rss
adó 1% állatvédő kutya, cica örökbefogadás állatmentés
  • Aranyos állatokból hátborzongató szobrok

  • A látványdíjjal és a Filmszemle fõdíjával kitüntetett Taxidermia egy moziban kiállított díszlete háborította fel a moziközönséget.

    A film három generáció történetét mutatja be. Az utolsó fejezet élettõl elidegenedett állatpreparátora aranyos kisállatokból készít mûalkotásokat. Egy ilyen munkát tekintettünk meg testközelbõl, majd szóba elegyedtünk magával a mûvésszel is.

    Még nem is megy a mozikban a belek, nemi szervek és pszichés eltévelyedések miatt felkavaró magyar film, a Taxidermia, de egyesekbõl máris indulatokat váltott ki. A Mammut mozi közönségét Pálfi György filmszemle-fõdíjas alkotásának promóciós anyaga, pontosabban egy, a filmhez készült installáció háborította fel annyira, hogy azt hamarosan elszállítják a moziból. Az objektum egy csocsóasztal, amelyben a piros bábuk helyett kitömött mókusokat, a kékek helyett pedig hörcsögöket szúrtak a forgatható pálcikákra. Hogy a bornírt alkotás ilyen hatással volt a plázázókra, tulajdonképpen siker.

    Kisállatcsocsó - forrás: www.szollosi.eu A csocsóasztal a film szerint ugyanis a háromgenerációs családtörténet legfiatalabb tagjának az alkotása. A preparátormester morbid és végletekig cinikus preparátumszobrok készítésében teljesedik ki, amelyek népszerû mûvésszé teszik õt a történetben, miközben a mozi elõcsarnokában is hatással vannak a nézõre.

    A preparátor a zárójelenetben egyébként nagy kiállításon mutatja be a mókusok és hörcsögök mellett még egy sor aranyos állatkát átértelmezõ alkotásait.

    Kisállatcsocsó
    Bár a kiállítás a film végleges változatába nem került be, a rajongók vagy szörnyülködni vágyó állatvédõk egy rövid ideig még megtekinthetik a csocsót a Mammutban, a Mûvész moziban pedig az óriási labdákká tömött szarvas-, vaddisznó- és tehénfejeket. Ugyanitt állítottak ki egy háton fekvõ disznót, amelynek hasából hurkák törnek elõ.

    A perverz preparátor alkotásai egyébként nem teljesen fiktívek. A kedves állatokat valóban egy képzõmûvész készítette (ki), aki interjúnk alatt úgy tûnt, csak annyiban hasonlít a halálban az öröklétet keresõ, életidegen figurához, hogy hasonló tematikájú szobrokon dolgozik.

    "Állati húsból varrtam emberi arcokat, és testrészeket. Ezeket a formalinos akváriumban úszó tárgyakat többfelé is kiállították, például a Mûcsarnokban. Az egyik kiállításomat láthatta Pálfi, ez alapján keresett meg" - mesélte a fiatal alkotó, Szöllõsi Géza.

    A képzõmûvész a filmhez elkészítette a preparátor kiállításának teljes anyagát, például egy tehéntõgy csecsbimbói közt bujkáló nyest szobrát, lófejbõl készített sakkfigurákat, vagy a Kishercegbõl ismerõs nyitott kígyót, amelynek hasában azonban nem elefánt, hanem kismalac kucorgott.

    Szöllõsi egyébként mûalkotásnak tekinti a tizenkét tárgyat. "Ez nem alkalmazott mûvészet volt, ezek mûalkotások. Pálfinak annyi volt a megkötése, hogy állatból készüljenek, és kortárs kiállítás legyen" - definiálta a munkákat a képzõmûvész, aki egyébként ezekkel az alkotásokkal diplomázott az Iparmûvészeti egyetemen.

    "Eleinte a grafikai tervezésre kértük fel Szöllõsit, hogy a Taxidermia elõkészületeinél prezentálhassuk, milyen filmet akarunk" - emlékezett vissza az együttmûködés kezdeteire a rendezõ. Pálfi úgy látta, "az anyag olyan erõs lett, hogy bevettük a stábba, a díszlettervezõ mellé".

