Péter is odanézett, csodálkozón, mert mit látott a nyúlon? Piros nyakörvet. Rákiáltott a puskával célzó Pistára:
- Ne lőjj! Ez valamiféle úri nyúl lehet! Piros nyakörve van. Emlékszel, hogy amikor a katonaságnál belekötöttünk abba az aranyparolisba, hát úgy megbántuk a végén, hogy már bánkódni sem volt erőnk?!
Emlékezett Pista, nagyonis. Így hát csak megfogták a nyuszit, nem volt nehéz, hiszen házinyúl volt. Miként kerülhetett az erdőbe? Mit csináljanak vele?
Fogas kérdés volt az utóbbi, de kihúzták a fogát, vagyis Péter kihúzta. Azt javasolta: adják el valami ravaszkodással Kecskegidássy Gedeon jegyző úrnak.
Az fura uraság, ha ügyesen adják elő a nyuszi dolgot, talán megveszi.
Gedeon úr a faluban jegyzősködött, de a városba is bejárt, mert ügyes kis történeteket írt a Izegmozogvárosi Újságnak. Pista és Péter értett a nyelvén. A fehér nyuszi Pista hátizsákjában lapult, egyelőre, de egy történet már ment előre. Puska és orvvadászat nem szerepelt benne, csak két jámbor, törvénytisztelő legény, akinek ajtaján bekopogott egy piros nyakörves nyúl. Adtak neki kelkáposztát, de azt nem ette, a kék káposztát viszont igen. Kétlábra állt, úgy ette, de előbb még szalvétát is kért a nyakába. Köszönődalt is énekelt.
Gedeon nevetett:
- A városban láttam olyat, hogy valaki görényt kedvencel, vezet pórázon, - de nyulat! Nincsen nálam olyan zug, melyben elfér a hazug!
Ám Pista csak kötötte az ebet a karóhoz. Mit adna a jegyző úr, ha mégis igaz volna nyúl is, történet is? Megvehetné, a fejetlen történetet megfejelhetné ezzel-azzal. Két pengő nem volna sok érte!
Gedeon a két pengőt sokallta, de mikor a legények előhúzták a hátizsákból a nyakörves nyulat, és az tényleg jó kis pofikát mutatott, arra gondolt: átírja a történetet. Öt pengőt kaphat érte az újságtól, így három pengő haszon üti a markát. Ketrecbe tette a nyulat, és máris nekifogott az írásnak.
Utóbbi "Irgumburgum falu piros nyakörves nyuszivendége" címmel hamarosan meg is jelent, Gedeon megkapta az újságtól az öt pengőt. A kis írás általában csak mérsékelt sikert aratott, de Kövesdragovács Katalinnál, aki Kövirózsás Katalin néven szép kis verseket írt ugyanazon újságnak, nagy izgalmat okozott. Az izgalom oka az volt, hogy éppen Irgumburgum falunál tűnt el Nyuszmuszmanci nevű, piros nyakörves nyulacskája. Talán e nyúlról írt Gedeon?!
Kövesdragovács Katalin, azaz, mint költőnő, Kövirózsás Katalin, igen szép leány volt, kissé különc, de nagyon gazdag. Apjának jól menő kefegyára volt, két bérháza, meg ráadásnak néhány száz hold földje. Beült Katalin az autójába, ami akkortájt, a szekerek világában, mindig nagy feltűnést keltett. Mondták is az öreg parasztbácsik, amikor a falun végigpöfélelt a masina:
- Megy a Katalin az ótómobilon! Majd kiköt az árokban!
Katalin azonban nem kötött ki az árokban, csak egyszer a patakban, ahol a halak is megcsodálhatták járművét. Most azonban nem történt ilyesfajta baleset sem. A falubeli gyerekek kiáltásaitól kísérten az autó megállt Kecskegidássy Gedeon jegyző úr házánál. Becsöngetett Katalin, bemutatkozott hivatalos nevén, mint Kövesdragovács Katalin, elnézést kért a zavarásért. Gedeon sietősen így válaszolt:
- Mint nézhetnék el egy ilyen gyönyörű leánytól másfelé, továbbá miért volna az a váratlan szerencse, hogy láthatom, zavarás?! Rá kell néznem, a Szépség Szeretete is erre kényszerít. No és a legnagyobb megtiszteltetés számomra, hogy szerény hajlékomban üdvözölhetem Kövirózsás Katalint, Izegmozogváros és hazánk ünnepelt költőnőjét!
A leleplezésre és dícséretre Katalin fülig pirult, hirtelenében még Nyuszmuszmancit is elfelejtette. Gedeon tréfából, mivel sejtette az összefüggést az ő története és a leány látogatása között, így szólt:
- Remélem, Katalin, hogy együtt ebédelhetünk a finom sült nyúlhúsból. Nincsen rajta nyakörv!
Megijedt Katalin: ilyen sorsra jutott Nyuszmuszmanci?! Gedeon azonban gyorsan enyhített a dolgon:
- Már azt a vadnyulat értem, amit én lőttem. Ám ha nem szereti a vadnyulat, szolgálhatok szelíd töltöttcsirkével is! Gyerünk, vár a terített asztal, meghívom ebédre, ha megígéri: ebéd után felolvas a verseiből.
Katalin semmit sem szeretett jobban, mint a verseit felolvasni. Ebéd után egy óra hosszat olvasta fel Gedeonnak "Izegmozogváros kardokkal és szerelemmel ékes dicső története egy lantos honleány hálás szavaival" című költeményét.
Gedeon többször elragadtatásban tört ki, ami Katalinnak igen jólesett.
Nyuszmuszmanci csak búcsúzáskor jutott ismét a leány eszébe, de akkor nagyon. Gedeon már hozta is. Katalin így hálálkodott:
- Ó, Gedeon, Öné az örök hálám, és az a tíz pengő, amit a nyúl megtalálójának ígértem.
Gedeonnak több esze volt, mint hogy a tíz pengő után kapjon. Helyette azt a kegyet kérte, hogy megcsókolhassa a költőnő mind a tíz ujjacskáját, amivel azokat a felejthetetlen verseket írja. Ezt Katalin megengedte, sőt, örök hálája első részleteként beleegyezett egy Gedeonnal történő közös csónakázásba is az izegmozogvárosi tavon, melynek partjairól tapintatos fűzfák sűrű ágai tapintották, tapogatták itt-ott a vizet.
Fenségesen látványos volt Katalin és Gedeon lakodalma. Valamennyi ünnepi tortán ott díszlett egy tündéralak, alatta marcipános költeménnyel:
Arany tündérhajon büszke, boldog fény ég.
Nem titok, hogy milyen kefével kefélték!
A Világ Keféje! Nincs jobb sehol nála.
Kövesdragovács-gyár mestere csinálta.
Hála ringat verset a tündér szép szemén:
- Köszönöm, te csodás, hajimádó kefém!
Pukkancsos Pistát és Hergelő Péter ugyan nem hívták meg a lakodalomra, de a jegyző úr később az utcán barátságosan hátbaverte mindkettőt:
- No most jól jött ki a dolog ezzel a nyulas történettel, gazfickók, de nehogy holnap beállítsatok hozzám egy zöld kantáros malaccal, mert visszahozom a faluba a derestörvényt, és úgy rátok vágatok huszonötöt, hogy csak na! |
