János igen megörült: sok pénz volt ám az akkor! Igaz, ami igaz, ő is sokat tanult ettől az úrtól, ám a végén csak egy kézszorítást kapott tőle. János nem merte elkérni a tíz aranyat, csak célozgatott rá, ilyesféleképpen:
- Láttam egyszer tíz aranyos madárkát! Ó, de szívesen fogtam volna őket a markomba! Mind a tizet!
Az úr azonban, bár megtanult Jánostól puskával jól célozni, ezt a célzást nem értette meg. Másutt járt az esze. Talán Perzsián, ahová készült?
Hitte János, hogy sohasem látja többé az adósának megmaradt urat, azt a tudós Különcbölönc Benedeket. Ám nem minden adós marad örökké az. Két év múlva ki kereste fel a meglepett Jánost? Hát nem más, mint éppen ez az úr, Különcbölönc Benedek! Örült János: most megjön a tíz arany!
Aranyakról szó sem esett, de János különös ajándékot kapott: egy perzsamacskát, barátságosan-tréfásan szigorú pofikájú, hosszú szőrű, végtelenül türelmes természetű cicust. Az mindjárt helyet is talált magának Jánosnál, a pipacsokkal és margarétákkal díszített párnán.
Elment a fura úr, ott maradt a cicus. János így szólt, hangosan, de csak önmagához:
- No az aranyakat megint elfelejtette!
Szegény János majdnem leesett a székről, amikor a cica embernyelven megjegyezte:
- Mindig ilyen feledékeny volt! Múltkor megígérte, hogy ad három halacskát az akváriumból, - de azt hiszed: adott?!
Kiderült: a különös úr varázsló. A cica azonban nem volt vele elégedett, mert embernyelvre tanította, miközben ő az egérnyelvet szerette volna elsajátítani.
Okos volt János, tudta: nem szabad kifecsegnie a cica tudományát. Még bolondnak néznék őt, - vagy ellopnák tőle a cicust a cirkuszosok!
Hamarosan szokatlan nagy árvíz tologatta magát előre a falu felé. Már János kiskertjében pocsékoltatta a zöldségféléket. Így szólt János a cicushoz:
- No te kedves szőröske, aki okos, most szökne! Legyünk mi is okosak, menjünk innen!
A cicus azonban másképpen vélekedett:
- Csak türelem, türelem! Az nemcsak rózsát terem! Majd menekít minket víz, aki okos: ebben hisz!
János kétkedően ingatta a fejét, de azért maradtak még. Jól tették, mert gyönyörű, nagy csónakot sodor a víz János zöldségeskertjébe. Abba került: díszpárna, díszpárnára a cica, ennivaló, innivaló, utána meg, az evezőpadhoz, János. Már mentek is a vizen.
Egy idő múlva száraz partot pillantottak meg, rajta kis vityilóval. János ott ki akart kötni, de a cica másképpen vélekedett:
- Csak türelem, türelem! Feneked nem tűhegyen! Jobb helyre is vihet víz, aki okos: ebben hisz!
Szót fogadott János, tovább evezett. Ahová értek, már nyoma sem volt árvíznek, sőt, egy csinos sziget tűnt fel, pompás házacskával. A ház előtt rózsakert volt,
benne fenségesen szép leány üldögélt, könyvvel a kezében. János egyből ki akart kötni a szigeten, de a cicus másképpen vélekedett:
- Csak türelen, türelem! Evezgess itt, csendesen! Figyeld mit csinál e lány! Némely leány kész talány!
Igaza lett a cicának, de csak félig: a leány nem volt "némely". Ellenkezőleg: kiszaladt a partra, integetett, hahózott. János közelebb evezett, beszélgetett vele. A beszélgetés során a talány teljesen eltűnt, mert kiderült: a leány valóban leány,
szívesen látja Jánost és a cicust ebédre. Mindezt cseppet sem titkolta.
A leány szülei is szeretettel fogadták Jánost és a cicust. A perzsamacska teljesen ismeretlen volt azon a vidéken, ami nem csoda, mert az a táj igen messze esett Perzsiától. A leány megkérte Jánost: hadd legyen a cica az ő szobájában, legalább a vendéglátás idejére!
A vendéglátás ideje sokáig tartott, mivel a leány szülei felfedezték: a legény igencsak ért a kertészkedéshez. A leány meg azt fedezte fel, hogy nem közömbös a szívének ez a kedves, daliás legény. A perzsacica meg felfedezett egy akváriumot, díszhalakkal. Azt már nem árulom el, hogy mit evett a cicus aznap este a díszpárnán...mert én nem szeretek árulkodni!
Múltak a napok, ment a rózsafák gondozása a rózsalugasban, a rózsákat azonban hiába termette a türelem, mert a türelmetlenség elérkezett. A leány, Csodakerti Klára, valamint János úgy vélték: vége a türelemnek, kezet kezért, csókot csókért, szívet szívért, - jöhetne az esküvő!
Klárika szülei nem ellenezték a dolgot, mert megismerték Jánost, no meg felismerték azt is: nem szabad a szerelmes leányszívet elszakítani attól, akit szeret, ha az is szereti őt.
A lakodalomra - honnan, honnan nem - beállított Különcbölönc Benedek is. Kiderült: joggal, mert Klárika az unokahúga. Az adósságát - a tíz aranyat -
most is elfelejtette megadni, de némileg enyhítette a dolgot, hogy bőkezű nászajándékot hozott, óriási gyémántokkal és más drágakövekkel ékesített ezüstládikót, amely testvérek között is megért tízezer aranyat. No és a perzsa cicusnak is hozott valamit, amit az elismerő nyávogással fogadott: egy szótárt, amelyik a legfontosabb szavakat tartalmazta perzsa, valamint egérnyelven. |
