Tavaszi-nyári estéken a szürkületkor fejünk felett megjelenõ denevérekrõl még mindig sok tévhit kering a köztudatban. Pedig túl jól tájékozódnak ahhoz, hogy "beleragadjanak" a hajunkba, nem terjesztenek veszettséget sem, és amennyiben a padlásra vagy a liftaknába költözve zavarnának bennünket, az illetékes hatóság kitelepíti õket. Dr. Molnár Viktor, a Fõvárosi Állat- és Növénykert állatorvosa, denevérkutató a kert nílusi repülõkutya-repdéje elõtt adott interjút rovatunknak.
Adó 1% felajánlás Állatvédelemre! Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18464654-1-06
A denevérek többsége messzirõl elkerüli a lakott területeket. Csupán a rõt koraidenevér (Nyctalus noctula), valamint a közönséges kései- (Eptesicus serotinus) és a közönséges törpedenevér (Pipistrellus pipistrellus) alkalmazkodott az ember által épített környezethez, és költözik be a padlások, panelházak réseibe, amelyek erdei odvakhoz hasonló mikroklímát biztosítanak számukra.
Az emberben a denevérekkel szemben megfigyelhetõ ellenszenv cirregésszerû hangjukból, valamint az ablakpárkányra, erkélyre potyogó ürülékük látványából fakad, de ezeknél is erõsebben hatnak a denevérekkel kapcsolatban bennünk élõ tévhitek - hogy például beleragadnak a hajunkba és mindenféle betegségeket, például veszettséget terjesztenek.
Akadnak azonban kultúrák, ahol úgy tartják, a denevér elhárítja a balszerencsét. Európa néhány részén egykor, ahogy nálunk is, a ház népe és a jószág démonoktól való megóvása érdekében a lakóépület és az istálló ajtaja fölé fejjel lefelé lógó denevért szegeztek. Az antik világban a denevéreket a sokmellû epheszoszi Artemisszel hozták kapcsolatba. Ezt a felfogást a reneszánsz újjáélesztette, és a denevéreket a szoptatós anyák szimbólumává tette. Kínában a denevérek a boldogságot és az örömet szimbolizálják, és halhatatlannak tartják õket. A kogi népcsoporthoz tartozó indiánok a vérszopó denevéreket az emberi termékenységgel hozták kapcsolatba. Õk úgy tartják, hogy a serdülõkorú leányt "megharapja a denevér", s ennek következtében kezd menstruálni, azaz lép a felnõttkor küszöbére. Mexikóban az asszonyok pedig a mai napig imádkoznak a denevéristenhez, hogy a gyermekük szerencsésen megszülessen.
"Vámpírok"
A több mint 1100 denevérfaj közül mindössze a kis vérszopó- (Diphylla ecaudata) és a rõt vérszopódenevér (Desmodus rotundus) táplálkozik vérrel. Az elsõsorban trópusi, szubtrópusi esõerdõkben élõ állatok Mexikótól Argentínáig és Chiléig mindenütt elõfordulnak Dél-Amerikában. A talaj közelében repülve érzékelik a nagyobb testû emlõsöket. Borotvaéles metszõfogaikkal rést ütnek például egy alvó ló bõrén, és a sebbõl szivárgó vért nyalogatják fel - a hatékonyság alapja, hogy nyáluk véralvadásgátlót tartalmaz. Az alig 30-50 grammos állatok képesek 15 perc alatt saját testsúlyukat meghaladó mennyiségû vért elfogyasztani, így amíg az elfogyasztott vér egy részét meg nem emésztik, illetve vizeletürítéssel meg nem szabadulnak a plusz folyadéktól, nem képesek felrepülni.
Tájékozódás a sötétben
1939-ben Donaldo Griffin és Galambos Róbert bizonyította be, hogy a denevérek ultrahangok segítségével tájékozódnak. Készítettek egy mûszert, amelynek segítségével az emberi fül számára is hallhatóvá váltak ezek a hullámok. Az ultrahangot a legtöbb denevérfaj a nyitott szájüregén keresztül bocsátja ki, ez alól kivételt képeznek a patkósdenevérek és néhány trópusi nemzetség, õk az orrnyílásukat használják erre a célra. Úgynevezett echolokációs képességük lényege, hogy a tárgyakról visszaverõdõ ultrahanghullámokat fejüket körbejáratva, fülük szapora mozgatásával fogják be, és így képesek a tárgyat azonosítani, valamint pontos helyzetét meghatározni. Az echolokációs képességre az ún. kisdenevéreknek van igazán szükségük; a gyümölcsevõ repülõkutyáknak viszont a látásuk és a szaglásuk kiváló.
origo
Denevérek a barlangban