Adó 1% felajánlás Állatvédelemre! Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18464654-1-06
- Hej, de jó volna, ha mi is átaludhatnánk a telet, mint a medve! A két disznó már ott van a kamrában, szalonna, sonka,, kolbász, hurka formájában. Ha átaludnánk a telet, megmaradna a tele kamra, egészen tavaszig. No és nem kellene bajlódnom a fûtéssel, neked meg fahordással, hólapátolással...
- Hüm-hüm... – morfondírozott a dolgon a férje. Van abban valami, amit mondasz! Ha a medve átalussza telet, miért ne tehetnénk mi is ugyanúgy?! Betapasztjuk az ajtót, ablakot, bebújunk a jó meleg dunyha alá, - és dirmidurmi, tavaszig!
Így is tettek. Elsötétítették a házat, jobban kitessékelõdött onnan a világosság, mint akármelyik medvebarlangból. Egy teljes napot átaludtak, csakhogy egy nap még nem világ, de még csak nem is a tél. Éjféltájt felébredtek. Így szólt Pista asszonyához:
- Nem tudom, hogy a medve miként csinálja azt a hosszú alvást, de engem felébresztett a bendõm. Korog-morog, mint a mérges mackó. Ennem kell valamit!
- Nekem is! - helyeselt Julcsi. Át kell menni a kamrába, kolbászért!
Igen, de, mivel nem fûtöttek be, a meleg dunyha alól egyiküknek sem akaródzott kimászni a szobahidegbe, és ráadásul elnégykézlábazni a sötétben a kamráig, meg vissza. Julcsi Pistát buzdította kolbászhozatalra, Pista meg Julcsit. Végül Julcsi kigondolt valamit: hátára vette a dunyhát! Úgy nézett volna ki, ha világosság lett volna a házban, mint egy óriási teknõsbéka. Így már melegben tudta kitapogatni az utat a kamráig. Megfogott egy kolbásznak gondoltat, de túl vékonynak, szõrösnek, és nyávogónak találta. Nem csoda, mivelhogy a macska farka volt az. A cicus a kamrában melegítette volna a kolbászt. Julcsi ezek után kitapogatta a valódi kolbászt, de a macskát is behúzta a dunyha alá, úgy vélte, jó lesz lábmelegítõnek.
Pista megköszönte a kolbászból neki juttatott részt és dícsérte áldozatvállaló feleségét, de azért megkérdezte:
- Te duruzsolsz, galambom?
- Nem én, hanem lábmelegítõm, a macska, dorombol! - vallotta be Julcsi.
A macska azonban nem sokáig volt lábmelegítõ, ismét kiszökött a kamrába sonkát melegíteni.
Vannak enyhe telek, de nem mindig viszi el a kutya a telet, legtöbbször szót fogad a közmondásnak. Ez a tél, bár eleinte nyájaskodott, hamar kimutatta fogafehérét. A kutya fázni kezdett az óljában, beállt ajtókaparászónak. Ez utóbbi idegesítette Pistát. Odaszólt Julcsinak:
- Ereszd be a kutyát, nekem õ lesz a lábmelegítõm! A macskát úgysem adtad kölcsön!
A kutya alighogy elhelyezkedett Pista dunyhája alatt, máris ki onnan, - egyenesen a kamrába, sonkát melegíteni láb helyett. A sonkát viszont a macska már melegítette. Összekapott a két négylábú. A kutya gyõzött, és ezért megjutalmazta magát sonkával.
- Hol itt a takarékosság?! - mérgelõdött Pista. A medve kutya és macska nélkül szokta átaludni a telet. Nem lát senkit sem hivatlan vendégül barlangja kamrájában!
Odakint varjú lesett, a hó meg esett, nem is akarta abbahagyni. Ráadásul kopogtattak.
A postás jött, levelet hozott, pedig ritkán szoktak ilyet kapni. Az állt a levélben, hogy vasárnap látogatóba jönnek hozzájuk Julcsi szülei világvégi kis falujukból.
- No, itt a medveálom vége! - kiáltott fel Pista. Holnap péntek, azután szombat, mégutána vasárnap. Nem maradhatunk szégyenben a szüleid elõtt!
Beágyaztak. Julcsa tüzet rakott, Pista havat lapátolt. A kutya már elõbb kiszökött az ajtón, jókora darab sonkavígasszal. A macska pedig megsértõdött és észrevétlenül elbújt a beágyazott dunyhák között, - önmaga-melegítõnek.
Vasárnap nagy rend, ízes ételek, sütemények várták Julcsi szüleit. Az após így szólt vejéhez:
- Hej, látom, nálatok télen is akad ám munka! Már csak így van vele az ember, nem aludhatja át a telet, mint a medve...
- Hát igen... - hagyta rá kissé fancsali képpel Pista. Medvepróbálkozásukról mélyen hallgatott, nem akarta, hogy évekig rajtuk nevessenek abban a világvégi kis faluban.
Szép, nem szép, de én is gondoltam már arra: de jó volna átaludnom a telet! Hát hiszen annyi minden jó volna, és ha az a volna ott nem volna...
Lelkes Miklós