    Az erõs anyagra én is kíváncsi voltam, úgyhogy elmentem a Mammutba, ahol hétfõ este feldühödött állatvédõk helyett csak egy kimért biztonsági õrt tudtam megszólaltatni. Az õr szerint sokan akarnak játszani a kisállatcsocsóval, pedig az tilos. De vannak, akiket megrémít a látvány. "Maga szerint nem morbid?" - kérdezte váratlanul. "Egy ilyenért megöltek húsz kisállatot" - mondta csendesen. A mûvészetrõl vallott, liberális nézeteim ellenére meghatódtam, úgyhogy következzenek újra a tények.

    Kínzóeszközök
    Szöllõsi Géza nem csak a furcsa szobrokat készítette a filmszemlén látványdíjjal is kitüntetett Taxidermiához, hanem a fájdalmasan realisztikus önpreparáló szerkezetet, és a szocialista evõversenyeken feltûnõ evõedzõ gépet, de az õ munkái a filmben feltûnõ plakátok, feliratok is.

    Az életidegenséget sugárzó, precíz alkotások közül végül azonban nem mindegyik tûnik fel a film végleges változatában. Az állatból készült szobrokat felvillantó kiállítás-jelenetet dramaturgiai okokból kivágták, mondta Pálfi György.

    És bár a mûvész panaszkodott, hogy a Taxidermia számára készített alkotásait eddig szakmai helyen sem sikerült bemutatni, munkája nem volt hiábavaló. Szász János rendezõ ugyanis Szöllõsit kérte fel, hogy a Csáth Géza-novellákból forgatott, új filmjéhez készítsen orvosi eszközöket.

    "Az elmebeteg nõ naplója munkacímû filmben nem létezõ gyógyító-, kínzó és mérõeszközöket kell készítenem. Kényszerzubbonyt, furcsa orvosi eszközöket terveztem, olyanokat, ami egy múlt századi elmegyógyintézetben megjelenhetnek" - mondta Szöllõsi, biztosítva minket arról, hogy legújabb munkáihoz már nem használt fel egyetlen mókuskát, menyétecskét és vaddisznócskát sem.

    Nem veszik az állatból készült szobrokat
    "Még egyetlen szobromat sem tudtam eladni" - vázolta fel a kortárs képzõmûvész nehéz helyzetét Szöllõsi Géza. Szerinte a magyar mûvészeti piac egyelõre olajfestmény-fixációban szenved, a nemzetközi vásárokon is olajképekkel szerepelünk, noha a nyugat-európai kiállítóknál már a printek, fotóalapú képek dominálnak. A mûvész nem csak printjeire, de a cikkünkben említett. húsalapú munkáira sem talál vevõt, mivel a szobrászat terén is a fémbõl készült tárgyak keresettek, az ilyen szokatlan technikák nem.

    Szöllõsi a formalinban ázó húsmûveket éppen ezért nagymamája sufnijában tárolja.

    Breaking news: A kisállatos csocsót a rendezõ szerint hamarosan az Urániában állítják ki.

    Földes András


Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Környezetbarát életmódtábor Bugacpusztán

    Az Orpheus Állatvédõ Egyesület 2005. július 12-17-ig környezetvédelmi - állatbarát táborozást szervez a CSEMETE Kiskunsági Nemzeti Park területén lévõ bugaci oktatóközpontjában.

    A bentlakásos szabadidõs program célja, hogy a gyerekek természet közeli területen jobban megismerkedhessenek a környezetvédelem, az állatvédelem fontosságával.

  • Tavaszi kullancsinvázió

    Tavaszi kullancsinvázióVérszívó paraziták érkeznek, melyek megkeserítik a kutyák, más házi kedvencek és az ember életét is. Tavasszal egyre jobb az idő, a hőmérséklet emelkedésével az emberre és házi kedvencekre is veszélyt jelentő vérszívó kullancsok egyre nagyobb számban vannak jelen a környezetünkben. A hiedelmekkel ellentétben nem csak erdőben, de kiskertben vagy a panelházak zöldövezeteiben, tóparton, játszótéren is elszenvedhetjük a paraziták csípéseit. Egyre gyakoribb, hogy egy egyszerű kullancscsípés által komoly betegségeket lehet elkapni, éppen ezért érdemes megelőzni a bajt.

