rss
adó 1% állatvédő kutya, cica örökbefogadás állatmentés
  • A kutya az emberekhez hasonlóan érzékeli a hangokban rejlő érzelmeket

  • Share on Tumblr

    A kutya az emberekhez hasonlóan érzékeli a hangokban rejlő érzelmeketA világon először hasonlították össze a kutya és az ember agyműködését magyar kutatók, akik kimutatták, hogy a kutya agyában éppúgy létezik egy fajtársak hangjára érzékeny terület, mint az emberében. A kutya agya az emberéhez hasonló módon érzékeli a hangokban rejlő érzelmeket is – olvasható a kutatóknak a Current Biology tudományos folyóirat friss számában megjelent tanulmányában. A két faj közti kommunikáció sikerének ez lehet az egyik titka. Az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport munkatársai több mint húsz éve foglalkoznak a kutyák viselkedésének kutatásával.

    Azért a kutyák állnak a vizsgálat középpontjában, mert több tízezer éve élnek az ember közelében, hasonló társas környezetben, hasonló ingerek között. Sokkal kézenfekvőbb az ember szociális funkcióit a kutyával összehasonlítani, mint például a majmokkal – magyarázta az MTI-nek Andics Attila, a kutatócsoport munkatársa. Azért is izgalmas a kutya és az ember agyműködésének összevetése, mert törzsfejlődési szempontból viszonylag távol állnak egymástól, legutóbbi közös ősük mintegy 100 millió éve élt a Földön – szemben például a makákóval, amellyel közös ősünk “csupán” 30 millió éves.

    Készséges tesztalanyok

    Keveset tudunk arról, mennyire hasonlóak azok a folyamatok, amelyekkel a szociális információt a két faj feldolgozza, mivel eddig nem tudtunk “belenézni” a kutya agyába – tette hozzá Andics Attila. Vizsgálati helyzetben a kutyák rendkívül készségesek, láthatóan örülnek, hogy ott lehetnek, más fajokhoz képest ezért könnyebb nagy egyedszámban is tanulmányozni őket.

    A nagy számú kutyán elvégzett kutatás úttörő jelentőségű az összehasonlító neurobiológia terén is. Most először nyílik lehetőség arra, hogy közvetlenül össze lehessen hasonlítani az ember agyának működését egy olyan állatéval, amelynek ősei 100 millió éve váltak el a mi őseinktől. Ily módon a ragadozók közé sorolt kutya agyának tanulmányozása alapvető adatokat szolgáltathat az emlősök evolúciós sikerének megértéséhez is. A kutatócsoport most a két faj hangokra adott reakcióit vizsgálta, mert az ember esetében mintegy 14 éve ismeretes, hogy létezik egy agyterület, amely különösen érzékenyen reagál a fajtársak hangjaira. Sokak szerint fontos evolúciós lépés lehetett ennek a területnek a megjelenése a nyelvi képességek kialakulásában – hangsúlyozta Andics Attila

    Hasonlóan értik az érzelmeket

    A kutatók úgy vélik, hogy két fő eredményt hozott a kutatás. Az egyik, hogy a kutyák agyában is találtak a fajtársak hangjára érzékeny területet, ráadásul körülbelül ugyanott is helyezkedik el, mint az emberi agyban. A vizsgálatban résztvevő alanyoknak (kutyáknak és embereknek) érzelemmel teli hangokat közvetítettek – morgás, vad vakkantás, nyüszítés, sírás, játékos vakkantás, nevetés -, és azt nézték, hogyan hat az érzelmi töltet változása a kutyákra és az emberekre.


    A másik kulcseredmény az, hogy a kutyák agya az emberéhez nagyon hasonlóan dolgozza fel az érzelemi információkat. Ha az érzelem pozitívabb, körülbelül ugyanaz a korai hallókérgi agyterület reagál érzékenyebben embernél és kutyánál is, függetlenül attól, hogy ember- vagy kutyahangot hallanak – mondta Andics Attila. A kutatók úgy vélik, a két faj közötti kommunikáció sikerét nagyban segíti, hogy azonos agyterületek hasonlóan reagálnak a hangok érzelmi töltetére.

    A kutyák teszteléséhez nélkülözhetetlen volt, hogy az emberekhez hasonlóan mozdulatlanul feküdjenek az MRI-készülékben. Gácsi Márta etológus, a kutatócsoport munkatársa erre olyan tréninget fejlesztett ki, amely az úgynevezett modell-rivális technika egyes elemeit alkalmazza. Ez annyit jelent, hogy míg egy tapasztaltabb kutyát dicsértek, jutalmaztak a mozdulatlan hasalásért a szkennerasztalon, egy másik, tapasztalatlanabb kutya az asztal mellől figyelhetett és így hamarosan már alig várta, hogy ő lehessen a következő.

