Tanácsadó Domokos

Sötét erdõ világos tisztásán élt-éldegélt kunyhójában egy bölcs, öreg nénike.Házikóján tábla
hirdette: TANÁCSADÁS, KALÁCSADÁS MINDENNAP. Jöttek is ám messze földrõl a nénikéhez tanácsért, de ízletes kalácsát, finom, illatos teáját is igen kedvelték.Mibõl tellett a nénikének kalácsra? Nos, bár a tanácsokért nem kért semmit, akadt, aki segítségét méltóképpen viszonozta.Nem minden föld gazos ugar, nem is minden ember fukar!
Egyszer a nénikének el kellett utaznia testvérbátyjához.Bevette az ajtóról a táblát és így szólt Domokos nevû cicájához:
- Most légy okos, Domokos! - ahogy a mókás mondás kiáltja.Néhány hétre el kell mennem a bátyámhoz, mert megbetegedett valamiféle köhögõs nyavalyában.Viszek neki gyógyfüveket. Távollétemben vigyázz a házra!Nyúlnak, nyestnek ne nyafogj, morgós medvét meg ne fogj! Farkas farkát meg ne húzd, a vaddisznót meg ne nyúzd! Az egérnépet viszont ne hagyd elkanászodni…
Bólogatott minderre Domokos cica, de alighogy gazdája eltünt a fenyõk mögött, mást gondolt máris.Vette az ecsetet, festéket, új tábla került a házikó ajtajára, méghozzá veres betûkkel verselõ: TANÁCSOT IS ADOK, HA KALÁCSOT KAPOK! KALÁCS HELYETT HOZHATSZ MÁJAT, LIBACOMBOS LIBALÁBAT! HA JÖN KOLBÁSZ, HA JÖN HURKA, MEGY A TANÁCS ÚJRA-ÚJRA!
Ilyen költõi lelkû-gyomrú volt ez a Domokos cica! Hanem a következõ napokon érkezõ emberek csalódottan távoztak: õk csak a bölcs nénike tanácsára áhítoztak, nem a cicáéra. Komoran játszadozott a cica egy képzeletbeli egérfarkincával, amikor egyszercsak lódobogás riasztotta fel álomvágyából.Hû, milyen remek lovacska ugrott ki a tisztásra, milyen délceg, diszesruhás fiatalember ugrott le a nyeregbõl! Nem volt az más, mint királyfi.Nos, ez a koronás vitéz is távozni akart, amikor megtudta, hogy nincs otthon a nénike, de a cica a lovacska elé szökkent és így nyávogott:
- Szép királyfi, kecses ló! Cicatanács tán nem jó?! Tarisznyádból mit adhatsz?! Bölcs tanácsot itt kaphatsz! Zibi-zab és nyerítés, van itt tanács, nem kevés!
Nevetett a királyfi és mégiscsak bement a cicával a házikóba.Tarisznyájából sajtot, kolbászt, kenyeret adott a cicának.A cica elõbb megtömte bendõjét, utána állt neki a tanácsadásnak.Ne feledjétek: többnyire jobb az a tanács, amelyet telt gyomorral adnak, mint az, amelyiket üressel!
Arról volt szó, hogy a királyi kicseskamrát agyafúrt tolvaj dézsmálgatta.Mint jutott be oda, ahol éjjel-nappal két kardos-lándzsás-kanócospuskás õr állt az ajtó elõtt?! Manó se tudja, - avagy inkább mégiscsak valami manó?
A cica elmosolyodott:
- Hallott már, felséges királyfi uram, arról a felségesen egérillatú macskagyökérrõl? Nos, e
növénybõl kellene párlatot készíteni és azzal titokban lelocsolni a kamrában minden aranyból, ezüstbõl készült drágaságot, meg egyéb értéket.Utána már nem kell oda más, mint egy hihetetlenül nagytudományú, bájosan bûvös, bûvösen bájos nyomozócica! Olyan,
mint jómagam…
Kapott a szón a királyfi, de nem csak a szón.A cicát is felkapta, odaültette maga mellé a nyeregbe és már nyargalt is velük a lovacska a palota felé.Elõbb, persze, a cica jól bezárta a ház ajtaját, le is lakatolta.
Segített a cica tanácsa fülöncsípni a kincseskamra dézsmálóját? Segített bizony! A következõ napon megint eltünt egy aranykorsó, de a macskagyökér-illat nyomán a cica kiszagolta a tolvajt.Az egyik õr volt a ludas, aki titokban kulcsot csináltatott a kamrához és nemcsak õrizte, hanem lopkodott is belõle. El is nyerte méltó büntetését, a cica pedig megérdemelt jutalmát.
Amikor a nénike hazaért, meglepetésében leesett az álla.A házikó mellett kacsalábon forgó cicalak álldogált - és ki nézegetett ki az ablakon? Nem más, mint az õ cicája, Domokos! A szép, hápogásra érdemes minipalotácskát a királyfi ajándékozta az okos cicának.Örült ennek a nénike? Büszke volt a cicájára? Nagyonis! Kinevezte segédtanácsadójának és ettõl fogva együtt hallgatták meg a vendégségbe jöttek segítségkérõ szavait.Több szem többet lát, én pedig hozzáteszem: több fül többet hall, és olykor nagyonis használ, ha ugyanazt nem csak emberész, de cicaész is megfontolja…

Lelkes Miklós