  • Egy fókabébi felhívása

    Norvégiában és Kanadában bizonyos "vadászok" "sportot" ûznek abból, hogy bébi fókákat ölnek halomra és ezt a "szórakozást" az ottani turizmus részének tekintik. Hát itt tart most a világ: egyre több országban (Norvégiában és Kanadában is) egyre keményebb és szigorúbb állatvédelmi törvényeket hoznak, miközben egyre véresebb dolgokra derül fény. Íme egy Bébi Fóka felhívása Önhöz és a világhoz: Ez én vagyok itt a képen...

  • Halcsalival madárra vadászó delfinek

    Halcsalival fogdos madarat magának több delfin az Egyesült Államok atlanti-óceáni partjainál

    A kardszárnyú delfinek felöklendeznek magukból egy korábban fogott halat, hagyják, hogy a dög a víz tetején lebegjen, és aláúsznak vadászkészültségbe helyezkedve. Hamarosan felbukkan - azzal, hogy "lebukkan" a levegõbõl - egy sirály, de többé már nem bukkan föl, mert a delfin elkapja.

  • Agyonverték és kiterítették Szegeden a cicákat

    A macskaház mellett helyezték el a három tetemet

    Három macskát vertek agyon és terítettek ki tegnap ismeretlenek Szegeden a Dugonics temető mellett. Az állatok pofáját beverték, mellső lábukat eltörték. A tettesek akár két évet is kaphatnak. A szerencsétlen állatoknak szétverték a pofáját, és eltörték a mellső lábukat. A ebrendészet munkatársait a rendőrség értesítette délután egy óra körül. A megkínzott állatokat a macskaháznak nevezett, a temető kerítése mellett álló építménynél helyezték el.

  • Köszönjük támogatóink segítségét - állatmentő kutyakarácsony

    Köszönjük támogatóink segítségét - állatmentő kutyakarácsonyAz Orpheus Állatvédő Egyesület évente 800 bajban lévő, kidobott kutyát és cicát ment meg. Sok megunt házi kedvencet dobnak utcára, nagyon sok a felelőtlen állattartó. Az állatok megmentését segítő embertársaink támogatását hálás köszönettel fogadjuk. Sokan a védencek táplálásában vagy éppen gyógykezelésében nem tudnak segíteni, örömmel fogadunk már nem használt nyakörveket, pórázokat, kutyaházat. A Magyarországról hívható 13600-as adományvonalon, a 99-es melléket tárcsázva is mód van az állatvédelmet 250 Ft-al támogatni. Sok kicsi sokra megy, a legapróbb támogatás is óriási segítség. Köszönjük szépen!

  • Íme a világ legkisebb kutyája

    Õ ekkora marad, zsebkutyának is kicsi :D

    Dunbartonshire ‒ A világ legkisebb kutyája címét kaphatja meg az a másfél hónapos kutyus, aki Amerikában született.

    A 10 éve kistestû kutyák, csivavák és Jack Russell terrierek tenyésztésével foglalkozó pár igaz, hozzászokott az apró állatokhoz, mégis meglepõdtek, amikor meglátták az új alom extra kicsi tagját.

  • Kutya mint reklámhordozó

    Moszkva - Kutyákon hirdet egy novoszibirszki cég: méretre varr téli kezeslábasokat a jelentkezõ gazdák kedvenceinek, ráteszi a megrendelõ hirdetését, s még fizet is valamit a gazdiknak. A kutya fajtája nem játszik szerepet, az egyetlen feltétel, hogy legalább naponta kétszer vigyék sétálni az állatot a reklámmal együtt. Oroszországban is hatalmas pénzeket költenek a gazdik házi kedvenceikre, s egy jobb állatkereskedésben nem csupán eledel és játékszer kapható kutyáknak, macskáknak, rágcsálóknak és madaraknak, hanem az eböltözetek hatalmas választékát is kínálják a sportos hétköznapitól az estélyi holmikig, sõt a farsangi jelmezekig.

