2021.01.20. - Fábián, Sebestyén

Picipaci Pista és a beszélõ macska

Hát, nem mondom, kicsit fura neve volt Pistának: Picipaci. Igaz, még furcsább volt nagybácsija, Picipaci Zebulon, aki az erdõben élt és varázslással foglalkozott. Utóbbi minden bûvös pálcás úrnál igen jövedelmezõ tudomány, de Picipaci Zebulonnál nem volt az, mert sok mindenkin segített, sok mindennel törõdött, csak a saját hasznával nem. Nem is örökölt utána unokaöccse, Picipaci Pista mást, mint egy kastélyocskát. Nem volt abban csak hét szoba, meg egy fekete-fehér foltos macska, Kicsitgézengúz Gedeon. Ám ez a cica nem akármilyen kandúrféle volt, mivel az emberi nyelvet is beszélte. Így fogadta a kastélyba beköltözõ Pistát:

Adó 1% felajánlással az Állatvédelemért!

Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18464654-1-06

Nyá-nyá! Nyinyá! Nyá! Nyá! Nyim!
Hozd már, legény, reggelim!
Mi legyen? Sült libamáj!
A tanítód arra vár!

Picipaci Pista figyelmeztetõen emelte fel mutatóujját:
- Elõször is: te nem vagy az én tanítóm. Másodszor meg: miként varázsoljak sült libamájat, ha még libát sem tudok!

Gedeon cica megsértõdött:
- Nyinyá-nyinyá! A varázslót cicanyelvre tanítottam, így tehát tanítójaként tisztelhetett, bár én is õt, mert õ meg engem tanított emberi beszédre. No és a varázsló tudott libát, abból meg libamájat varázsolni! Meg sok minden más bûvöléshez is értett...

Pista is kész volt erre a válasszal:
- Hát ha cicanyelvre tanítasz engem, kaphatsz olykor abból, amit eszem, de varázsolni akkor sem fogok tudni. Ne bámulj rám olyan nagy szemekkel! Szemed bármily parázsló, én nem vagyok varázsló!

Morgott erre a cica, de amikor a Pista által fõzött három lágytojásból egyet mégis kapott, a legény pedig megsímogatta, dorombolás lett a morgásból. A dorombolás pedig a cicáknál a kibékülés, megelégedés jele.

Eltelt egy nap, utána kettõ, arra meg három. Így szólt a cica, Kicsitgézengúz Gedeon:
- Neked, Pista, sajnos, nincs nyelvtehetséged, mert hat nap alatt még annyit sem tudtál megtanulni cicául, hogy "IGEN" vagy "NEM". Én mégis segítek rajtad, ha megfogadod: a segítség fejében megkapom a mindennapi sültgalambot, akkor is, ha az pulyka. Idecsalok a házadhoz egy emberszemmel tekintve igen szép leányt, még ha szépsége el is marad az én Erdõmélyi Karmosmariska nevû szívszerelmemtõl. Csak azután fogj neki egeret, olyat, amilyent a cicalány úgy szeret!

Nagyot nevetett Picipaci Pista:
- No az emberlányok nem kedvelik az egereket! Ha egér fut rá a szoknyájukra, nem csupán nyafognak, de sikítozásba, futásba fognak! Ám meglátjuk, amit meglátunk, igaz, ami igaz: nem jó, ha ketten vagyunk egymagunkban e nagy erdõ közepén.

Most már a cica parancsolt. Pistának fel kellett öltöztetnie õt tündérruhába, még álarcot is kapott, gyönyörû, mosolygó babapofikát. Ezt követõen a cica eltûnt. Kicsit nevetségesen nézett ki annak, aki tudta, hogy cicát rejt az álruha, de sok állat nem tudta, illetve egy erdei egér megtudta, de már késõn. Ez a cincogó rácáfolt a közmondásra: "Jobb késõn, mint soha", mert neki ez a "késõn" sokkal rosszabb lett a "sohá"-nál. Van ez néha így, - de még amúgy is! Véssétek jól eszetekbe!

