rss
adó 1% állatvédő kutya, cica örökbefogadás állatmentés
  • Kutyastrand az Adrián

  • Share on Tumblr

    Utazási ajánlatok

    Nem kell többé megválni, még a nyaralás idejére sem a házi kedvenctõl, mert az Adrián, Krk szigeten megnyílt az elsõ kutyastrand.

    Krk szigetén már a házikedvencekkel együtt is lehet stranolni

    A Vecernji List címû horvát napilap beszámolója szerint Krk város polgármesteri hivatala és a turistaszövetség összefogott, hogy a kutyás vendégeknek ne kelljen megválniuk még a strandon sem négylábú kedvencüktõl. Eddig az volt a gond, hogy ha a szálloda be is fogadta a kutyust, a strandon nem szívesen látott vendég volt. Most ennek a mostoha sorsnak vége, legalábbis Krken, mert a kizárólag kutyásoknak nyitott strandon az állatok szabadon szaladgálhatnak, pancsolhatnak és a sós tengervizet is letusolhatják róluk a gazdik.

    Idegenforgalmi szakemberek remélik, hogy a Krk szigeti kezdeményezést az Adria más üdülõhelyein is követni fogják, mert így az az ember is fölkerekedik, aki eddig inkább otthon maradt, mert négylábú barátját nem tudta magával vinni.

    MTI


    Share on Tumblr
Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Cicám a menyországban

    A legjobb barátom lehunyta szemét elõzõ éjjel,
    Míg kezemben pihent a kicsi fejével.
    Az orvos szerint szenvedett,
    S így hagyta el az életet.

  • Családtagként él a medve a házaspárral

    Családtagként él a medve a házaspárral23 évvel ezelőtt egy orosz család a gondozásába vett egy árva és legyengült néhány hónapos kismedvét, akire vadászok találtak rá az erdőben. A medve, akit Sztyepannak neveztek el, azóta is velük él és családtagként bánnak vele. A hatalmasra nőtt, szelíd medve Szvetlana és Jurij Panteleenkov házában él, együtt játszik, piknikezik és tévézik a házaspárral, és olykor még a ház körüli munkákba is besegít nekik. Az emberek jelenlétéhez hozzászokott medve rendkívül barátságos mindenkivel, imádja a simogatást és azt is ha olvasnak neki.

  • Tizenkét aranyszabály, hogy kulturált kutyatartónak mondhassuk magunkat!

    Tizenkét aranyszabály, hogy kulturált kutyatartónak mondhassuk magunkat!Nem csak a kutyasuli lényeges egy felelősségteljes kutyatartáshoz, a gazdi számára is van néhány olyan dolog, amit tudnia kell. Akkor lehet egy állattartás felelősségteljes, ha a kutya számára van megfelelő tartási helyünk, van megfelelő anyagi fedezet az állat tartása kapcsán keletkező költségek fedezésére, de mit sem ér egy gazdag állattulajdonos, ha pl. nincs megfelelő mennyiségű szabadideje, hogy az állatával szeretetteljesen tudjon bánni. Ha megvan a három alapvető dolog (pénz, hely, idő), már csak apróságok kellenek, hogy tudatos és sikeres legyen az állatunk tartása...

  • Sintértelepek - gyepmesterek: a kóborállat kezelés

    Sintértelepek - gyepmesterek: a kóbor állatok közegészségügyi kezelése - feldolgozása

    Igazából nem állatvédõ. Minden állatbarát félve ismeri. Aki az állatok életét nem tartja számon, aki csak létezik a világban, az abból érzékeli létét, hogy néha, mikor sok a kóbor állat az utcán, azok egyszer csak megszünnek létezni: elvitte õket a sintér. Az állattartó állatbarátok rettegnek, ha meghallják a nevét: SINTÉR.

  • A kutya önálló egyéniség

    A texasi egyetem egyik orvosa azt állítja, hogy a kutyák saját személyiséggel rendelkeznek, ami meglepõ módon hasonló gazdájukéhoz.

  • Többen orvvadásznak, mint korábban

    2012. év decemberig több eljárás indult orvvadászat miatt, mint egy évvel korábban; a nyáron hatályba lépõ új büntetõ törvénykönyv (Btk.) a mostaninál részletesebben szabályozza a természetkárosítást - írja a szerdai Magyar Nemzet.

  • Elkanászodtak a texasi disznók

    Annyira "elkanászodtak" és elszaporodtak Texasban az elvadult házi sertések, hogy az állam háborút hirdetett ellenük.

  • Tranzitút vagyunk az illegális elefántcsont-kereskedelemben

    Az elefánt, a tigris és a tonhal a téma a vadon élõ növény- és állatfajok nemzetközi kereskedelmérõl szóló konferencián Katar fõvárosában, Dohában. A legális kereskedelem legnagyobb felvevõpiaca az Európai Unió, de jut ide az illegális forgalomból is bõven. Magyarország tranzitútvonalnak számít.

  • Szájon át lélegeztette a kutyát

    A tûzbõl kimentett kutya megkapta a szájból orrba való lélegeztetést egy amerikai tûzoltótól, s életben is maradt.

    A tûzoltó lélekjelenléte mentette meg a kutyus életét.

    A sárga labradort és társait egy házaspár hagyta magára a lakásban, fiuk szerencsére még idõben hazament.

