rss
adó 1% állatvédő kutya, cica örökbefogadás állatmentés
  • A holdvilág hatással van az állatokra is

  • Share on Tumblr

    A holdvilág hatással van az állatokra isSzámos mítosz és legenda született arról a hatásról, amelyet a holdvilág gyakorol az állatok magatartására, de tudományos alapon eddig csak kevesen próbálták feltárni a jelenség gyökereit:a tudósok most átfogó felmérést készített a holdciklus által kiváltott viselkedési normák közvetlen és közvetett összefüggéseiről. A brit tudományos akadémia biológiai kiadványában megjelent szemle egyszersmind felhívja a figyelmet arra is, hogy a Hold fényét elhomályosító mesterséges fényszennyezés megzavarhatja a természetes úton kialakult cselekvési mintákat.

    A kutatók megállapítása szerint sok éjszakai állat egyszerűen a holdvilág erősségének - illetve a holdciklushoz kötődő dagálynak - a szintjéhez igazítja viselkedését, míg mások titokzatosabb módon követik az égitest által "működtetett" óra járását.

    A holdfény egyfajta szinkronizáló jelzésnek is tekinthető, amely mintegy végszóként szolgál a többi környezeti paraméter számára, például a dagály közeledtére vagy az élelemforrás elérhetőségére - vagy egyszerűen csak lehetővé teszi, hogy az éjszakai állatok jobban lássanak. A hatás széles körű és sokféle, kezdve az olyan hosszú távú folyamatokról, mint a megtermékenyülés és a vándorlás időzítése, egészen a fényerősséghez való alkalmazkodásig - magyarázta a LiveScience.com tudományos portálnak Noga Kronfeld-Schor, a Tel-Avivi Egyetem biológusa, a jelentés társszerzője.

    Hogy pontosabban megértsék az összefüggéseket, a kutatócsapat három fő kategóriába sorolta a hatásokat - szaporodás, kommunikáció és élelemszerzés -, majd szemügyre vette a különböző állatcsoportok reakcióit a holdciklus változására.

    Ami az első kategóriát illeti, a legmeglepőbb jelenséget decemberben tapasztalták az ausztráliai Nagy-korallzátonynál. A holdvilág hatására minden évben ugyanabban az időpontban korallok rakják le tömegével petéiket: ha a fény erőssége elér egy bizonyos szintet, a virágállatok százával lövellik ki szinte vezényszóra spermáikat, illetve petesejtjeiket, hogy elősegítsék a megtermékenyülést és új kolónia létrehozását. Valószínűleg a hőmérséklet, a víz sótartalma és a táplálékforrás elérhetősége is belejátszik az időzítésbe, de a kutatók szerint a végszót a holdvilág adja meg.

    A "kommunikációs csatornák" változása elsősorban az éjszakai madaraknál érhető tetten. A nagy fülesbagoly (uhu) például jelenlétének jelzésére gyakrabban villantja fel a nyakánál elhelyezkedő fehér tollakat teliholdnál, mert az ezüstös fényben a többi madár jobban észreveszi azokat. Más bagolyfajták viszont éppen hogy visszahúzódnak, ha süt a hold, mert így próbálják elkerülni a ragadozókat.

    Az utóbbi viselkedés általánosnak tekinthető a holdciklushoz igazodó szárazföldi állatoknál is. Megint másként reagálnak a tengeri emlősök az égitest vonzásától befolyásolt árapály ingadozásra. A tengeri teknősök megvárják, míg a dagály tetőzik teliholdnál, és a hullámok hátán evickélnek ki messze a partra, hogy a homokfövenyben elássák a tojásaikat.

    A hangyalesők - szitakötőre emlékeztető nagy termetű, hosszú csápú rovarok - pedig a telihold fényénél vájnak gödröket kiszemelt zsákmányuk foglyul ejtésére.

    A témával foglakozó viszonylag kevés tudományos munkának betudhatóan összességében továbbra is rejtve maradnak a holdvilág kiváltotta hatás okai és jellemzői. "Nagyon sokan közülünk félnek az éjszakai teremtményektől, ráadásul nehéz megfigyelni és tanulmányozni őket" - érvelt a tel-avivi tudós.