Ércesbérces Cecília grófkiasszony volt, de ne gondolja senki, hogy olyan kényeskedõ, nyifinyafizó, mint egyes kisasszonyok. Nem! Szépségesen szép volt, és okos is. Sokan úgy hitték: vadászni jár az erdõbe. Ebbõl csak annyi volt igaz: gyakran járt a természetbe, vállán puskával. Amit senki sem tudott róla: ott növényeket, állatokat, tájakat rajzolgatott. Ha ezt megunta: könyveket olvasott a fák alatt. Persze, idõnként hazavitt egy-egy vadnyulat, fácánt, szalonkát a konyhára, de ezeknél a szakácsnõ nem kérdezgette: - Hol ejtette el a méltóságos grófkisasszony? A szakácsnõ is okos volt ugyanis. Ha véletlenül a nyuszi lábán felejtõdött az árcédula, hát azt mindjárt bedobta a tûzbe. Úgy vélte, helyesen: rá a nyuszi elkészítése tartozik, nem a nyúl elõzetes tartózkodási helyérõl való tapintatlan érdeklõdés.

Cecília grófkisasszony sokszor járt az erdõben, de tündért még sohasem látott ott, igaz, más sem. Most azonban megjelent egy kis tündérke, csodaszép ruhában, és így szólt hozzá:

Nyányá! Te szép kiasszonyka!
Jöjj el az egeres boltba...,
azaz, pardon, legényesbe,
kastélyosba, legénylesre!
Ott tanyázik csinos legény,
kinek esze, szíve - helyén.
Követ reám nehogy vessél,
te szép lány, - csupán kövessél!

Eltátotta a száját a csodálkozástól Cecília, bár ilyesmi addig nem fordult elõ nála. Hihetetlen! Azt hitte: tündér csak a mesében van, most meg, nini, itt az erdõben is! No és milyen különösen, cicahangon beszél! Ezer könyvet kiolvasott, de egyetlen egyben sem volt ilyesmi!

Követte a a tündérnek hitt cicát, sokáig, de végül elérkeztek egy kis kastélyféléhez. Hát ott már várta õt egy igen csinos legény, nagy virágcsokorral. A tündérke eltûnt egy kis idõre, de azután cica képében letelepedett az asztalhoz, ahol fácánsült volt a tálon. Ezen a cicatündér kellemesen meglepõdött, így szólt:

Most tündérként cica lettem,
s a pecsenye-osztást kezdem:
fele enyém, itt nem hagyom, -
bendõmbe bévarázsolom!
Másik felét ez a tál ma,
szép leány, néked kínálja!
A legény meg, ha nem mafla,
ily lánynak de udvarolna!
Rajta, Pista, Picipaci, -
ne dörmögj itt, mint a maci!

Cecília grófkisasszony kicsit szabadkozott, de azután nekilátott a fácánpecsenyének, oly tapintatosan, hogy abból a legénynek is jutott.
Mire azonban a grófkisasszony pecsenyézni kezdett, addigra a tündércica, - nem hiába tanult meg ezt-azt egykori gazdájától, a varázslótól! - már eltûntette a maga részét. Ismerte a mondást: "Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra." Ezt követõen a szunyókálást sem halasztotta el. A grófkisasszony és Pista vidáman beszélgettek, sokáig. Pista ugyan nem szeretett bele elsõ pillantásra a grófkiasasszonyba, de egy kétórás csevegésbe sok pillantás belefér, így hát ez is bekövetkezett. Kérdés: a leánynál is? A beszélgetés végére a cica felébredt, és búcsúzkodásnál így szólt:

- Te leány, ez a legény elmegy majd hozzátok, és éjjeli zenét ad neked. A szövegét maga költötte. Nem a háztetõn dalol majd, mert mászásban ügyetlen, és valószínûleg neked sem szokásod ott sétálgatni, hanem az ablakod alatt.

Cecília elpirult. Késõbb azonban, mikor a cicával kettesben maradtak, Pista kérdõre vonta Gedeont, kissé bosszúsan:

- Mit ígérgetsz ilyesmit a nevemben?! Én nem tudok dalszövegeket költeni!
- Majd költök helyetted én, csak írd le! - nyugtatgatta a cica. Te pengeted a lantot, és annak hangjaira dalolgatod. Én meg segítek a nyávogásban!

