Az utolsó esély

Milyen szép ez a nap! A vásár fogatagában árusok kiáltozása hallatszik messze, míg a finom étel illata a levegõben kavarog. A Nap eközben melegen simítja végig bõrömet. Messzebbrõl állatok hangja hallatszik. Cseppnyi kölyökkutyák elbûvölõ vonyítása vegyül a vásári zajok közé. Mindenki megáll a kiskutyák elõtt Én is. Ez persze nem is csoda, hiszen tündériek. Minden kiskutya bájos, olyannyira, hogy minden ember érinteni szeretné puha bundájukat. Minden ember, akinek a szívében egy egészen csepp szeretet is van. Mintha valaki figyelne Hátranézek. Egy ló mélybarna szempárával találom magam szemben. Egy fiatal lóéval. Nagyon nehéz szívvel hagyom ott a kiskutyákat, de közelebb lépek az állathoz. Az árus az érdeklõdésemet látva már elém is rohan. El akarja adni a lovat. Azt mondja, ha nem veszem meg, vágóhídra fogja adni. Én persze azonnal megkérdezem, mennyiért adja, ám a válaszán megdöbbentem Nagyon drágán adta volna azt a sebesült, beteges lovat. Nagy felháborodásomban azonnal tovább is állok. Út közben gondolkozok, mi lesz, ha senki nem veszi meg! Végül egészen mélyen a feledésembe merül a ló. A kutyákat már mindet elvitték. Nem is csodálom, én is hazavittem volna egyet, ha nem lenne otthon már egy kutyám.

Érdekes, de most nagyon sokáig maradok. Máskor már délben el szoktam menni. Mintha valami itt tartana. Indulok vissza a lóért, hogy megvegyem. Nem sok esélyem van, hogy még itt találom õket, de talán! Nagyon sietek. Sok gondolat száguld át a fejemen és mind épp oly gyorsan és rendetlenül száguld keresztül a fejemen, mint ahogyan én a piactéren. Vagy mint a hûvös szél, mely lefújta fejemrõl a kalapot. De ezt most észre se veszem, semmit, ami körülöttem van. Talán csak a szelet, a hûvös esti szelet, ami csak egy újabb jel, hogy nincs sok reményem Hogy talán a lónak sincs sok reménye Körülöttem szinte senki. Az ételek finom illatát felváltja valami más, a ló szaga, az a jellegzetes szag Bár valószínûleg ez csak képzeletemben él, mindennél erõsebbnek tûnik. Mg mindig nem vagyok ott. A piactér most mintha egy végtelen labirintus lenne, amin ha sikeresen átjutok, talán egy életet mentek meg. Hideg van Bõrömet már nem a nap sugara érinti lágyan, hanem az esõ apró cseppjei hûsítik. Miért jött ez az esõ most? Talán egy jel? Egy jel, hogy vége, nem érdemes futnom Mert elmosta az össze reményt. Jaj, dehogy! Sietnem kell! Ott vagyok! Megérkeztem!

Én már ott állok, ahol a ló volt. De a ló és az árus sehol. Talán valaki megvette a lovat! Vagy Most körbenézek. Sehol egy árva lélek vagy csak elmentek, mert vége a vásárnak! Nem! Mély férfihang hallatszik most a hátam mögül. Elkéstél jelenti ki minden érzelem nélkül. Elkéstem Elkéstem!!! Én voltam a ló utolsó esélye A reményt nem az esõ mosta el, hanem én Most szinte látom, ahogyan a ló élettelenül összeesik egy hatalmas, fájó, vérzõ sebbel Miattam is Sokáig csak tétlenül állok a már- zuhogó esõben. Miattam is.

Diós Anita