    Az sincs mélyebben feltárva, hogy a mesterséges fény milyen mértékben bolygatja meg a természetes ciklusok szerepét, de az eddigi tanulmányok egyértelműen kimutatták, hogy a fényszennyezés hatására néhány éjszakai állat kevésbé hajlamos zsákmányejtéssel vagy élelemgyűjtéssel foglalkozni, sőt esetleg más megszokott tevékenységével is felhagy.


    Share on Tumblr
Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Lefotóztak egy óriáspolipot

    Japán kutatóknak sikerült elõször az, ami annyi sok tengerbiológus álma: lefényképeztek természetes környezetében egy élõ óriáspolipot. A filmek és mesék misztikus hõse éppen vadászott.

  • Veszett kutya harapott meg öt gyereket

    A veszettség nagyfokú terjedésére hívták fel a figyelmet szakemberek az oroszországi Lipeckaja megyében.

  • Dagi delfinek fogyókúrán

    Tokió - Pocakot eresztettek a delfinek egy japán tengeri parkban, ezért fogyókúrára fogták õket.

    A Kinoszaki parknak mind a 19 delfinje "úszógumit" növesztett és elnehezült a bemutatók gyakorlataihoz: nem tudott elég magasra ugrani. A méricskélések kimutatták, hogy meghíztak, volt, amelyik 10 kilót is magára szedett, pedig ugyanannyi makrélával - 14 kilóval - és más hallal etették õket, mint korábban.

  • Polcz Alaine: Macskaregény

    Volt macskám az életben. Nem is egy. Olyan is, amelyiket nagyon szerettem.

  • DNS-teszttel a kutyagumi ellen

    Petah Tikva - Egy izraeli önkormányzat illetékesei a tudomány eszközeivel vették fel a harcot az utcákat elborító kutyaürülék ellen: a kutyák DNS-adatbázisának felállításába fogtak.

    Tel-Aviv egyik külvárosa, Petah Tikva a héten indította el a féléves kísérleti programot, amelynek során a gazdáknak el kell vinniük ebeiket valamelyik illetékes állatorvoshoz, ahol DNS-mintát vesznek az állatok nyálából.

  • Lhasa Apso

    Leírása: A si-cura emlékeztetõ, harmonikus felépítésû kutyácska. Fejének jellegzetessége dús szakálla és szemöldökszõrzete.

    Szeme sötétbarna, füle lelóg. Háta hosszú, ágyéka erõs. Farka visszahajlik a hátára, végén a szõrzet bojtszerû. Végtagjai erõsek, egyenesek, dús bundájától nemigen láthatók. Szõrzete hosszú, sûrû, merev szálú. Színe aranysárga, fekete, barna, fehér, mézszínû, továbbá különbözõ árnyalatú szürke.

  • Túlélésre tanítják az óriáspandákat Kínában

    A természetes környezetben való túlélésre tanítják a fogságban született óriáspandákat Kínában. A visszaszoktatási programhoz új központot is építenek Szecsuan (Sichuan) tartományban.

  • Meghívó: Civil nyílt nap

    Az Orpheus Önkéntes Közösség, a Karitáció, a Mátrix Közhasznú Alapítvány közösen Civil nyílt napot tart. A program célja, hogy a lakosság megismerje a jótékonyság fontosságát, illetve a bajban lévők érezzék, hogy a civil szervezetek élménykekel, és egyéb segítséggel tudnak hathatósan segíteni. A program részeként a résztvevők családtagjai között 1000 Mikulás csomag kerül kiosztásra. A programra érintettség esetén sok szeretettel várjuk Önt is!

  • 120 millió éves hangyafajt fedeztek fel német tudósok

    Berlin - Német biológusok felfedezték a legöregebb hangyát: az eddig ismeretlen hangyafaj már 120 millió évvel ezelõtt is élt a Földön.

    A karlsruhei Természettudományi Múzeum kutatói tavaly találták a 3 milliméteres példányt az Amazonas õserdejében. A páratlan lelet rávilágíthat a hangyák korai törzsfejlõdésére - magyarázták jelentõségét.

  • Autózó kutya miatt lefoglalt kocsi

    Pryor - A kutyája "vezette" egy férfi autóját az Egyesült Államokban, minek eredményeként lefoglalta a rendõrség a kocsit.

    Az autót épp mosta gazdája egy autómosóban, bõ 30 kilós pitbullját meg benne hagyta. A motort is járatta, a kutya pedig egy szökkenéssel véletlenül sebességbe tette a kocsit, méghozzá hátramenetbe. Az autóval kihajtott a mosóból a fõútra, ahol tette egy kis kört, mielõtt megállította egy épület.