    Dwight Brochardt saját kutyájukat vitte ki sétálni, ám a családra bízott másik ebet, a képen látható Cadát még néhány más állattal otthon hagyta.

  • Orvosi ellenõrzés tavasszal

    A tavasz közeledtével, amikor házi kedvenceink egyre több idõt töltenek a szabadban, érdemes õket állatorvoshoz vinni egy teljes kivizsgálásra - mondta az InfoRádiónak az Állatorvosi Kamara elnöke.

  • Bûnüldözésimánia-hiány miatt nyugdíjazott rendõrkutya

    Buster, a kétéves német juhász 14 hetes kiképzési kurzusának elején még jó tanulónak bizonyult, ígéretes növendéknek tûnt, de idõvel márt nem nagyon igyekezett. Az igazi gondok azonban akkor mutatkoztak meg, amikor munkára fogták: vagy egyáltalán nem érdekelték a bûnözõk, vagy barátkozni kezdett velük, sõt, akadt olyan, akibe egyenesen "beleszeretett". Utóbbi eset éjszaka történt, egy családi ház kertjében a bokrokban bújt el a körözött személy.

  • "Emberszabású" egerek a rákgyógyászatban

    Az állatkísérletekben ártalmatlannak tûnõ gyógyszerek klinikai kipróbálásuk során nem várt biológiai reakciót válthatnak ki, amelynek kiküszöbölésére izraeli tudósok a laboratóriumi állatok és az emberek közé "emberszabású" egereket iktatnának be.

  • Bizarr kinézetû új fajt fedeztek fel

    Egy új, meglehetõsen furcsa kinézetû állatfajt fedeztek fel Tanzánia hegyeiben a kutatók. Az emlõs macskaméretû, de az elefántokéhoz hasonló ormánya van. Új emlõst fedeztek fel a kutatók Tanzánia hegyeiben. Az egyelõre a Rhynochocyon udzungwensis nevet kapó, az elefántcickányok családjába tartozó állat egy kisméretû antilop és egy hangyász keresztezésének tûnik - derül ki a Journal of Zoology címû szaklapból.

  • Angol Szetter

    Leírása: Olyan, mint egy hosszú szõrû pointer. Koponyája kissé domború. Szeme barna. Füle a fejéhez simulva lelóg.

    Háta rövid, egyenes, feszes, ágyéka erõs. Végtagjai egyenesek, párhuzamosak. Farkát kissé hajlottan tartja. Szõrzete közepesen hosszú, selymes, a fején, a végtagok elülsõ felületén rövid, a lábak hátulsó részén és a farkon hosszú zászlót alkot. Színe leggyakrabban fehér alapon fekete és/vagy sárgásbarna foltos, ill. pettyes.

  • Kóbor macska mentette meg az emésztõgödörbe esett embert

    Tajpej - Egy kóbor macskának köszönheti az életét egy tajvani férfi, aki beleesett egy emésztõgödörbe és két teljes napot töltött a fekáliában.

    A macska addig nyávogott az egyik szomszéd ajtaja elõtt, amíg az nem követte õt a WC-nek használt pöcegödörhöz. A szomszédok halottnak nézték a 68 éves csavargót, ezért halottszállítókat hívtak, akik azonban felfedezték, hogy Liu Young-hui még lélegzik. Kórházba vitték, ahol a férfi visszanyerte az eszméletét, és már lábadozik.

  • A kutyás bácsi

    A kutyás bácsiNaponta kétszer sétált el a házunk előtt, 11 éven át, minden áldott nap. Zuhogó esőben, tomboló szélben, tikkasztó nyári hőségben, szakadó hóesésben, Karácsony Szentestéjén, mindig, hiszen Mackónak kellett a mozgás. Amíg kicsi volt azért, hogy szokja a környéket, a többi kutyát, amikor öregedni kezdett azért, hogy fájós izületeit karbantartsa. Csak a Szilveszter volt kivétel, ilyenkor inkább otthon pihengettek, nehogy a kutyus megijedjen a petárdák és tüzijátékok hangos, fényes durrogásától.

  • Londonba menet ellett meg a magyar macska

    London - Londonba menet kölykedzett meg egy magyar macska: elbújt egy Magyarországról indult teherautóban.

  • Kidobta a kutyáját a második emeletrõl

    Nyolc hónapra küldött a rács mögé keddi ítéletével egy bíró egy lengyel kutyatulajdonost, aki kegyetlen módon végzett ebével.

  • Tigrisketrecbe mászott férfit martak halálra Kínában

    Szibériai tigrisek marcangoltak halálra egy kínai férfit, aki fiával együtt az állatokat a látogatóktól elválasztó kapun keresztül keveredett a ragadozók közé.

  • Meghívó: Föld Napja, 2017. 04. 22.

    Meghívó: Föld Napja, 2017. 04. 22.A Szegedi Tudományegyetem – Füvészkert meghívására az Orpheus Állatvédő Egyesület programrészt szervez a Föld Napi rendezvényen, melyre minden érdeklődőt sok szeretettel várunk! A füvészkertben megismerkedhetünk a faültetések hasznos oldalával, illetve parkon belül lehetőség adódik a jeles nap alkalmából részt venni a város tisztaságáért folyó munkában is. A föld Napi program részeként Algyőn a következő napon 40 gyümölcsfa ültetésére kerül sor. A környezettudatosság, a felelős természetkezelés és az állatok védelme is hangsúlyt kap a rendezvényen.