  • Tüntetés volt a kutyatelep bezárásáért

    Sopronban a helyi tenyésztelepen tartott kutyák rossz körülményei ellen tüntettek 2006. március elsején országos állatvédõ szervezetek a város fõterén.

    A tiltakozók a telep azonnali bezárását, a kutyák elkobzását és az állattartás megtiltását követelték.

    Harcsás Márta fõszervezõ elmondta: az állatok érdekében hosszú idõ óta nem történt semmilyen intézkedés, pedig a telep miatt számos bejelentés érkezett az önkormányzathoz.

  • Kit csípnek a szúnyogok?

    Nagy-Britannia - Brit biológusok kiderítették, miért van az, hogy egyes embereket agyoncsípnek, másokat elkerülnek a szúnyogok.

    A nõstény szúnyogokat általában az izzadtságban lévõ tejsav szaga vonzza, de ezt bizonyos illatok elnyomhatják, s a szúnyogok azokat kerülik, akiken nem érzik a tejsavat. A sav szagát elnyomó, hosszas kísérletezés során megtalált és hamarosan szabadalmaztatott illatanyagokkal hatásosabb és az ember számára kevésbé kellemetlen szúnyogriasztók készíthetõk.

  • A jövõ cirkuszában nem lesznek állatok

    Magas költségek, szigorú állatvédelem, megoldódó állatkezelési problémák

    A külföldi jó nevû cirkuszokban sincsenek már állatok, az elõadásnak inkább kellemes színházi hangulata van.

    Vándorcirkusz – világszám! A jövõ cirkusza állatok nélküli, fõleg az állatok védelme és a megnövekedett költségek miatt.

  • Az amerikai fekete medvék nem alszanak téli álmot

    Nem alszanak szigorú értelemben vett téli álmot az amerikai fekete medvék (Ursus americanus), sokkal inkább nyugalmi állapotba kerülnek, amelynek során testhõmérsékletük csupán négy-hét fokkal csökken, és viszonylag könnyen felébreszthetõk.

    Fenn északon azonban akár hét hónapot is kibírnak egyfolytában táplálkozás és ürítés nélkül. Hogy kiderítsék ennek okát, az alaszkai Fairbanksi Egyetem biológusai téli szállásokat hoztak létre befogott állatok számára, és mérõeszközökkel látták el õket.

  • Felelõs állattartás: együtt kell tudni élni az állatokkal!

    Állatok és a kisgyerekek otthon

    Ha az újszülött megérkezésekor háziállatok vannak a családban, a picinek együtt kell élnie velük. Leggyakoribb háziállat a kutya, macska, de sokszor egyéb kisállatok is megtalálhatók a közvetlen környezetben.

    A gerinces állatok közül a kutya a leggyakoribb háziállat a családban. Utóbbi idõben nagyon megszaporodtak a kutya-balesetek, melyeket sokszor a családban élõ saját kutya okoz. Ritkábban a csecsemõket érinti, gyakrabban a 2-3 éves korosztályt.

  • Hazaküldték az illegálisan ivartalanító állatorvosokat

    Hazaküldték egy nemzetközi állatvédõ egyesület orvosait Magyarországról, mert illegálisan segítettek a menhelyeken élõ kutyákon. A szervezet ingyenesen ivartalanítja az állatokat Európa-szerte, hogy könnyebben találjanak örökbe fogadókat a kutyák számára. Kiderült azonban, hogy az ehhez szükséges papírokkal nem rendelkeznek.

  • Nemzetközi Macskakiállítást és Észak - európai regionális díjátadó show

    2006 szeptember 15-17-ig Budapesten a Lurdy-házban (1097 Bp. Könyves Kálmán krt.12-14.) Nemzetközi Macskakiállítást és Észak - európai regionális díjátadó show-t rendez a Panoráma Macska Club és a Macskamánia Egyesület.