Csóválta a fejét Picipaci Pista, de azért leírta, amit a cica mondott neki tollba:

Szép vagy leány, a szívemnek hozzád vezet útja!
A két karod kívánatos, mint a májashurka!
Itt-ott lenge ruhád alatt dudorodó dombok.
Gömbölyödõ disznósajtnak hû de adnék csókot!
Tekintetem szépségeden nem csoda, hogy ott mász:
kellesz nékem, mint fenséges, jó csemegekolbász!

- No és ilyen sorokkal meg lehet hódítani Cecília szívét?! - kételkedett Pista. Nem fogja gúnyolódásnak venni?!

- Ugyan! - jelentette ki fölényesen a cica. Ilyen dalokkal hódítottam meg Erdõmélyi Karmosmariska szívét! Biztos siker!

Cecília grófkisasszony azonban az esti szerenádot mégis félreérthette, mert egy nagy vödör jéghideg vizet öntetett le legényre, lantra, cicára. Mehetett haza legény, cica - bánkódni. Egyedül a lant fogta fel közömbösen a dolgot, mert arról lepergett a víz, és ily kis folyadékmennyiségtõl húrjai még nem kezdtek el rozsdásodni.

A legény bánkódása a cicát is búra ösztönözte, de fõképpen az: most már nem kapott gazdája reggelijébõl, ebédjébõl, vacsorájából egy falatot sem. Kénytelen volt belátni: más a cicaleány, megint más az emberleány, ha sok tekintetben hasonlóak is. Elhatározta: megy Cecíliához, kimagyarázza a dolgot, de úgy, hogy a szükségeseket mindjárt bele is magyarázza a kimagyarázásba.

Közben Cecília is megbánta a vödör hideg vizet. Talán elég lett volna abból egy pohárral is! Hátha csak tréfa volt, amit õ gúnyolódásnak vett ettõl a kedves legénytõl...

A cica könnyedén feljutott a leány ablakpárkányára, ott sétálgatott. Cecília megijedt: hiszen a cica valójában tündér, - õ meg Pistával együtt hideg vizet öntetett rá is! Jóvá kell tennie a dolgot! Rámosolygott a cicára, kinyitotta az ablakot. A cica meg rákezdte a jól kigondoltat:

Pitipatapárnak királynõje kérte
Pistát: legyen az õ hites felesége!
Ó, Pitipatapár! Hát az olyan ország,
ahol szerelemre a "kolbász" szót mondják!
A "májashurka" azt jelenti: szépséges,
s ha leánynak mondják, szeme máris fényes,
mivel udvarló szó udvaron és házban, -
de még háztetõn is, a nagy magasságban!
No és a "disznósajt"? Hát az nem is kérdés!
Lefordítom néked: az a leánykérés!
Most hát gondold végig: szíved mit is kíván?
Lehet: holnap szíved Pista után sír tán...
Lehet: maholnap már e sírás túl késõ.
Egértelen napon bús az egerészõ!

Cecília grófkisasszony gyorsan beletekintett saját szívébe, azután megbízta a tündércicust: vigyen kedvezõ választ Picipaci Pistának. Pista megörült a hírnek,
a cicának rögtön kisütött egy kövér kacsát, megették. Pista feleségül vette Cecíliát, így a kastélyocskához került birtokként a környezõ erdõ is, de Cecília kastélyát is megtartották. Hol itt laktak, hol amott, ahogy kedvük tartotta. Mindig velük tartott Kicsitgézengúz Gedeon cica is, akinek kijártak reggelibõl, ebédbõl, vacsorából a legjobb falatok. Picipaci Pistáéknak gyönyörû kislányuk született, aki elõbb pólyás volt, késõbb karonülõ kisded, ám hamarosan már járt, majd mindenhová bejárt, még a kastélyocska padlására is. Ott mit talált? Babaálarcot, fehér ingecskét, tündéri szoknyácskát. Gedeon cica felöltözött tündérnek, aminek a kislány nagyon örült, nevetett. Ám a padlásajtón bekukucskáló édesanyja mindezt látta, és elmosolyodott. Így szólt a cicához, de csak magában:
- Ó, te kis gézengúz Kicsitgézengúz! Nagy szerencséd, hogy annyira megszerettelek, mert most meghúznám fülecskéid, ha nem így volna, igaz, csak egy icipicit, te bájos pofikájú füllentgetõ!

Lelkes Miklós
Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra