogy az állat biztonságos helyre kerüljön.

    A kutyus emberhez szokott, játékos, energikus. Sikerült régi gazdáját felkutatnunk, így õ megmenekült. Azért a felelõtlen - állatelhagyó - gazdik megérdemelnének egy állattartási ismeretek tanfolyamot...

  • Medvék és farkasok tizedelik a vadállományt Szlovákiában

    A méhészek medvék, a vadászok a farkasok elszaporodása miatt panaszkodnak Szlovákiában: a medvék állítólag egyre szemtelenebbül dézsmálják a kaptárokat, a szintén sokasodó ordasok pedig a vadállományt, s ezzel mind komolyabb konkurenciát jelentenek a vadászoknak.

    Az utóbbiak olyan komolynak tartják a helyzetet, hogy azt követelik: legyen a farkas ismét egész évben vadászható. Ami a medvéket illeti: belõlük becslések szerint mintegy három-hatszáz él a szabad természetben, de azelõtt általában távol tartották magukat az emberi településektõl.

  • Seres Gábor: Pumukli és a libák

    Pumukli szép, fekete puli volt, és egy kis faluban éldegélt nagy szeretetben a gazdáival: Piroskával, Antival és Csabival.

  • Megszólaltak az állatkínzó nõvérek

    A két nõ etetés és itatás nélkül hagyta szarvasmarháit, az állatok gondozását a csongrádi önkormányzat vette át. Az állatkínzással vádolt csongrádi Gyovai nõvérek büntetõtárgyalását a szentesi kórház pszichiátriai osztályán tartották meg csütörtökön, mivel a nem akartak elmenni a bíróságra. A Gyovai nõvérek ügyében az eljárás tavaly decemberben kezdõdött, amikor csongrádi tanyájukon pusztulni kezdtek a szarvasmarhák.

  • Hírességek kutyái

    Vannak sztárok, akik tényleg szeretik az állatokat, és akad olyan is, aki csak kiegészítõnek használja.

    A kisállattartás, úgy tûnik, komoly pótszer, hobbi, szenvedély jónéhány ember számára. Külön magazinok jelennek meg a kutyásoknak és a macskásoknak, sõt, létezik - hol máshol, mint Amerikában - speciális, hírességek kutyáira szakosodott magazin is. Aki híres, annak a kutyája is érdekes, de akár abból is messzemenõ következtetéseket lehet levonni, hogyan bánik az illetõ az állataival.

  • Hagyd élni a nyuszit! Állatbarát húsvét - ne vásárolj élõ fülest húsvétra!

    Húsvét jegyében gyakran felelõtlenül vásárolnak az emberek élõ állatot ajándékba. Az ünnep után fényét elvesztett nyuszi nem ritkán a serpenyõben végzi.

    Szülõk, nagyszülõk és testvérek kiscsibékkel, nyuszikkal térnek haza az egyébként állatoktól csendes családi házakba, lakásokba...

  • Kukába dobták a megunt tengeri malacot

    Egy állatbarát levitte a szemetet, már éppen dobta volna bele a nagy konténerbe, amikor mocorgást látott. Amikor jobban odafigyelt, akkor látta meg, hogy valaki akváriumostól bedobta megunt állatát a kukába. Az állat nyakán daganatféle nõtt ki, valószínûleg ezért döntött az állat kidobása mellett...

    Aki állattal ilyen tettekre képes, az nagy valószínûséggel emberekkel is megcsinálná ugyanezt. A felelõtlenül megvásárolt állatokat a gyerekek / felnõttek hamar megunják, sok esetben az utcára dobálják azokat.