    Holland, belga, osztrák, német és a hazai kiállítók, mintegy 250 macskája várja a látogatók érdeklõdését. A kiállítás területén kedvezményes vásárlási lehetõség lesz cicatápokból, ill. felszerelésekbõl, valamint a rendezõk, ajándékokkal és meglepetésekkel várják a gyerekeket. Nyitvatartás: 10 - 18 között, belépõ a helyszínen váltható!

  • Royal Canin Nemzetközi Macskakiállítás Budapesten

    A Lurdy házban november 17-én és 18-án, ahol szebbnél szebb állatokat tekinthetnek meg a látogatók. A macskák mellett törpenyulak, vadászgörények és kisrágcsálók is helyett kapnak a kiállítói teremben. A szervezõk gondoltak a gyerekekkel érkezõkre, mert arcfestés, tombola, kvízjátékok, kézmûves foglalkozások és ügyességi vetélkedõk színesítik a kiállítást. A táp- és felszerelés gyártók óriási kedvezménnyel kínálják a termékeiket, valamint az egyesület állatorvosa igyekszik a látogatók kérdéseire válaszolni.

  • Hõguta fenyegeti házi kedvenceinket is - hõségriadó!

    Hirtelen jött a kánikula. Van, ahol a tûzõ napon, árnyéktól mentes helyen, láncra verve tartanak kutyát. Az így tartott állatok kis idõn belül hõgutát kaphatnak, és el is pusztulhatnak. A felelõtlen gazda ilyen esetben az állatkínzás bûncselekményét követi el, amiért két évig terjedõ szabadságvesztés is kiszabható.

    Az Orpheus Állatvédõ Egyesület információs telefonján rendszeres téma a tûzõ napon kikötött, víz nélkül tartott állatok számára történõ segítségkérés.

  • Ez történt 2012-ben – összefoglaló az állatmentõ feladatokról

    \"\"Az Orpheus Állatvédõ Egyesület által mûködtetett állatvédelmi központ tevékenysége szerteágazó. Az emberek által felelõtlenül tartott, utcán kóborló (kidobott, balesetet szenvedett, legyengült) állatokat oltalmazunk. Telefonos ügyeletünk a nap 24 órájában fogadja a segélykéréseket. 2012-ben közvetlenül ezernél is több állattal foglalkoztunk, melyek egy részét az állatvédelmi központban, másik részét az állatbarát lakosság segítségével mentettünk meg, tettük életképessé, juttattuk örökbefogadóhoz vagy vissza eredeti gazdájához.

  • A beltenyésztés megzavarja a hangyatelepek immunrendszerét

    A hangyaboly nagymértékben hasonlít az emberi immunrendszerre, ennek most újabb tanúbizonyságát találták meg német kutatók. Elsõ ízben figyelték meg, amint hangyakolóniák fertõzött lárvákat távolítanak el a bolyból annak érdekében, hogy megelõzzék a betegség elterjedését. Ugyanígy szabadítják meg a fehérvérsejtek a szervezetet a kórokozóktól. A zárt közösségben szaporodó emberekhez és a fajtatiszta háziállatokhoz hasonlóan azonban a beltenyészetben élõ kolóniák is gyengébb "immunrendszerrel" bírnak, lassabban fedezik fel a kórt és távolítják el a fertõzött lárvákat, veszélyeztetve ezzel az egész populációt.

  • Pásztorok mérgezik a védett afrikai vadakat

    Tömegével mérgezik meg a védett állatokat egy ugandai nemzeti parkban a szomszédos Kongóból bevándorolt pásztorok. Az Erzsébet királynõ nemzeti park területére néhány év alatt 10 ezer pásztor települt be juhaival. A basongara törzshöz tartozó bevándorlók új, kövér legelõket és vízlelõhelyet kerestek a nyájaknak. A haszonállatok védelmében felállítottak több tucat csapdát is, benne halálos méreggel. A pásztorok kelepcéibe fõleg védett oroszlánok, leopárdok és hiénák sétáltak be.