    A kutatók megmérték a kutyák és az emberek agyi aktivitását, miközben összesen csaknem kétszáz, a nyüszítéstől és zokogástól egészen a játékos csaholásig és nevetésig terjedő kutya- és emberi hangot közvetítettek nekik. Megfigyeltek különbségeket is: az ember hallókérgi területeinek csak három százaléka aktiválódik erősebben a nem élőlénytől származó zajokra, míg kutyáknál ez az arány 48 százalék. Tehát az emberi hallókéreg szinte teljesen az emberhangokra optimalizálódott, a kutyáé ennél sokkal heterogénebb – fogalmazott Andics Attila.


    Share on Tumblr
Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Krokodil miatt csúszott a vízi aerobic

    Krokodil mászott az üdülõpark medencéjébe, ezért késõbb kezdõdött a vízi aerobikóra az ausztráliai Darwin egyik külvárosában.

  • A toklász az állatsétáltatók rémálma is lehet

    A toklász az állatsétáltatók rémálma is lehetA nyári szabadtéri élmények elrontója, jellegzetes veszélyforrása a toklász. A séták alkalmával a fűből alattomosan a szőrzetbe kerülő toklászok igen nagy gondot jelenthetnek. Az ugri - bugri kutyák fülébe, orrába, tappancsába is belefúródhat. Néhány fontos tudnivalót érdemes kiemelni ezzel kapcsolatban minden állattartó számára. A toklász az egérárpa (Hordeum murinum) nevű gyomnövény megszáradt, széteső kalászának egy darabkája. A fű kaszálása után a kiszáradt növény termése megszárad, lehullik és potenciális veszélyt jelent kedvenceinkre.

  • Három hónap fogház kutyakínzásért

    Három hónap fogházra ítélt a kaposvári bíróság egy asszonyt állatkínzás vétsége miatt. Az 59 éves nõ két hete a kutyáját bántalmazta a somogyi megyeszékhelyen. Az asszony az állatot élve akarta eltemetni, összekötözte és zacskót húzott a fejére, majd egy ásóval ütlegelte. A rendõrséget a szomszédok értesítették, így a gyors beavatkozásnak köszönhetõen az ebnek nem lett súlyos sérülése. Az asszonynak azonban egyelõre nem kell bevonulnia a büntetés letöltésére, azt ugyanis a bíróság egy év próbaidõre felfüggesztette. Az ítélet jogerõs.

  • Több, mint 60 döglött macskát tartott a hûtõben

    Állatvédõk és rendõrök egy névtelen bejelentésre reagálva több, mint 60 elpusztult macskát távolítottak el egy connecticuti nõ otthonából, másik hatvan élõ társát pedig kiszabadították, egy kutyával együtt.

  • Darius a világ legnagyobb nyula

    Darius a világ legnagyobb nyula22,2 kilogramm, 1,3 méter és 1,6 millió dollárra van biztosítva. Ő Darius, a világ legnagyobb nyula. Az óriás nyúl hatalmas méretével a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, de csak a hosszát vették figyelembe. Régebben ugyanis a tömeg is számított, de az emberek elkezdték túletetni kedvenceiket, hogy bekerüljenek a könyvbe, így hát ejtették ezt a szempontot. A mammut nyúl méreteihez méltó étvággyal rendelkezik: minden nap megeszik egy tál nyúltápot, 12 répát, 2 almát és egy fél káposztát, valamint szénát nassol és vizet iszik.

  • Eddig alig ismert állatra bukkantak Brazíliában

    A vízi gilisztagõtefélékhez tartozó, tüdõ nélkül élõ és eddig mindössze kétszer látott Atretochoana eiselti nevû kétéltû hal példányára bukkantak Brazíliában.

  • Egy nyíl fúródott a macska fejébe

    Egy nyíl fúródott a macska fejébeCsodával határos módon a nyílvessző nem találta el a macska agyát, így a négylábú házi kedvenc túlélte az esetet. A négyéves, Moomoo névre hallgató állatot gazdája, Donna Ferrari találta meg, egy nyílvesszővel a koponyájában. Kedvencével állatorvoshoz rohant, ahol eltávolították koponyájából az idegen tárgyat. Az állatorvos szerint a macska nagyon bátor volt, és csupán az orra és szemürege sérült, de nagyon szerencsés, hogy életben van. Az állat vélhetőleg teljesen felépül, a hatóságok pedig vizsgálódnak, hogy kiderítsék, hogyan történhetett az eset.

