A tanító, Kiscsuprocska Ferenc nem nézte jó szemmel, ha egy macska belenyávog a szavába. Emiatt az iskolaszolga kötelességei közé tartozott, hogy átkutassa Karcsi táskáját, lehetőleg már az iskola kapujában.
Egyébként ne gondoljátok, hogy ez a Karcsi rosszul tanult. Magaviseletből, a macska iskolába hozatala miatt, nem kapott ugyan jó jegyet, de szépen írt, gyorsan számolt, és szeretett könyveket olvasni, így, ha kihívták felelni, felelete nagyonis megfelelő volt.
Egyszer ismét meglátogatta az iskolát az a bácsi, aki a tanítók, tanárok munkáját ellenőrzi: a tanfelügyelő. Úgy hívták: Ügyesbajos Kázmér. Nos ez a tanfelügyelő alighogy belépett az osztályba, hallja: nyávog egy macska. Sőt, nem csupán nyávog, hanem macskafejet dug ki az iskolatáskából. A cica, szerintem, nem volt ebben vétkes: macska nem dughat ki krokodilfejet, ha egyszer macska!
Megijedt a tanító, Kiscsuprocska Ferenc. Mi lesz most? A tanfelügyelő majd megírja a főtanfelügyelőnek, hogy ő nem tud rendet, fegyelmet tartani, elmacskásodott ez az iskola. Hirtelen azonban mentő ötlete támadt. Rászólt Macskás Karcsira:
- Karcsi fiam, ugye elhoztad a macskát?! Ma szükségünk lesz rá!
A cica kikerült a tanári asztalra, és a tanító remekül elmagyarázta a derék nyávogó testi felépítését, szokásait, még rokonságát is az oroszlánnal. A gyerekeknek mindez nagyon tetszett, ami természetes. Ám a tanfelügyelő is egyenesen el volt ragadtatva ettől a szemléltető oktatástól. Kitüntetésre is felterjesztette Kiscsuprocska Ferencet, amit az később meg is kapott, jutalommal megfejelten, főtanfelügyelői kézszorítás kíséretében.
Befejezte az iskolát Macskás Karcsi, jeles bizonyítvánnyal, szerencsésen. Ám ezt követően elhagyta a szerencse. Édesapja, édesanyja meghalt. Előbb száraz, aszályos év lett, elpusztult a termés, az utána következő évben árvíz jött, meg vihar, összedőlt a háza, megdöglött a tehene, lova valamiféle nyavalyában. Nem maradt meg más, csak Búsképű Barnabás, a macska.
Vándoroltak faluról falura. Ettek, amit szerezhettek Karcsi alkalmi munkáiból. Végül egy nagyon nagy városba értek, ott pedig nagyon megéheztek. Így szólt a cica Karcsihoz:
- Úgy látom: éppen vásár van. Vigyél ki a vásárba, ott kínálgass engem a vevőknek. Ne félj: akárki vesz is meg, én visszaszököm hozzád! Azt tanácsolom viszont, hogy amikor árulsz, ne dícsérgess, hanem mondj rólam mindenféle rosszat, ami csak eszedbe jut!
Nem volt ínyére Karcsinak, hogy becsmérelje a cicáját, de azért megfogadta a tanácsot, nagy hangon ordítozta:
- Macskát vegyenek! Macskát vegyenek! Lopós macska, rossz macska! Lusta macska, egérfogásra sem jó! Karmolós macska! Semmirekellő macskát vegyenek!
Nevettek az emberek, eszük ágában sem volt megvenni a cicát. Azt hitték: bolond ez a legény. Ám jött egy igen elegáns, kövér úriember, a barátja kíséretében.
Tudósok voltak. A közhit szerint a tudósok szegények, ez általában igaz is volt volt akkoriban, de ez a két úr kivétel volt. Mindkettő nyugodtan tudományoskodhatott: sok földjük, nagy gyáruk, arannyal teli pénzesládájuk volt. Azt mondta a kövér úriember a barátjának:
- Ime egy igazmondó ember! Ebben a vásárban, mint a világ nagy vásárában is, mindenki égekig dícséri azt, amit el akar adni. Ez a derék ember viszont kimondja arról, amit el akar adni, az igazat. Szolgálatomba fogadom, tanulmányozni fogom!
A barátja helyeselte:
- Jól teszed, egy ilyen tanulmányozás segíthet abban, hogy befejezd IGAZMONDÓ EMBEREK című könyved! Tudod, hogy mennyire várom ezt, hiszen. ha vékonyka lesz is, jól fog mutatni az én vastag, hétkötetes, HAZUG EMBEREK című művem mellett!
A gazdag és kövér úr, amikor kiderült, hogy Karcsi milyen szépen ír, milyen jól számol, megtette titkárának, és buzgón tanulmányozta. Még valaki szintén hozzáfogott Karcsi tanulmányozásához, mert megtetszett neki a jóképű legény: Könyvszerető Klárika, a tudós igen csinos leánya. Klárika mindig talált valami ürügyet arra, hogy Karcsi közelébe kerüljön: hol levelet akart iratni vele, hol ezt-azt kiszámoltatni.
A tudós úrnak, Könyvszerető Kelemennek igen jó véleménye lett Karcsi igazmondásáról. A leányának szintén, mert arra a leánykérdésre, hogy szereti-e őt Karcsi, a legény kerek-perec kimondta rá: igen!
A lakodalom után mindenki boldog volt: Klárika és Karcsi főleg azért, mert szerették egymást. Könyvszerető Kelemen főleg azért, mert így Karcsi apósaként is tanulmányozhatta Karcsi igazmondását.
A cica, Búsképű Barnabás, pedig főleg azért, mert kiderült: olyan házba került, ahol telt a kamra, jószívű a gazdasszony, a szomszédságban pedig szépséges cicalányok vannak. |
