A pirosszemû levelibéka rezgésekkel kommunikál

A pirosszemû levelibéka (Agalychnis callidryas) alaposan megrázza a faágat, amelyen ül, hogy az így keltett rezgéssel üzenjen a lehetséges vetélytársaiknak, s megjelölje a territóriumukat - állítják ausztrál kutatók. A pirosszemû levelibéka Közép-Amerika trópusi õserdõiben honos. Fákon él, s ritkán ereszkedik le a földre. Különleges tulajdonsága, hogy nem ugrál, hanem végtagjai segítségével mászik az ágakon. A húsevõ békák éjszakai életmódot folytatnak, lepkékre, tücskökre, bogarakra, legyekre, sõt néha kisebb békákra is vadásznak. Nappal a leveleken lábaikat magukhoz szorítva pihennek. Kitûnõen álcázzák élénk mintázatukat: vörös szemüket átlátszó szemhéj fedi, melynek mintázata a növények erezetét imitálja. A kistermetû, alig 7 centiméteres levelibéka hátoldali része zöld, hasa fehér, oldala kék vagy lila, függõleges fehér csíkokkal, lábujjai narancssárgák. Az oldalakon és a végtagokon lévõ élénk színek a ragadozók elriasztására szolgálnak, amelyek mérgezõnek hiszik a békát.

Az korábban is ismert volt, hogy az állatok érzékenyen reagálnak a rezgésekre, ám mindmostanáig a kutatók nem tudták, hogy ezt egymás közti kommunikálásra is alkalmazhatják - olvasható a PhysOrg (http://www.physorg.com) tudományos hírportálon.

Az Adelaide-i Állatkert, valamint a Flinders Egyetem zoológusai Greg Johnsonnal az élen a békák élénk színezetének szerepét vizsgálták a párválasztásban. Legnagyobb meglepetésükre azt fedezték fel, hogy a párzási rituálé része a faágrázás, különösen, ha a közelben egy vetélytárs is felbukkan.

A kutatások során a tudósok infravörös, azaz "éjjellátó" kamerákat használtak, hogy meglessék a sötétség leple alatt párzó kétéltûeket, de beszereztek aprócska szeizmográfokat, hogy megbizonyosodjanak arról, a rezgéseket valóban a békák keltették az alattuk lévõ ág megrázásával, s nem a szél, vagy más természeti jelenség keltette effektusról van-e szó.

A csoport egymáshoz közeli ágakra helyezett két békát, s mint kiderült, a hímek addig rázták az alattuk levõ ágat, míg a vetélytársak közül valamelyik fel nem adta. Ha ily módon nem sikerült dûlõre jutniuk, birokra keltek, míg valamelyikük nem gyõzött. A farázás volt az agresszió leggyakoribb kifejezésmódja, s a rezgések paraméterei a hímek méretétõl függtek, valamint attól, hogy mennyire eszkalálódott a konfliktus.

Egyértelmûen bebizonyosodott, hogy a hímek a fán akár másfél méterre is eljutó rezgésekkel jelölték meg a párzásra a területüket. Egy másik kísérlet során robotbékával keltettek rezgéseket, amikor egy hímbéka volt a közelben. A hímek a robotokra ugyanúgy reagáltak, mint húsvér fajtársaikra.