  • Búvártacskó

    Búvárt akar faragni tacskójából egy orosz férfi. A vlagyivosztoki Szergej Gorbunov jó példával jár elöl, mivel hivatásos búvár.

  • Postateknõs - négy év után, de visszatért

    Négy év után tért vissza egy szökevény teknõs a gazdáihoz az Egyesült Államokban.

  • Kuszkusz kölyök született Budapesten

    Kuszkuszkölyök született a Fõvárosi Állat- és Növénykertben. Bár a kis erszényesnek anyja már az elmúlt év végén életet adott, a napvilágot csak nemrég látta meg: idáig az erszény rejtekében cseperedett.

  • Panda két lábon

    A japán Chiba város legismertebb bentlakója nemrég a hátsó lábán álló kispanda lett.

  • Megható barátság a kétlábú csivava és a selyemtyúk között

    Megható barátság a kétlábú csivava és a selyemtyúk közöttKülönleges barátság alakult ki Penny, a selyemtyúk és Roo, a kétlábú csivava között. Mindkettejüket Alicia Williams mentette meg és vette magához. Roo-t, a kis csivavát az út szélén találták. A két lábbal született kutyát egyszerűen kidobta a tenyésztő, mivel a születési rendellenessége miatt valószínűleg nem tudta volna eladni. Penny-t, a selyemtyúkot pedig egy laboratóriumból szabadították ki, ahol kísérleteket végeztek rajta. A két állat állapota gyorsan javult, közben pedig igazi elválaszthatatlan barátok lettek. Számos aranyos kép készült róluk.

  • A krokodilok is vándorolnak, mint a madarak

    A gyakran letargikusnak és lustának bélyegzett krokodilok sok tucat kilométert vándorolnak otthonukig, állítja mûholdakkal végzett megfigyelések alapján egy ausztrál tudóscsoport. A Queensland Egyetem kutatói három sósvizi krokodilt figyelt, amelyek 56-126 kilométeres túrát tettek, miután elszállították õket lakóhelyükrõl.

  • 42 dalmatával él együtt a 101 kiskutya filmért rajongó férfi

    42 dalmatával él együtt a 101 kiskutya filmért rajongó férfiKilakoltatás fenyegeti azt a chilei férfit, aki a 101 kiskutya című filmen felbuzdulva dalmatákat „gyűjt”. Az 55 éves Nelson Vergara a főváros, Santiago egy peremkerületében él, és még messze van a 101-től. Csak 42 dalmatánál tart, de szomszédai ekkora ebseregletet is sokallnak, főként a bűzre panaszkodnak. Az illetékes önkormányzathoz fordultak, amely azzal fenyegeti a dalmatagyűjtőt, hogy kilakoltatja otthonából. Vergara azzal védekezik, hogy ő csupán jó példával akar elöl járni: szeretné mások lelkiismeretét felébreszteni kóbor kutyák befogadása végett.

  • Vadászok és állatmentõk segítségével fogtak be egy rókát

    Székesfehérváron a Tóvárosi lakónegyedben egy bokor alatt lapuló rókára lett figyelmes egy férfi, kutyasétáltatás közben. A róka miatt a rendõrség segítségét kérték.

  • Meghívó: Tematikus beszélgetési kör

    Az Orpheus Önkéntes Közösség, a Mátrix Közhasznú Alapítvány, a Csermely tematikus beszélgető kört tart. A program célja, hogy a gyermekek mindennapi életében a környezettudatos szemlélet és az állatok védelme aktív szerepet kapjon. A program során a gyerekek a beszélgetéssel egybekötött természetismereti és állatvédelmi előadáson állatos kiadványokat kapnak. A részvétel az iskola keretein belül.

  • Lámpaoltással védik a madarakat a felhõkarcolóktól

    "Elsötétítéssel" próbálják védeni a madarakat a New York-i felhõkarcolók: amennyire csak lehet, nem lesznek kivilágítva november elejéig, a vándormadarak õszi utazásának befejezéséig.

  • Mérges pókokkal zárta össze magát egy ausztrál

    Csótányokkal és mérges pókokkal tölt el három hetet egy kirakatban egy ausztrál férfi, aki hétfõn foglalta el helyét a rovarok mellett Melbourne-ben.

  • Galambfészkelés miatt meghosszabbított karácsonyfázás

    Meghatározatlan idõre meghosszabbították egy település köztéri karácsonyfájának "mellékállását" Skóciában, mert ráfészkelt egy galamb.

  • 300 kg-os delfin ugrott egy hajó fedélzetére

    300 kg-os delfin ugrott egy hajó fedélzetére Egy 300 kilogramm súlyú delfin ugrott egy hajó fedélzetére Dél-Florida partjainál, megsebesítve egy ott tartózkodó nõt.