  • Légi-közúti karambol: egy sas szélvédõtámadó hattyúdala

    Elko (Nevada állam) - Légbõl kapott utast egy floridai teherautó-vezetõ Nevada államban: egy sas érkezett a szélvédõn át.

  • Rex a kutya és Gerald a liba egymásba szerettek

    Rex a kutya és Gerald a liba egymásba szerettekRex egy németjuhász nyugdíjas munkakutya. Egész életét kereséssel - mentéssel - emberek és a környezete kiszolgálásával töltötte. Amikor lenyugdíjazták, hazakerült a szolgálati tisztjéhez. A nyugdíjas napok teltek - múltak, mikor is Rexet egy utcán kóborló libával hozta össze a sors. A liba és a kutya a találkozásukkor egyből közös nyelvet kezdtek beszélni, mondhatni rögtön egymásba szerettek. Olyannyira összefonódott az életük, hogy mindenhova együtt járnak, együtt fekszenek, együtt kelnek. Jó nézni őket. Senki sem gondolta volna, hogy a fegyelmezett munkakutyából egyszer egy libaszerető válik.

  • Oroszlánkaland Acapulcóban

    Acapulco - Egy nádvágókéssel elkergette az állatkertbõl kiszabadult oroszlánt egy fiatal nõ Acapulco mexikói üdülõváros közben.

    A 35 éves Celsa Aleman hétéves unokahúgát vitte éppen szamárháton, amikor valószínûtlen módon elõbukkant az úton a csaknem két és fél mázsás, Mexikóban nem honos afrikai ragadozó és a füles lábai után kapott.

  • Lelkes Miklós: Az Álomerdő

    Volt egy legény, Acélkardos Mihály, becenevén Miska. Kis szőlőjéből, erdőbirtokából eléldegélt, ha nem is túl fényesen. Nemesi címerében is erdő ékeskedett, felette kardot tartó sas madárral. Az, aki a címert festette egykoron, nem lehetett valami nagy művész, mert a sas kissé kövér volt, - pedig elhízott sast nem látott még senki.

  • Az édes takarmány megnehezíti a nevelést - lovak

    Hamburg - Nemcsak a gyerekek jellemére káros az édesség - fiatal lovaknál is nemkívánatos hatása van, fedezték fel a montanai egyetem (USA) kutatói.

    Jan Bowman takarmányozási szakértõ tizenkét, egymással rokon quarter horse fajtájú lovat idomított három héten át - tudósít a Der Spiegel címû német hetilap internetes változata. A lovak ekkor részesültek az alapkiképzésükben. Hat ló csak szénát kapott, míg a másik hat egy gabonából és melaszból álló keveréket. Mindkét csoport annyit ehetett, amennyit akart.

  • Kígyót talált a tescós brokkoliban

    Kártérítést követel a Tescótól az a brit nõ, aki egy élõ kígyót talált az ott vett brokkoliban. Tina Cosby éppen teát fõzött a családnak, amikor ki akarta nyitni a zöldséges zacskót, és meglátta benne a zöld-fekete hüllõt:

  • Mennyibe kerül egy veszélyeztett állatfaj megmentése?

    Washington - Milliomosnak számít a Mojave-sivatagban élõ teknõs a veszélyeztetett fajok listáján szereplõ állatok között. Az amerikai állami és szövetségi hivatalok ugyanis temérdek pénzt költöttek arra, hogy megpróbálják megmenteni a sivatagi teknõst a kipusztulástól.

  • Kincsként õrzik ápolói Totit, a négynapos orangutánt

    Cisaura Boogor - Gondozói óriási becsben tartják a négy napja született orangutánbébit, Totit, akit az egyik nyugat-jávai szafaripark kórházában ápolnak.

  • Dermesztõ! A szerencsétlen odafagyott a lánchoz!

    A jóérzésû városlakók megdöbbenéssel értesültek arról, hogy egy fajtiszta németjuhász kutyát kötöttek néhány napja Jászberény zagyva-parti garázssora mögé. Több napig szenvedett az állat láncon, élelem és víz nélkül a mínusz 15 fokos hidegben.

  • 77 macskát kínzott meg a két nõ

    Két nõt vádoltak meg állatkínzással a Vermont állambéli Benningtonban, miután a rendõrség 77 macskára bukkant, melyek két autóban éltek.